turizmus;állami támogatás;Felcsút;Mészáros Lőrinc;Magyar Turisztikai Ügynökség;

Felcsútnak is jutott az állam titkos pénzosztásán

A miniszterelnöki szülőfalu egyedi döntés alapján kapott másfél milliárd forintot.

A jelek szerint mindent megtett a kormány, hogy az eddigieknél is nehezebben lehessen kideríteni, kiknek is osztott pénzeket a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, 300 milliárd forintos keretösszegű Kisfaludy turisztikai program keretében. A 24.hu ennek ellenére sikeresen talált egy-két érdekes döntést. 

Felcsút is pályázott és a remélt másfél milliárdos állami pénzt meg is kapta.

Balatonfüredre is jutott 1,2 milliárd forint. Ebből a pénzből Mészáros Lőrinc kempingjét fejleszthetik.

Az önkormányzat összesen 3,2 milliárd forint egyedi támogatásból és valamivel több mint egymilliárdos önrészből építene konferenciatermet és mélygarázst a kempingbe, valamint „magasabb minőségű szálláshelyeket” ígér a terület megújításával. Noha a város a második ütemre kért, csaknem kétmilliárdos támogatást még nem ítélték oda, már most mérget vehetünk arra, hogy nagyon jó esélyekkel indul a pályázat. 

További találatok a 24.hu cikkében. 

Korábban a Népszava írta meg, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség 42 milliárd forint állami támogatást osztott szét a magyar szállodás szakmában. Egymilliárdnál többet csak a NER-oligarchák kaphattak.