Előfizetés

Az SZFE-kancellár nem sorosozik, a háttérből irányítókat akarja látni

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.07. 09:34
Szarka Gábor
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Szerinte valakik megszabják az épületen belülről a folyamatokat.
A Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) már-már háborús helyzet alakult ki - erről beszélt az intézmény újonnan kinevezett kancellára a hvg.hu-nak. Szarka Gábor elmondta, az elejétől kezdve igyekeztek a lehető legtoleránsabban eljárni. Hangsúlyozta, erőszakot semmiképp sem fognak alkalmazni a kapunál tiltakozó hallgatókkal szemben. 
"Az nem normális, hogy nem engedik be az igazgatásért felelős vezetőt sem, tehát nem tudok körülnézni, a tűz- és munkavédelmi kérdéseket megtekinteni, ellenőrzést végrehajtani, az okmányokhoz hozzáférni, csak ha esetleg kikérem azokat."

Ugyanakkor pikánsnak tartja, úgy kellene átvennie egy épület üzemeltetését, hogy azt sem tudja, merre van az irodája. Abban reménykedik, hogy néhány idősebb kolléga meg tudja győzni a diákokat, hagyjanak fel a tiltakozással. 
"Nem tudom, hogy a tanköztársaság hogy működik és kitől kapják az utasításokat."

Szarka Gábor jelezte, semmilyen Soros-vonalat nem akar idekeverni, ugyanakkor kérdés, kik irányítanak belülről. Felidézte azt is, amikor a hallgatók nem engedték be az épületbe. Mivel azt a választ kapta tőlük, hogy nincsen senki köztük, akik jogosult lenne nyilatkozattételre, emiatt gondolja, valaki vezényli a folyamatokat. " Nem a háttérhatalmakra gondolok, hanem konkrét emberekre, tanárokra, esetleg diákokra, akik kiadják a vezényszót, hogy így vagy úgy kell cselekedni."
"Meg kell majd nézni, hogy a háttérből, a szervezők közül ki a felelős azért, hogy ez idáig fajult, hogy olyan dolgokra is rávették a diákokat – egyfajta Stockholm-szindróma hatása alatt –, ami már túlmegy a józan ész határán, de ettől őket nem szabad bántani."

A működési rendet pedig biztosítani fogják, ugyanakkor azt nem árulta el, milyen eszközökkel. Katonai múltjával kapcsolatban pedig azt mondta, szakmai felkészültsége elég egy kancellári feladatra. Hozzátette, katonai feladatainak nagyobb hányadát igazgatási feladatokkal töltötte. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.  Korábban lapunk is beszámolt arról az interjúról, amelyet Szarka Gábor adott nemrég az állami rádiónak.  Ebben elhangzott, gondolkodó és értelmes embereknek tekintik a tiltakozó diákokat. Utóbbi gondolat ugyanakkor kissé ellentmond a mostani nyilatkozatnak, miszerint a háttérből irányítják a diákokat. 

Meghalt Eddie Van Halen

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.10.06. 22:31

Fotó: Manuel Nauta / AFP / NurPhoto
A zenész 65 évesen, egy kaliforniai kórházban hunyt el.
Meghalt 65 éves korában Edward Lodewijk Van Halen, közismert nevén Eddie Van Halen legendás rockgitáros – közölte kedden a fia a Twitteren. „Nem tudom elhinni, hogy ezt írom, de apám, Edward Lodewijk Van Halen reggel elveszítette hosszú és kimerítő harcát a rákkal” – írta Wolfgang Van Halen. „A legjobb apa volt, akit csak kívánhattam. Minden egyes pillanat, amelyet megoszthattam vele a színpadon és azon kívül, ajándék volt” – tette hozzá. A holland származású rockzenész azonos nevű együttese, a Van Halen az 1980-as évek egyik legnépszerűbb rock zenekara volt. Az együttest Eddie és testvére, Alex a korai 1970-es években alapították Los Angelesben. A zenekar első lemezét 1978-ban adta ki, amellyel hatalmas sikert aratott. A virtuóz gitárszólóiról ismert Eddie Van Halen legismertebb számai a Jump, a Panama és a Hot for Teacher címűek. A Van Halent 2007-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A Rolling Stone magazin Eddie Van Halent nyolcadik helyen tartja számon a világ száz legjobb gitárosának a listáján.

SZFE-kancellár: az erőszak továbbra sem lesz eszköz

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.06. 12:31

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületében tiltakozó fiatalokat - mondta Szarka Gábor.
"Nem értünk egyet sem a követeléseikkel, sem az eljárás módjával, de tárgyalni szeretnénk a bent lévő oktatókkal és munkatársaikkal is"

- fogalmazott az SZFE kancellárja a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az SZFE új vezetői vasárnap nyolcpontos javaslatot tettek, amelyben többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. A hallgatók képviselői hétfőn bejelentették: fenntartják a blokádot, az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják. Szarka Gábor kiemelte: nyolcpontos javaslatuk alapvetően egy kompromisszum felajánlása, és mind az egyetem munkavállalóinak, mind a hallgatóknak lehetőségeket, előnyöket biztosítanak. "Elfogadtuk a sztrájkbizottság javaslatait, amelyeket a fizetésemelésre, valamint a munkarend visszaállítására tettek. A 15 százalékos emelést megtoldottuk azzal, hogy már szeptembertől számítva 10 százalékos emelést ígérünk, amelyet még karácsony előtt megkapnának a dolgozók. Megtarthatják azokat a vívmányaikat, fórumaikat is, amelyeket demokratikus úton elindítottak" - sorolta a kancellár. Mint mondta, a jelenleg helyzet az egyetem működőképességét veszélyezteti; a fejlesztések, kitűzött célok megvalósítása csak akkor történhet meg, ha a megfelelő vezetők elfoglalhatják hivatalukat és megkezdődhet az érdemi munka. Hozzátette: mintegy százötven dolgozó vár a kifizetésekre, "szerződések állnak halomban", illetve teljesítésigazolásokat kellene aláírnia. Még vasárnap reagált a Népszavának a béremelésre a sztrájkbizottság egyik tagja, aki elmondta, hogy erre jogszabály kötelezi az összes modellváltó intézményt, a lépés tehát nem a dolgozók követelésének teljesítése. Az SZFE hallgatói tegnapi sajtótájékoztatójukon ugyanakkor azt is elmondták, hogy „az újonnan kinevezett kancellár bérvisszatartással zsarolja” az egyetem dolgozóit, noha, mint azt kiemelték, a bérek kifizetésének jóváhagyása a tavaszi karanténidőszakban is az épületen kívül történt, az egyetem területére való belépés nélkül.  
„Erre mind a jog, mind a technika lehetőséget biztosít, mást mondani hazugság. Egyetemi bérszámfejtésünket szeptember elsejétől kiszervezték egy külső céghez, az új vezetés nem hogy tudja kívülről irányítani a dolgozók kifizetését, de immár csak ő tudja, csak kívülről, az egyetem törvényes adminisztrációja számára elérhetetlenné tette a kezelt adatokat. Azt a bérszámfejtést szervezték az egyetemen kívülre, amelynek hozzáféréséhez az újonnan kinevezett kancellár követeli az egyetemre való belépést.

Szarka Gábor a reggeli rádióinterjúban azt közölte, hogy a sztrájkbizottság által korábban megfogalmazott nyolc pontjából hat nem tartozik a sztrájktörvény hatálya alá, mivel a fenntartó kinevezésével, jogi legitimációjával, az egyetem autonómiájával kapcsolatban felvetett témák nem szociális és nem gazdasági kérdések, így "munkavállalóként nekünk ezekről nem kell tárgyalnunk".

„Nem szükséges a kancellár jelenléte a bérek utalásához”

Szarka Gábor eddig többször állította, hogy addig nem tudja kifizetni a béreket, amíg az egyetemfoglaló hallgatók nem engedik be az intézmény épületeibe. Az egyetem bérszámfejtője, Varga Réka szerint azonban az egyetem kancellárjának nem kell az épületben lennie ahhoz, hogy elutalja a dolgozók fizetéseit. Varga azt mondta a Telexnek, hogy a bérszámfejtés szeptember 1-jétől, tehát mióta az egyetem alapítványi fenntartás alatt van, nem is az egyetemen zajlik, hanem az egészet egy külső, ajkai cég csinálja. Utóbbi vállalat először elkészíti a bérszámfejtést, majd elektronikusan elküldi Vargának, aki miután ellenőrizte, hogy az adatok helyesek-e, elektronikusan továbbküldi azt a kancellárnak jóváhagyásra. „Nem szükséges a kancellár jelenléte a bérek utalásához” – állította Varga erről a Telexnek.