Lázár János;Magyar Tenisz Szövetség;

2020-10-13 09:49:46

Debrecenbe vinné a nemzetközi teniszmeccseket Lázár János

Túl Budapest-központú jelenleg a sportág a volt kancelláriaminiszter szerint.

– jelentette be Lázár János, a szövetség elnöke hétfőn este Debrecenben a Fúzió Hallgatói Közösség helyi csoportjának összejövetelén az MTI szerint.       

Az állami hírügynökség azt írja, Lázár János hangsúlyozta: amikor a nyáron elvállalta az elnöki posztot, azt a célt tűzte ki a szövetség elé, hogy a sportág előtt álló akadályokat lebontsák, valamint a vidéket bekapcsolják a tenisz világába annak érdekében, hogy ne fővárosközpontú legyen a sportág, így aztán 2021-től vidéken teniszfejlesztési programot indítanak el. Legfontosabb feladatnak az utánpótlás-nevelést tekinti.

Az MTSZ első embere kitért arra is, hogy a fővároson kívül tíz nagyvárosban adottak a mindennapos teniszezés lehetőségei.

Lázár János szerint az MTSZ másod- és harmadrangú versenyeket bérelt, a bevétel viszont elmaradt. Javaslata a kormánynak az, hogy nem szabad középszintű versenyeket finanszírozni, csak első osztálybelieket. Hangsúlyozta, hogy a versenyjogot kell megszerezni, nem pedig a bérleti jogot, illetve feltételül szabta a tenisz-infrastruktúra meglétét is. Mint fogalmazott, 

Az MTI kérdésére, hogy mikor lehet újra nemzetközi viadalok helyszíne Magyarország, Lázár János azt válaszolta, 2021-ben még nem javasolja – éppen a koronavírus-járvány miatt, mert az ellehetetlenítené a versenyt.

Ha Lázár János javaslata megvalósul, akkor az is előfordulhat, hogy a vidéki teniszpályák is olyan ütemben fognak bővülni, mint ahogy a kézilabdacsarnokok. Utóbbi sportági szövetség vezetője egyébként Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár Jánossal lapunk is készített interjút, miután egyedüli indulóként elnyerte a szövetség vezetését. Ezt ide kattintva olvashatja el.