Színház- és Filmművészeti Egyetem;SZFE;Szarka Gábor;

2020-10-16 19:32:45

„Egy világjárványt használnak ürügyként arra, hogy a tiltakozó hallgatókat az egyetemfoglalás feladására kényszerítsék”

Felbecsülhetetlen és pótolhatatlan kár éri a hallgatókat az oktatás beszüntetésével – közölte az SZFE Oktatói Közössége.

Mint korábban lapunk is megírta, a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) újonnan kinevezett, gépesített lövész végzettségű kancellára arra utasított mindenkit, hogy pénteken 18 óráig hagyják el az épületeket. Ez vonatkozott a kollégistákra is. Szarka Gábor később az állami médiának nyilatkozva azt mondta, előrébb hozták az őszi szünetet, mert így a „pszichotikus állapot”-ban lévő hallgatók hazamehetnek, ahol beszélgethetnek kicsit a szüleikkel. Közben megkísérelték kirakni a kollégista diákokat, akik birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek a józsefvárosi jegyzőnél. 

A Színházi- és Filmművészeti Egyetem Oktatói Közössége eközben nyílt levélben válaszolt a színművészeti új vezetésének. Mint írják, „Önök átlátszó módon egy világjárványt használnak ürügyként arra, hogy a tiltakozó hallgatókat az egyetemfoglalás feladására kényszerítsék.”

Felidézik az új vezetésnek azt a korábbi közleményét, amelyben az egyetemfoglalókat vádolták meg az oktatás ellehetetlenítésével. 

Értékelésük szerint ezzel az oktatói és alkotói folyamatok félbeszakadtak, amivel felbecsülhetetlen pótolhatatlan kár éri a hallgatókat. A kollégium kiürítésével kapcsolatban az a véleményük, hogy a hátrányos helyzetű, illetve határon túl lakó hallgatóink esetében ez a lakhatás megvonását jelenti.

„Jelen rendelkezésüket a teljes oktatói közösség felháborodottan visszautasítja. Szerződésben biztosított jogunk van az oktatáshoz, a hallgatóknak joguk van a tanuláshoz, és önöknek nincs joguk ezt megakadályozni!” – zárul a Színházi- és Filmművészeti Egyetem Oktatói Közösségének levele.