tüntetés;fehéroroszok;Minszk;Aljakszandr Lukasenka;fehérorosz ellenzék;

2020-10-18 19:16:19

A halálos fenyegetéstől sem ijedt meg a fehérorosz ellenzék, tízezrek tüntettek Minszkben

A tiltakozók abban a tudatban vonultak utcára, hogy Lukasenka karhatalma kész közéjük lövetni.

Ismét több tízezer demonstrált vasárnap Minszkben annak ellenére, hogy a hatóságok korábban arra figyelmeztettek, a fegyverhasználattól sem riadnak vissza. A tüntetők a fehérorosz elnök lemondását, illetve új, tiszta és szabad választások kiírását követelik – írja az MTI.

Az Interfax orosz hírügynökség friss jelentése szerint több mint 30 ezren vesznek részt az Aljakszandr Lukasenka elnök elleni demonstráción. Mintegy ötven embert őrizetbe vett a rendőrség.

Ezúttal nem a belvárosban gyűltek össze a tiltakozók, hanem Minszk egyik, gyárakkal teli déli negyedében, majd a Szabad Európa Rádió összefoglalója szerint – onnan vonultak át a fővárpos központjába. A vonulás békésen zajlott, a demonstrálók pedig arra biztatták a környéken lakókat, hogy őket nézzék, és ne a Lukasenka-rezsim kontrollálta, a tüntetésekről hamis adatokat közlő tévét. 

Hétfőn a belügyminisztérium közölte, hogy a rendőrség „szükség esetén” kész éles lőszert bevetni a tüntetők ellen. Az Állambiztonsági Bizottság (KGB) vezetője pedig szombaton kijelentette, tudomásuk van arról, hogy provokáció készülődik az ország destabilizálása érdekében. 

Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Aljakszandr Lukasenka ellen, akit széles körben azzal vádolnak, hogy elcsalta az augusztusi elnökválasztást. A megmozdulásokon többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése következtében százak sebesültek meg, s nagyjából 13 ezer embert vettek őrizetbe.