Ferihegy;Budapest Airport Zrt.;Liszt Ferenc-repülőtér;terminál;

2020-10-19 22:12:00

Hivatalosan is bejelentették, megépítik a harmadik terminált Ferihegyen

A reptér most először erősítette meg hivatalosan az infót.

A koronavírus és az utazási korlátozások alaposan betettek a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmának, ugyanakkor a fejlesztések nem állnak le. Az Mfor kérdésére a repülőteret üzemeltető cég megerősítette, 

A tervek szerint egymilliárd euróból hozzák rendbe a repteret és környezetét. Felújítanak, közlekedési csomópontokat hoznak létre és a parkolási lehetőségeket is bővíteni szeretnék.  

A harmadik terminálról szóló híreket most először erősíti meg hivatalosan a repteret üzemeltető cég. Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Garancsi Istvánhoz köthető cég építi az új terminált. Aminek híréréről egyébként a Magyar Nemzetből értesülhettünk elsőként. Főként a kormányközeli sajtóban kormányzati szereplők régóta komoly kampányt folytattak a céggel szemben, így gyakran felmerült, hogy az Orbán-kabinet arra törekszik, hogy valahogy visszaszerezze a korábban több lépcsőben privatizált BA-t. A kormányzat ezt hivatalosan soha nem ismerte el. Később a G7 írta meg, hogy Mészáros Lőrinc és köre kacsingathat a BA-ra, ám piaci szereplők ezt erős fenntartással fogadták.