Böszörményi Márton: Lábköröm úszik az almalé tetején

Az asszony a kanapén ült, a lábkörmét vágta, közben fél szemmel nézte a tévét. Egy öltönyös kisgyerek, nagyjából ötéves lehetett, egy textilgyárban beszélgetett az egyik alkalmazottal, aki világoskék munkaruhát és fehér maszkot viselt. Az asszony leterített maga alá egy törülközőt, és óvatosan bánt a csipesszel, de néhány körömdarab így is elrepült a nappaliban. Ne már, morogta az asszony. A kisfiú egy magas bárszéken ült, így majdnem egy magasságban volt az arca a munkáséval. Azt kérdezte, hogy szoktak-e játszani valamit a gyárban. A munkás arról beszélt, hogy a termelés a megfelelő ütemben halad. A vastag maszktól nehezen lehetett érteni a szavait. Ne már, csattant fel újra az asszony, mikor egy körömszilánk a dohányzóasztalon álló poharában landolt. A kisfiú kacagott valamin, a munkás kifejezéstelen tekintettel nézett a kamerába. Az asszony összecsomagolta a törülközőt, aztán a fürdőszobába vitte, és kirázta a kád fölött. Visszament a nappaliba, és nem foglalkozott a szétszóródott körömdarabkáival. Undorodva pillantott a poharára, az almalé tetején úszkáló félkör alakú, sárga körömre. Olyan, mint a Hold, mondta, és a képernyőre tekintett. Az öltönyös kisgyerek táncolt, mögötte a munkás tanácstalanul ácsorgott. A kaputelefon egyet pittyent. Na végre, sóhajtott az asszony, és felállt, megigazította a haját, aztán kisétált az előszobába. Belenézett a tükörbe. A bőre sárga, a haja piszkosszürke, húsos ajkai lefelé biggyednek. Mint a köröm az almalében, suttogta, és elfordította a tekintetét. Megcsörrent a kulcs a zárban, aztán a férfi benyitott. Zöld kabát volt rajta, homlokán verejtékcseppek, kezében egy csíkos nejlonszatyor. Mi az? Mit hoztál, kérdezte az asszony. Fogd meg, nyújtotta át a szatyrot a férfi. Halat, mondta, mikor az asszony elvette tőle a csomagot, és ő kibújt a kabátjából. Kurva meleg van kint. Szeptember van, mondta az asszony, közben belenézett a szatyorba. Ez honnan van? Nem kéne, hogy ilyen meleg legyen szeptemberben. Ez nem normális! A férfi fél kézzel a komódon támaszkodott, a másikkal lehúzta a cipőjét. Honnan van ez a hal? Adj már egy percet, hadd fújjam ki magam! A férfi becsoszogott a nappaliba, és leült a kanapéra. Mi ez? A férfi a tévé felé bökött. Nem tudom, mondta az asszony, és megállt a férfi mellett, valami hülyeség. Nem az, mondta ingerülten a férfi. A pohárban! A körmöm, mondta az asszony. A szatyor aljáról csendben csepegett a víz a padlószőnyegre. Már megint itt vágtad? Miért nem lehet a fürdőszobában? Az asszony a poharat bámulta. Mert kényelmetlen. Mondtam már, ülj be a kádba, tedd a lábadat a szélére, és úgy csináld! Kényelmetlen, mondta halkan az asszony, aztán kiment a konyhába. A szatyorból a mosogatóba csúsztatta a halat. Nem tudta eldönteni, hogy él-e még. Nem mozgott, de mégsem tűnt halottnak. Mit csináljak ezzel, kiáltott ki a férfinak. Nem tudom. Lehetne ez az ebéd. Persze, suttogta az asszony, és úgy nézett a mosogatóban fekvő halra, mint korábban az almalé tetején úszó körömdarabra. Bement a nappaliba, de nem ült le a kanapéra, megállt a férfi mögött. A kisfiút, aki most egy kisautót tologatott a betonpadlón, már több munkás vette körül, közben egy érdes hangú narrátor beszélt. Gyárunkban családias, barátságos légkör uralkodik. Vezetőink mindent megtesznek annak érdekében, hogy az alkalmazottak lelkesen, tettre készen érkezzenek reggel, és elégedetten, jókedvűen távozzanak a műszak végén. Nincs kivételezés, mindenki egyformán részesül a vezetőség mérhetetlen és önzetlen szeretetéből. Mit csináljak a hallal, kérdezte az asszony, közben belemarkolt a kanapé támlájába. Nem tudom, mondta a férfi, rántsd ki, mondjuk. Vagy csinálj belőle egy harcsapaprikást. De ez nem harcsa, mondta az asszony, és körmei belevájtak a szövetbe. Akkor, amit tudsz. Mindegy. Miért ezt nézzük? Mi a szar ez egyáltalán? Az asszony megkerülte a kanapét, és elvette a poharat az asztalról. Jó, akkor kitalálok valamit. Besétált a konyhába, a poharat a pultra tette, és belenézett a hal szemébe. Békésnek tűnt. Te csinálod jól, súgta, és végigsimította a hal pikkelyeit.

Te nem eszel, kérdezte a férfi az asztalnál, mikor látta, hogy az asszony csak neki terített. Nem vagyok éhes. Meg nem is nagyon szeretem a halat. Aha. Te tudod. A férfi a tányérjára nézett. Mi lett végül? Megpároltam, mondta az asszony, és kortyolt egyet a borból. Rizst csináltam hozzá és almaszószt. Almaszószt, nézett meglepetten az asszonyra a férfi. Igen, állítólag jól megy a halhoz. A férfi megvonta a vállát, vágott egy darabot a halból, belemártotta az almaszószba, és bekapta. Milyen, kérdezte az asszony, mikor a férfi már a negyedik falatnál tartott. Nagyon finom. Igazad volt, tényleg jó ezzel az almaszósszal. Jó bizony, mondta az asszony, és elmosolyodott. Tudod, kitől van, kérdezte a férfi csámcsogva. Micsoda? A hal. Tudod, kitől kaptam? Az asszony megrázta a fejét. A Hegedüs Sanyitól. Micsoda, kérdezte az asszony döbbenten. A Hegedüs Sanyitól? Aha. Most nagyon rendes volt. Nem olyan, mint a múltkor, mondta vigyorogva a férfi. Milyen hal ez, kérdezte halk, ideges hangon az asszony. Nem tudom. A Sanyi csak annyit mondott, hogy a kínai piacról van. Tudod, ott mindenféle különleges halakat lehet kapni. Ne edd meg, kiáltotta az asszony. Mi? Miért? A férfi értetlenül nézett az asszonyra. Aztán remegni kezdett. Basszus, motyogta a férfi, és a hasához kapott. Valami. Valami baj van. Az asszony felállt, és a férfi mellé ugrott. Te hülye vagy? Miért nem mondtad? A férfi egyre erősebben remegett, a szeme fennakadt, szája szélén habos nyál csorgott. Nem, nem, nem, nem, hadarta kétségbeesetten az asszony, közben a férfi lángoló homlokát simogatta. Aztán berohant a nappaliba, és felkapta a telefonját a dohányzóasztalról. Beütötte a mentők számát, de nem nyomta meg a hívógombot. Lassan visszament a konyhába, a telefont maga előtt tartotta. A férfi teste megmerevedett, már csak a feje rángatózott. Gurgulázó, krákogó hangok törtek ki a torkából. Az asszony könnyes szemmel bámulta. Remegett a keze, de nem nyomta meg a gombot. A férfi teste megfeszült, feje hátrabicsaklott. Az asszony ekkor hívta a mentőket. Miután elmagyarázta a helyzetet, és lerakta a telefont, fogta az almaszószostálat, és a tartalmát lehúzta a vécén. Aztán leült az asztalhoz, a férfival szemben, és kortyolt a borból. A férfi ádámcsutkája undorítóan kidudorodott, szemeiből csak kis, sárga félkörök látszottak. Mint a Hold, mondta az asszony, és megemelte poharát.