Az elszabadult hatalom természetrajzát vágja a képünkbe Horgas Ádám rendezése

Nagyszabásúan nyomasztó az 1984.

Ez egy üzenet Nektek! Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, Nagy Testvér korából – hangzik el az 1984 című szegedi előadás elején. A szerző Orwell, akinek műve sorban ihleti meg a rendezőket. Úgy látszik, többen úgy érzik, hogy Orwellen keresztül kell kiáltaniuk. Az Örkény Színházban Mikó Csaba átiratában háromszereplős kamaraszínházi változatban tűzték műsorra az adaptációt (írtunk is róla), a Tisza parti városban Horgas Ádám egy látványos sok szereplős előadást rendezett Orwell klasszikusából. A produkció magas hőfokon kezdődik és ott is marad csaknem három órán át. Winston Smith ( Rétfalvi Tamás) egy koporsó alakú bútorból szólítja meg a nézőt és beszél arról, hogy mivel is követ el gondolat, vagy arcbűnt. „Óceániában” ugyanis vigyázni kell arra, hogy mire gondolunk vagy, milyen arckifejezést vágunk, hiszen Nagy Testvér figyel és jön a Gondolatrendőrség és annak szörnyű következményei lehetnek.

Orwell szerintem maga sem gondolta, hogy 2020-ban még aktuális lesz művének mondanivalója, vagyis hová fajulhat egy olyan hatalom mechanizmusa, amely elvesztette a kontrollt és képviselői úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek azokkal, akik választják őket.

Winston Smith fél a patkányoktól, akik őrült tánccal az életére törnek. A sötétségből a homályból érkeznek a fénybe, hogy aztán módszeresen mindent elpusztítsanak. Orwell a módszereit és a logikáját tekintve szürreálisan, mégis rendkívül pontosan ábrázolja, hogy működtethető a diktatúra. Hogy miként lehet és kell folyamatos rettegésben tartani az alattvalókat. Patkányokkal, gondolatrendőrséggel, a hírek, a valóság, sőt a memória szabályozásával.

„Két perc gyűlölet. A gyűlölet olyan indulat, amely felvértez minket, erőt ad a küzdelmünkben. Megnemesít, mert a haza féltése táplálja. Mondd, kiáltsd bátran: gyűlölöm Óceánia ellenségeit!” – hangzik el a gyűlölet két perceken. Mert azokra szükség van, ellenségekre szükség van. A darabban itt van például Emmanuel Goldstein. Na őt kell igazán gyűlölni. A hatalom ugyanis készségesen megmondja, ki legyen a gyűlölet alanya, a polgárok pedig ha kérdezik, jól nevelten felmondják a leckét, főleg a központi információs csatornán. Goldsteint be tudnánk helyettesíteni napjainkban hangoztatott névvel, nevekkel. De nem a név számít, hanem maga a gyűlölet. „A gyűlölet a mi fegyverünk, ez tesz minket legyőzhetetlenné! Gyűlölöm a leggyalázatosabb árulót, a legveszedelmesebb ellenséget!”

Horgas Ádám előadása nem finomkodik, az elszabadult hatalom természetrajzát vágja a képünkbe, a fantáziával, az álmokkal együtt. Közben összművészetet teremt. Horgas Péter díszlete és Bujdosó Nóra jelmezei erőteljes vizuális világot képesek megjeleníteni a nyomasztó és fojtogató szürkeségükkel egyhangúságukkal együtt. A vizualitást bábok (Kiss Attila Etele, Tóth Andrea és speciális kellékek, maszkok (Kurucz Nóra) és a vetítések, híradórészletek árnyalják. Kifejezetten markánsan atmoszférateremtőek Bodor Johanna vészjósló koreográfiái és Horgas Ádám zenéi, a kilencfős énekkarral és tizenkét fős tánckarral együtt.

A három főszereplő, a már említett Rétfalvi Tamás, illetve Ágoston Katalin (Julia és az Anyát is ő formálja meg), illetve vendégként Alföldi Róbert (O’Brien) nagyszerű teljesítményt nyújtanak. Különösen Rétfalvi bírja a nagy terhet, képes színnel, energiával végigjárni azt az utat, amíg a hatalom bekeríti, manipulálja és végül megsemmisíti. Ágoston Katalinnak pedig elhisszük, hogy a szerelemmel, illetve annak az érvényességével egy ideig ki lehet játszani a hatalmat, de ez az illúzió nem tart soká. Alföldi Róbert, mint O’Brien kellően ellenszenves, miközben érzékeny értelmiségi, csakhogy épp az érzékenysége az egyik leghatékonyabb manipulációs eszköze. Könyörtelenül kihasználja áldozatának gyengeségeit.

„Lombos gesztenyefák alatt Eladtál és eladtalak. Lombos gesztenyefák alatt Te és én, más nem maradt. A fák alatt, a föld alatt…” – halljuk a végén a dalt. A hatalom kipipálhatja újabb győzelmét.