jogállamiság;uniós pénzek;Varga Judit;

2020-11-05 15:17:21

Zsarolást és ideológiai vitákat emleget Varga Judit a jogállamisági megállapodás után

Az igazságügyminiszter szerint ha már nem tud segíteni az Európai Parlament, legalább ne gátolja a tagállamok járvány elleni védekezését.

Mint ahogy a Népszava is megírta, megszületett a tagállamok és az Európai Parlament között a jogállamisággal kapcsolatos megállapodás. Az első hírek alapján az EP-nek sikerült a legtöbb követelését érvényesíteni azzal kapcsolatban, hogy a jogállami értékeket és az uniós kifizetéseket kössék össze. Ez volt az a lehetőség, amit a Fidesz mindenképp el akart kerülni, így alighanem az egyik legrosszabb verzió valósult meg kormányoldal szempontjából.   

A tárcavezető szerint az Európai Parlamentnek a járvánnyal és nem politikai, ideológiai vitákkal kellene foglalkoznia. "Ha már segíteni nem tudnak, legalább ne gátolják a tagállamok, így Magyarország járvány elleni védekezését és a gazdaság újjáépítését" - fogalmazott. Elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Parlament a jelenlegi járványhelyzetben és az Európa gazdasága előtt álló súlyos kihívások ellenére "sem hagy fel Magyarország politikai és ideológiai zsarolásával." Ugyancsak kifogásolta, hogy a magyar ellenzéki EP-képviselők Magyarország gazdasági érdekei dolgoznak.

Varga Judit hangsúlyozta, ideje lenne, hogy az Európai Parlament a probléma helyett a megoldás részévé váljon, és ne veszélyeztesse az uniós költségvetés elfogadását. " 

Bejegyzésének végén pedig azt írta, most a járványügyi védekezésnek és az európai gazdaság talpra állításának van az ideje. Ha ezt nem ismerik fel az európai intézmények és az ellenzéki képviselők, akkor ennek történelmi felelősségét viselniük kell - zárta gondolatait Varga Judit.