Legfeljebb füllentett a legnagyobb hazudozó

Mostohán, stílszerűbben: igazságtalanul bánt a sors Hieronymus von Münchhausennel (1720–97). A „lódítós báróként” elhíresült huszártiszt ágyúgolyón nem lovagolt, de ifjúsága bővelkedett valódi és rendkívüli kalandokban. Nagy mesélő volt, nem hazug – akár elhiszik, akár nem.

A hencegő mesehőst, aki a hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból lovával együtt, mindenki ismeri. Az orosz cári szolgálatban törökök és svédek ellen hadakozó német zsoldost és földesurat szinte senki. A két Münchhausen nem azonos, ráadásul a történelmi figura szívből utálta és a pokolba kívánta a másikat, világhírűvé lett, fiktív névrokonát. Az igazi báró születésének háromszázadik évfordulóján több könyv is megjelent Németországban, hogy segítsen helyretenni „kettejük” hihetetlen történetét.

Csaták és cárnők

Hieronymus Carl Friedrich von Münchhausen egy német államocskában, a braunschweig-lüneburgi választófejedelemségben született, Bodenwerder városában, 1720. május 11-én. Befolyásos arisztokrata családjának 31 ismert tagját említi a német Wikipédia. A XVIII. században Adolph bácsikája volt a legsikeresebb, az első miniszter rangjáig vitte a hannoveri udvarban, alapítója és kurátora a nagyhírű göttingeni egyetemnek. Hieronymus apja, Georg Otto lovassági alezredes fiatalon meghalt. A négyévesen elárvult kisfiút özvegy édesanyja az uralkodó pártfogásába ajánlotta, így lett a választófejedelem apródja.

Megtanult mindent, amit egy előkelő ifjúnak tudnia illett a barokk fénykorában: lovagolni, vívni, franciául és latinul társalogni, bálokon táncolni. A zárt, elit társaság tagja volt, tanulékony, hűséges és kalandvágyó. Amikor ura, Antal Ulrich az orosz cár szolgálatába szegődött, tizenhét esztendősen vele tartott Szentpétervárra. Onnan a Fekete-tengerhez mentek, ahol az oroszok Habsburg szövetségeseik oldalán a török ellen vívtak háborút (1735–39). Részt vett Ocsakov erődjének ostromában. Erről a csatáról följegyezték, hogy a braunschweigi herceg alól kilőtték a lovát. Hogy az apród pontosan mit csinált, mit nem, legföljebb találgathatjuk.

Néhány tényt azért tudunk. Rajongott a lovakért és a kutyákért. Lóháton bejárta a hatalmas birodalmat, hőségben, sárban, hóviharban. Későbbi történeteinek helyszíneit kétségkívül ismerte. Monográfusai szerint a legképtelenebb kalandokban is ott rejlik a valóság csírája. Egy szívszorító levélben kérte anyját, hogy küldjön neki meleg ruhákat. Belekeveredett a pétervári trónviszályokba. Antal Ulrich feleségül vette Anna cárnő unokahúgát, Anna Leopoldovna nagyhercegnőt, aki az uralkodó halála után közös gyermekük, VI. Iván nevében régens lett. De a fiatalasszony nem törődött az államügyekkel, egyik udvarhölgyével folytatott szenvedélyes szerelmi viszonyt.

Ellopott mesék

Puccsal Nagy Péter lánya, Erzsébet került hatalomra, kegyvesztetté váltak a braunschweigiek (1741). Münchhausennek szerencséje volt, hercegével ellentétben megúszta a börtönt és a száműzetést. Harcolt a svédek ellen, majd a rigai helyőrségbe vezényelték. Ott ismerte meg leendő nejét, egy livóniai nemes lányát, Jacobine von Duntent. Boldog, ám gyermektelen házasságuk 46 éven át tartott. Megelégelvén a katonaéletet, édesanyja és bátyja halála után hazatértek az alsó-szászországi családi birtokra gazdálkodni (1750). Az egyhangú vidéki estéken gyakran fogadott vendégeket kastélyában. Fanyar humorú történetekkel mulattatta őket puncs mellett, pipafüstben. A tréfás, bizarr mesék olyan népszerűek lettek, mint manapság a Netflix sorozatai. A hallgatóság nem várta el, hogy valósághűek legyenek, csupán szórakozni akart.

Ám egyik látogatója galád merényletet követett el a házigazda ellen. Rudolf Raspe könyvtárost lopással gyanúsították meg hazájában, ezért Londonba szökött. Ott aztán emlékezetből papírra vetette az obsitos históriáit, majd angolra fordítva tovább színezte. A „hozott anyagból”, tisztességtelen módon készült könyvet először 1781-ben nyomtatták ki, minden várakozást felülmúló sikerrel. Így, a gyanútlan Münchhausen tudta és hozzájárulása nélkül született „a lódítós báró” legendája. A kiadványt megtalálta egy bizonyos Gottfried August Bürger, aki költő lévén hozzáköltött még további tizenhárom mesét, le- (vagyis vissza-) fordította németre. Ez az átdolgozás azután bestseller lett odahaza.

Szegény öreg báró, amikor a kezébe akadt a gyűjtemény, sokkot kapott 1786-ban. Alig ismert rá a történeteire, csak a neve maradt bennük kínosan valódi. Megszégyenítve, becsapva, elárulva érezte magát. Teljes joggal: a jó kedélyű, adomázós földbirtokost beteges hazudozó hírébe hozták. Neve a nagyotmondás, az esztelen dicsekvés szinonimájává vált. Méltatlanul bánt vele a sors. Rosszabbul járt, mint más népi hősök és irodalmi figurák, akik szintén képtelen kalandokkal kérkedtek. Till Eulenspiegel, Naszreddin Hodzsa, Gulliver, Háry János reputációja sokkal előnyösebb. Mindennek a tetejébe a bevételt is Raspe és Bürger vágta zsebre, pedig jól jött volna a pénz Münchhausennek is.

Goebbels mozija

Élete alkonyán a szerencsétlen báró kétségbeesetten harcolt igazáért, az elhúzódó pereskedés fölemésztette a vagyonát. Ám a hírnevén esett csorbát többé nem köszörülhette ki semmi áron: a világ elkönyvelte hazugnak. Hetvenévesen, hosszú és boldog házasság után elveszítette imádott hitvesét, Jacobinét. Özvegyemberként hozta legrosszabb döntését: újra megnősült, tizenhét esztendős keresztlányát vette el. Bernhardine von Brunn az esküvő napjától kegyeibe fogadta ifjú hódolóit, a kárörvendő közvélemény csámcsogott a botrányokon, a felszarvazott „füllentős” öregen gúnyolódott. Az elkerülhetetlen válás, amelyet végül házastársi hűtlenség címén mondtak ki, tönkretette Münchhausent. Elszegényedve, magányosan halt meg 1797. február 22-én.

Nevét addigra halhatatlanná tette a klasszikussá váló mesegyűjtemény. Ötvennél több nyelvre fordították le, magyarul „Münchhausen Károly Frigyes Jeromos báró csodálatos tengeri és szárazföldi utazásai, csatái és hőstettei, ahogyan azokat baráti körben poharazgatás közben elmesélte” címmel jelent meg. A múlt században készült belőle jó néhány film-, rajzfilm- és képregényváltozat is. A leghíresebb korabeli színes(!) szuperprodukciót a hitleri Németországban forgatták, 1943-ban. A magyar származású Josef von Báky (1902–66) rendezte, a forgatókönyvet pedig Berthold Bürger álnéven Erich Kästner írta. Pedig ő nem volt a nácik kedvence, de kivételt tettek, mert jó filmet akartak.

A babelsbergi forgatás egybeesett Sztálingrád ostromával. Goebbelsék a látványos, szórakoztató mozival próbálták elterelni a közvélemény figyelmét a keleti front tragédiájáról, amit a propagandagépezet egyre kevésbé tudott eltitkolni vagy sikerként tálalni. A filmbéli Münchhausen meghódítja Nagy Katalin cárnőt, és vidáman lovagol az ágyúgolyón, háromszögletű kalapjával integetve. Üzeni a hátországnak: a háború férfias, szórakoztató játék. Mi sem állhatott távolabb a valóságtól. Így csinált Münchhausenből igazi hazudozót a szégyentelen utókor. Hogy is mondta Bismarck, a Vaskancellár? A politikusok három helyzetben hazudják a legnagyobbakat: választás előtt, háború közben és vadászat után. Azóta sem változott sokat a világ. Kár, hogy nem bírjuk kihúzni magunkat a mocsárból, saját hajunknál fogva.