egészségügy;konferencia;

2020-11-10 18:55:54

A magánszektor átvállalna egy részt az állami betegellátásból

25 ezer ember van várólistán és ebből tízezren már több mint egy éve várnak arra, hogy végre megkapják az életminőségüket javító ellátást – erről Kóka János, a Doktor24 Csoport elnöke beszélt Portfolio keddi Private Health Fórumán.

A Gyurcsány-kormány egykori gazdasági minisztere szerint a covid-járvány újabb hulláma miatt nehéz helyzetbe került állami ellátás terhein enyhíthetnének a magánszolgáltatók, ha a minősített magánintézményeket bevonnák a közellátásba. A feladat megszervezésére Kóka János ágazati egyeztető fórum létrehozását, úgynevezett Egészségügyi Szolgáltató Tanácsot javasolt. E szervezet keretein belül lehetne meghatározni, hogy milyen szolgáltatásokat és mennyiért nyújt a magánszektor. Szerinte egy transzparens finanszírozási rendszerben a magánszolgáltatók ugyanolyan feltételekkel nyújthatnának szolgáltatásokat, mint az állam.

Beszélt arról is, hogy covid-járvány alatt a telemedicina bizonyított. Itt volna az ideje a távorvoslást „nagykorúsítani". A szabályozó ne tegyen indokolatlan különbséget a fizikai és a virtuális orvos-beteg találkozó között. Kóka János előadása közben fölmutatott egy kis eszközt, amellyel - mint mondta - anélkül, hogy fizikailag megérintené a beteget, Budapestről akár egy zalai kis falu lakójának a szív-, a tüdőhangját, testhőmérsékletét képes vizsgálni. Ez az eszköz – mondta kiegészíthető a fül és egyéb testüreg vizsgáló eszközzel is. Azaz a járvány ellenére sem kell halasztani a betegek ellátását.