Heti abszurd – Sokkra sokk

„Orbán Viktor kormányzása blöffnek is silány. Miután a kétharmados parlamenti mameluk serege keresztülnyomta a rendkívüli jogrendet, a kabinet rögvest módosította az örökbefogadás szabályait és sok tízezer gyermek jövőjét törölte el. Illetve hozzányúlt a választási törvényhez is. Persze lehet, hogy a kormány azt gondolta, ez még a vírusnak is sok lesz.”

Nem ellenkezett Orbán Viktor, amikor a TV2 műsorvezetője azzal szembesítette, hogy Nyugaton silányabb minőségű a vírus elleni küzdelem, mint idehaza. A miniszterelnök rezzenéstelen arccal zsebelte be a kérdésbe csomagolt magasztalást, s szerényen annyit jegyzett meg: ez az emberi minőségen múlik. Hogy öndicséretet vagy önkritikát sűrített ebbe a mondatba, arról nem igazította el a nézőket – a kontextus viszont jelentett némi fogódzkodót. Orbán ugyanis verbálisan kihúzta magát, és deklarálta: nem most jött le a falvédőről, tudja, hogy működik az élet.

És ez baj, pontosabban az a baj, hogy a miniszterelnök mintha csak a saját életét ismerné, és minden helyzetet önnön sorsképlete alapján próbálna megoldani. Nem kérdés, a miniszterelnök előszeretettel játszik „ki rántja félre a kormányt?”, és ez eddig működött egyfajta abszurd politikai stratégiaként, legyen szó az EU-ról, a fővárosi vezetésről, a gazdasági élet szereplőiről. Csakhogy a vírus nem fog az utolsó pillanatban félreugrani, aki erre számít, nem bátor, hanem vak. A Covid–19-nek ugyanis nincs vesztenivalója, csak nekünk van – az átlagember tétje az élet, Orbáné a hatalom.

A miniszterelnök nincs könnyű helyzetben – ez nem az együttérzés hangja. Egyrészt építenie kell egy fedősztorit, hogy június óta miért nem tett semmit a kormány, értsd: miért nem készítette fel az egészségügyet a tudván tudott második hullámra; miért nem dolgozott ki érdemi munkahelymentő programokat; miért nem teremtette meg a digitális oktatás feltételit; és így tovább. (Na, jó, a semmit szikár túlzás, hiszen mégiscsak terített mintegy 150 milliárdot a turizmusban dolgozó haveri cégeknek.)

Az viszont nem túlzás, hogy a magára hagyott egészségügy beszakadt. Ugyan még májusban a rezidenseknek tartottak egyfajta gyorstalpalót arról, hogyan kell lélegeztetőgépet használni, és egy intenzív ágyon fekvő beteget ellátni, de azóta nem történt semmi.

Nem csoda, hogy például szemészrezidensek most jelentős zavarban vannak, amikor egy ilyen masina brutális csövét kell célba juttatni. És a baj akkora, hogy a kormányzat is elismerte – legalábbis Orbán Viktor kommunikációs íve magáért beszél. A pár hónapja még világszínvonalúként hirdetett ellátórendszerről még szeptemberben az volt a mondás, hogy mindenkit helyrekalapál, aki akár egyet is köhint. Aztán nemrég a miniszterelnök arról beszélt, hogy a rendszer december közepén nem fogja bírni a nyomást, amennyiben nem lankad a járvány. Amiről persze már akkor lehetett tudni, hogy napról napra izmosabb, nem véletlen, hogy a miniszterelnök pár napja már azzal rémített, hogy 50 százalékos eséllyel omlik rögvest össze az egészségügy. Márpedig az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kormány akkor kiált farkast, amikor az ordas már el is hurcolta a kiszemelt prédát.

Úgyhogy a kormány felhagyott a valóságszépítéssel, és sokk- és nagyotmondási versenyt hirdetett, amin rögtön el is indult. A miniszterelnök ugyanis tudja, hogy egy megrázkódtatást egy még nagyobbal lehet kitakarni – amennyiben teljesül két feltétel. Az egyik, hogy a sokknak sorsszerűnek kell tűnnie, azaz elkerülhetetlennek és befolyásolhatatlannak. A másik, hogy kell egy reménysugár. Előbbit próbálja elhitetni a kormány, amikor azt sulykolja, hogy „nekünk itt rossz, de azok ott Nyugaton lényegében már mind halottak” – mert ezt a kataklizmát senki nem kerülheti el. Ennek hitelesítéséhez kellenek a belvárosban morculó vegyes rendőr- és TEK-járőrök, hiszen fegyveresek csak háborúban lépnek színre, márpedig háborús helyzetben sok a halott is – ez az élet rendje.

A reményhez pedig Orbán már a szlogent is megtalálta: a „vírusnak is van félnivalója”. Igaz, a kórokozó nem a TEK-esektől retten, hanem a miniszterelnök által beígért vakcinától. Aminek érkezése a kormányfői szó szerint másfél hónap múlva esedékes.

Orbán Viktor ugyan azt elárulta, hogy 25–75 ezer ember oltásához szükséges mennyiség érkezhet az év elején, ám arról nem beszélt, hogy mire „átoltják a társadalmat”, addigra – az optimista forgatókönyvek szerint – bekopog az ősz. Azaz az átlagemberek zöme még sok-sok hónapig a jelenlegi bizonytalanságban félelemben kényszerül élni. (Ráadásul az biztos, hogy az első vakcinakör az orvosoké, de hogy a második menetben miért a rendfenntartókat oltják, és miért nem a leginkább veszélyeztetetteket, azt csak a miniszterelnök tudja.)

De félreértés ne essék, ez a fél év sem lesz más, mint az összes többi – ugyanis az orbáni kormányzás lényege, hogy a társadalom önerőből sok mindent megold (most például az orvosok, tanárok helytállásán múlik a jövő minősége), a miniszterelnök pedig úgy tesz, mint aki kormányoz.

Csakhogy Orbán Viktor kormányzása blöffnek is silány. Miután a kétharmados parlamenti mameluk serege keresztülnyomta a rendkívüli jogrendet, a kabinet rögvest módosította az örökbefogadás szabályait és sok tízezer gyermek jövőjét törölte el. Illetve hozzányúlt a választási törvényhez is. Persze lehet, hogy a kormány azt gondolta, ez még a vírusnak is sok lesz.