kosárlabda;koronavírus;

2020-11-25 15:25:01

Három újabb fertőzöttet találtak a férfi kosárlabda-válogatottnál

Mindhárman elkapták már korábban is a koronavírust, de újrafertőződtek.

Ferencz Csaba után két másik játékos és egy stábtag teszteredménye is pozitív lett a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén karanténba kényszerült magyar férfi kosárlabda-válogatottnál.

A bb1.hu szaklap szerdán a nemzeti csapat orvosával készített interjút, Téglássy György pedig elmondta, hogy a kosarasok közül Benke Szilárd és Váradi Benedek koronavírusos a tesztek alapján.

A válogatott kedden került karanténba, miután Ferencz Csaba mintájában kimutatták a vírust Szlovéniában. Kedden este Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány úgy nyilatkozott a közmédiának, hogy nem számítottak arra, ami történt, ezért furcsa a hangulat az együttesnél, de a játékosok jól vannak, mindenki tünetmentes és a csapat hite erős. Jelezte, reméli, pályára léphetnek majd a tervezett két mérkőzésen a házigazdák és az osztrákok ellen.

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és Ausztria legjobbjaival szombaton, a házigazdákkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában.

A koronavírus több magyar NB I-es kosárlabdacsapatnál megjelent. Találtak fertőzötteket a pécsi klubnál, a zalaegerszegi és szombathelyi kosarasoknál, és pozitív lett a tesztje a Sopron Basket játékosának is.