Előfizetés

Trump megy, ha mennie kell, nehéz napok várnak Bidenre

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2020.11.27. 15:09

Fotó: MANDEL NGAN / AFP
Trump szívesen megbocsájtaná saját bűneit, de azzal el is ismerné azokat. A következő kormányzatot már jobbról és balról is bírálják.
Csaknem három héttel azután, hogy veresége nyilvánvalóvá vált, Donald Trump először mondta ki, hogy elhagyja a Fehér Házat, ha az elektori testület véglegesíti Joe Biden győzelmét. Azt is rögtön hozzátette azonban, hogy ez hiba lenne. A bukott elnök a hálaadás csütörtöki ünnepén a választások óta első ízben válaszolt újságírók kérdéseire – már ha válasznak lehet minősíteni a valótlanságok és a megalapozatlan vádak sorozatát, a tények teljes tagadását. A Fehér Ház Diplomáciai termében, az első elnök, George Washington portréja elé állított asztal mögött ülve Donald Trump azt mondta, nagyon nehéz lenne elismerni vereségét, mert tömeges csalás történt. Többször elismételte, hogy „sok százezer szavazattal” ő nyerte a választást, egy pillanatra pedig a türelmét is elveszítette, amikor egy riporter kétszer is meg merte kérdezni, elismeri-e a vereségét: „Ne beszéljen így velem, én vagyok az Egyesült Államok elnöke!” Folytatás a 8. oldalon   
Trump „sokkoló híreket” ígért a következő egy-két hétre, s azt állította, hogy a sajtóban eddig megjelent számok tévesek. Azt is felhozta, hogy több voksot kapott, mint Ronald Reagan 1984-ben, amikor az ötvenből negyvenkilenc államban győzött, egyben kétségbe vonta, hogy Bidenre 80 millióan szavaztak volna. A következő kormányzatot máris azzal vádolta, hogy Kína érdekében eljárva el akarja törölni az ”Amerika az első” politikáját – amivel el is árulta, hogy maga sem gondolja komolyan a hatalmon maradást. A Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadónak adott elnöki kegyelem után újra megindult a találgatás, hogy a hátralévő hetekben Donald Trump megpróbál-e saját magának is örök mentességet adni a büntetőeljárások alól. Fehér házi hírek szerint élénken foglalkoztatja, hogy a hatalomból kikerülve esetleg több ügyben is vádat emelnek ellene, ám a kegyelem eleve csak a szövetségi vádakra vonatkozna és nem védené meg a rá korábbi gazdasági visszaélések miatt New York államban váró jogi nehézségektől. Még 2018-ban azt nyilatkozta, hogy kétségkívül megkegyelmezhet saját magának, bár erre nem lesz szüksége, mert nem bűnös. Az önkegyelem jogi és politikai szempontból is kockázatos, mert a bíróság előtt nehezen védhető, viszont sokan a bűnök beismerésének tartanák. Korábban az is felmerült, hogy mandátumának lejárta előtt lemond és az automatikusan helyébe lépő Mike Pence alelnök adna neki kegyelmet, mint 1974-ben Gerald Ford tette Richard Nixonnal. Ez a trükk azonban szintén beismerésként lenne értelmezhető és megnehezítené, hogy megőrizze egyszemélyi befolyását a Republikánus Párt fölött, mert túlságosan is megerősítené Pence pozícióját. Trump megígérte, hogy jövő szombaton személyesen fog kampányolni a Georgia két szenátusi pótválasztásán induló republikánus jelöltek mellett. Mindenesetre már előre csalással vádolta a Demokrata Pártot, amely az utóbbi két évben több mint 800 ezer, eddig nem szavazó georgiait segített felvenni a választási névjegyzékbe. Trump szerint „ilyesmit nem lehet csinálni”, míg mások úgy vélik, hogy a szegény, főként fekete állampolgárok kirekesztése szégyenletes és mélyen antidemokratikus. A republikánusok eddig attól tartottak, hogy Trump makacssága és híveinek távolmaradása fog ártani georgiai esélyeiknek, most azonban új problémájuk támadt: kiderült, hogy David Perdue szenátor a járvány kezdetén eladta, majd alacsonyabb árfolyamon visszavásárolta egy olyan cég részvényeit, amelynek korábban felügyelőbizottsági tagja volt. A mintegy egymillió dolláros tranzakció kapcsán demokrata párti kihívója bennfentes kereskedéssel vádolta meg a regnáló szenátort. A január 5-i verseny szorosnak ígérkezik. Demokrata Pártnak mindkét georgiai helyre szüksége lenne ahhoz, hogy megszerezze a szenátus fölötti ellenőrzést és megvalósíthassa Biden választási ígéreteit. A megválasztott elnök a hálaadás ünnepén videóüzenetben köszönte meg a járvány ellen „a frontvonalon” küzdő egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját. Biden az elmúlt napokban már ízelítőt kaphatott a rá váró nehézségekből. Jobboldalról kormánya első tagjainak megnevezését követően azonnal bírálni kezdték. Például Marco Rubio floridai szenátor szerint a kitűnő pedigrével rendelkező jelöltek udvariasan és jó modorúan fogják segíteni Amerika hanyatlását. A Demokrata Párt balszárnya viszont azért nyugtalankodik, mert egyetlen markáns képviselője sem került be a jelöltek első körébe. A „progresszívek” szerint Biden centrista politikája el fogja idegeníteni a párttól a gyorsabb haladásban reménykedő fiatalokat. Arra pedig szinte szavakat sem találnak, hogy Biden republikánus, mi több, akár Trumpra szavazó személyek kormányzati kinevezését sem zárta ki.   

Horvátországban ismét rekordot döntött az új fertőzöttek száma

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.11.27. 15:00

Fotó: DENIS LOVROVIC / AFP
Zágráb hétvégétől tovább szigorít.
Horvátországban újabb rekordot döntött, Szlovéniában pedig stagnál a koronavírus-járványban újonnan fertőzöttek száma – derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből. Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 4080 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 119 706-ot. Az elmúlt napon 48 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 1600-ra emelkedett. Kórházban 2240 beteget ápolnak, közülük 266-an vannak lélegeztetőgépen. Zágráb újabb szigorításokat léptet életbe most szombattól karácsonyig. Bezárnak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok. A szállodák nyitva tarthatnak, de csak a saját vendégeik számára készíthetnek ételt. A házhoz szállítás megengedett. Az üzletek, a boltok és a bevásárlóközpontok legfeljebb 22 óráig tarthatnak nyitva. Este tíz órától reggel hat óráig tilos szeszes italt árulni, az éjszakai szórakozóhelyek pedig továbbra is zárva maradnak. A sportesemények nézők nélkül rendezhetők meg. Az edzéseket csak az élvonalbeli sportolók számára engedélyezik. A mozik és a színházak csak korlátozott létszámú közönséget fogadhatnak. Más, amatőr jellegű kulturális rendezvényeket, kórus- és táncpróbákat nem lehet tartani, elmaradnak az adventi vásárok is. A nyelviskoláknak és más tanfolyamoknak távoktatásra kell átállniuk. Az oktatási intézményekben ugyanakkor – néhány kivétellel – továbbra is tantermi oktatás folyik. Meghosszabbítják a téli szünetet, így a második félév január 11. helyett 18-án kezdődik majd. Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány törvénymódosítási javaslatot nyújt be, amely lehetővé teszi, hogy a magánszemélyekre is pénzbírságot szabhassanak ki szabálysértés esetén. Horvátországban eddig csak a jogi személyeket büntették, amennyiben nem tartották be a járvány megfékezésre hozott rendeleteket. A horvát fővárosban hétfőtől négy fázisban tesztelik a lakosságot. Első fázisban a krónikus betegeket és a mozgásképtelen időseket tesztelik saját otthonukban. A második fázisban az időseken, a szociális otthonok lakóin végeznek gyors antigén-tesztet. A harmadik fázisban az egészségügyi és a szociális intézményekben dolgozókon, majd a negyedik fázisban a lakosságon tesztelik a vírus jelenlétét. A tesztelés önkéntes alapon működik és ingyenes.        A szomszédos Szlovéniában a kormány által pénteken közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 1609-cel 72 682-re nőtt a fertőzöttek száma. Negyvennyolc beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1293-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1324-en vannak kórházban, közülük 199-et ápolnak intenzív osztályon. Az országban már egy hónapja szinte teljesen leállt az élet. Minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a maszk viselése mindenütt. Zárva tartanak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével. A szlovén kormány az intézkedések többségét csütörtökön egy héttel, a sporttevékenységekre vonatkozó korlátozásokat és a közösségi közlekedés szüneteltetését pedig további két héttel meghosszabbította.

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el, de ellenőrizhetővé teszik a koronavírust

MTI
Publikálás dátuma
2020.11.27. 10:28

Fotó: Dogukan Keskinkilic / AFP/Anadolu Agency
Nagyon valószínű, hogy a higiéniára és a távolságtartásra továbbra is ügyelve folytatódhat a régi életünk, a karácsonyi ünnepeket viszont óvatosan kell megszervezni – mondta Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet veszélyhelyzeti igazgatója.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója csütörtökön Dublinban kijelentette, hogy a Covid-19 elleni védőoltás révén a világ fokozatosan ellenőrzése alá vonhatja a koronavírus-járványt a jövő évben, egyben óvatosságra intett a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban.   
„Nagyon-nagyon valószínű, hogy folytatódhat a régi életünk,

de továbbra is ügyelni kell a higiéniára és a távolságtartásra. A védőoltások nem tüntetik el teljesen a Covid-19-betegséget. A mostani intézkedéseink és a védőoltások révén ténylegesen el tudjuk laposítani a járványgörbét, elkerülhetjük a kijárási korlátozásokat, és fokozatosan az ellenőrzésünk alá vonhatjuk a járványt” – mondta Mike Ryan az RTL televíziónak.
"Teljességgel a tudatában kell lennünk, hogy csökkentenünk kell az esélyét annak, hogy valakit megfertőzzünk, így 
óvatosan kell megszerveznünk a karácsonyi ünnepeket

Mike Ryan és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató
Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
Nem szabad engednünk a hagyományos ír szokásnak, amikor tizenöten hámozzák a krumplit és töltik a pulykákat a konyhában” – tette hozzá az ír orvos.
Csütörtök este világszerte 60 776 978 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván, a halálesetek száma 1 428 228, a gyógyultaké pedig 38 916 583 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.