Mit gondol egy artista, miközben gyakorlatilag folyamatosan az életével játszik? Erre az egyébként egyáltalán nem egyszerű kérdésre igyekezett válaszolni a Trafó teljesen új online sorozatának első darabjában a Grotesque Gymnastics újcirkusz társulata A kudarc autonómiája című előadásában. A produkció alapanyaga egy harmincöt éves artista nő diktafonra vett önvallomása. Fizikai és lelki sérülések sajátos naplója. Téri Gáspár pedig rendezett ebből egy izgalmas film a filmben helyzetet. Miközben halljuk a nő szavait, gyakorlatilag egy cirkuszi előadás felvételét látjuk. Egy forgatást maszkos operatőrökkel, a stáb tagjaival. A szereplőket pedig a felkészüléstől a beteljesedésig, vagyis magát az attrakciókat is láthatjuk élesben rúddal, karikával és más eszközökkel. Olyan az egész, mint egy dokumentumfilm, amely közel enged a főhőshöz, de egyfajta rálátást is biztosít. Azt a megmagyarázhatatlan szenvedélyt próbálja megfejteni, ami az artista nőt hatja, miközben óriási fájdalmai vannak, hiszen többször megsérült leesett a szerről. De nem adja fel. Felkel és újra nekifut, felmászik a rúdra és nem engedi, hogy legyőzzék a tárgyak a testét. Önfeledt küzdelem és színházi katarzis egyben. A szereplők, Kudlák Eszter, Bardóczy Ilka, Takács Lacek, Téri Gáspár és György Tibor és Szabó-Székely Ármin dramaturg és Zsigó Anna konzulens együttes munkája mindenképp figyelemre méltó.
Ugyanez elmondható a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat expressz című előadásáról, melyet az online megrendezett bukaresti Országos Színházi Fesztivál programjába válogattak be. Az ezúttal online megtartott rendezvényt az Országos Színházi Szövetség (UNITER) és a Román Televízió szervezte. A dráma a Franciaországban élő román Matei Vișniec Balkán trilógiájának második darabja. (Az elsőt, a Migránsoookat, amelyből Székelyudvarhelyen született előadás, nálunk is lehetett látni a MITEM-en és a POSZT-on is.) A trilógia ihletője a szerző szerint a boszniai háború. A Napsugár expressz pedig kifejezetten arról szól, hogy ki lehet-e törni a Balkánról? Létezik-e átjárás Kelet és Nyugat között? Az előadás kerete, hogy egy vak tábornok (Kardos M. Róbert), a lányával rendszeresen kiviteti magát a falu állomására és együtt várják az Orient Expresszt. A fiatalok pedig jobb híján eljátsszák neki a vágyott szituációt. Ez már önmagában eléggé abszurd, de ehhez társulnak további más témájú jelenetek, amelyek egy torokszorító fanyar tablóvá egészítik ki az álmok és a valóság egymásba kapaszkodó állandó körtáncát. Az egyikben például fellázad a menyasszony és kérdőre vonja olasz vőlegényét, hogy valójában miért is csábította el, Lehet, hogy egyszerűen csak kihasználni akarja? Egy másik jelenetben a szökni igyekvő pár Olaszország helyett csak Albániáig jut. Ami összeköti ezeket az epizódokat, az a reménykedés, és a kitörési vágy, hogy aztán jöjjön a keserű szembesülés. Nagy erénye az előadásnak, hogy erős a társulati játék. A végén pedig még a közös zenéléssel kísért az előzményekből logikusan nem annyira adódó könnyedebb véget is elfogadjuk, úgy téve, mintha a vágyak olykor mégis legyőzhetnék a realitást.
Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója viszont nagyon is reálisan döntött, amikor még a járvány második hulláma előtt beruházott és munkatársaival együtt létrehozott egy saját stream-stúdiót, ahol élőben tudnak rögzíteni online térben látható előadásokat. Akkor viszont többen megkérdőjelezték a realitásérzékét, amikor úgy döntött, hogy a magyar irodalom kötelező verseiből álló összeállítást beilleszt a színház repertoárjába. Aztán ez annyira bejött, hogy lett egy folytatása is. Most pedig az Anyám tyúkja 1, 2 bekerült a teátrum stream kínálatába is. Mindkettő évek óta műsoron van, mégis megtud lepni. Főként a frissessége és hogy mennyire képes filmszerűen működni. Eleve nagyszerű játéktér Izsák Lili tornácos ház díszlete. Be lehet lakni, és nem csak a színésznek, hanem az operatőrnek is. Nem beszélve az üres nézőtérről, ahová beültek a színészek, kiterjesztve a játékteret. Gyakran jól leolvasható a mellettük lévő székek sorszáma, játékos asszociációkra adva alkalmat. De azért az igazi főszereplők maguk a versek, na és Kákonyi Árpádnak az estekhez jól illeszkedő finom, a ritmushangszerekre épülő zenéje. A versek zenéje összeér a valódi muzsikával. Az Anyán tyúkja 1, 2 egy erős csábítás. A magyar líra mély bugyraiba. Több mint két órában pedig már egy valódi váratlanságokkal teli maraton. Egy olyan hosszútávfutás, ahol nem elfárad az ember, hanem feltöltődik. És még a monitor sem jelent távolságot. Hiba lenne a költészetet leírni!
