Iszlám Állam;emberiesség elleni bűncselekmények;Fővárosi Törvényszék;

2020-12-03 16:37:58

Törvénysértő az Iszlám Állam terroristájának ítélete

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kellett volna kiszabni a bíróságnak, azonban az ítélet szerint 30 év múlva feltételesen szabadlábra helyeztető Hassan F.

Szarvashibát követhetett el a Fővárosi Törvényszék, miután első fokon döntést hozott az Iszlám Állam terroristájának ügyében. Mint a Népszava is megírta, Hassan F.-et bűnszervezetben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésében mondták ki bűnösnek és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azzal a megkötéssel, hogy harminc év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra. 

A Büntető Törvénykönyv 44. § (1) bekezdésében taxatíve felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyek esetén ki kell zárni a szabadlábra helyezést, ha azokat bűnszervezetben követik el. Ezen a listán rajta van az emberiesség elleni bűncselekmény is – vagyis pontosan az a deliktum, amelyben Hassan F.-et elítélték.

A Népszava észrevételének helytállóságát megerősítette az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének egyetemi docense is. Ambrus István lapunk érdeklődésére azt mondta, az előírások értelmében nincs a bírónak mérlegelési jogköre, kötelező kiszabnia a tényleges életfogytiglant ebben az esetben. 

Éppen emiatt is szeretne súlyosbítást a Fővárosi Főügyészség. A vádhatóság szóvivője, Rab Ferenc lapunknak elmondta, ők is érzékelték a fent említett anomáliát, éppen erre alapozva jelentett be fellebbezést a tárgyaló ügyész. 

Ugyanez a szabály érvényes akkor is, ha a vádlott úgynevezett „erőszakos többszörös visszaeső”. Ekkor sem tehet mást a bíróság, mint hogy tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéli az elkövetőt annak bűnössége esetén. Ez történt pár napja is, amikor a Határ úti tapétavágós gyilkosság vádlottjáról döntöttek első fokon. Itt a Fővárosi Törvényszék – ugyancsak a már említett Btk. passzus alapján – kizárta a szabadulás lehetőségéből a férfit.

 

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla fog dönteni. Tárgyalási nap még nincsen kitűzve.