Előfizetés

Klímaügy: időhúzásra játszik Magyarország

Hargitai Miklós
Publikálás dátuma
2020.12.12. 09:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A kormány azt próbálja elérni, hogy a kibocsátáscsökkentési részcélok meghatározása ne az Európai Bizottság, hanem a Tanács (a kormányok) joga legyen, és egyhangú döntést igényeljen.
Negyven helyett 55 százalék a 2030-ra kitűzött közös európai üvegházgázkibocsátás-csökkentési cél – ez az, amit biztosan lehet tudni a pénteki uniós csúcson született megállapodásról. Az aprómunka, vagyis hogy az említett célszámhoz milyen úton jutunk el, ki fogja azt finanszírozni, mindez milyen konkrét kötelezettséget ró a tagállamokra, a jövő év feladata lesz. Addig nem lesz érdemi gyorsítás, pedig a globális felmelegedés megfékezésében az időzítésnek is kulcsszerepe van. A látványosabb előrelépést Lengyelország és Magyarország akadályozta meg. A lengyeleknél rövidlátó gazdasági érdek, hogy amíg van szenük, füstölhessenek. Magyarország viszont a késésben lévő paksi bővítés, illetve az egyoldalúan atomközpontú energiapolitika miatt érdekelt az időhúzásban. A magyar kormány szándékai ellenére a nukleáris energiát nem nevesíti a megállapodás az átmenet fontos energiaforrásaként, a tervezett Paks 2 prototípusának számító belorusz atomerőművet viszont biztonsági kockázatként említi.
A klímaügy, akár csak a jogállamisági mechanizmus, az értékek mellett legalább ugyanannyira a pénzről szól, nem is kevésről. Az első számot Orbán Viktor miniszterelnök dobta be a köztudatba, amikor – jelezve, hogy ő voltaképpen a magyar emberek érdekeit és az úgynevezett rezsicsökkentést védi a rendre belengetett vétóval – azt mondta, hogy a 2030 utáni újabb nagy ugrás, a 2050-re remélt klímasemlegesség elérése 50 ezer milliárd forintba kerülne. Az összeg képtelenségét utóbb épp a magyar kormány igazolta, kétszeresen is. Egyrészt azzal, hogy parlamenti kérdésre válaszolva elismerte; nem számolták ki, hogy a „nem cselekvés”, vagyis a klímaváltozási folyamat akadálytalan előrehaladása mibe kerülne az országnak. (Sőt, egy elejtett megjegyzésből az is kiderült, hogy úgy kalkulálnak: nem kerülne semmibe – azaz ehhez az opcióhoz nem rendeltek költségeket). Másrészt pedig azzal, hogy a klímacsúcs előtti napokban a parlament elé terjesztett állásfoglalás-tervezetben szó szerint leírta: „országspecifikus hatástanulmányok hiányában a javaslat Magyarországra gyakorolt hatásainak megítélése nehézségekbe ütközik”. Márpedig amennyiben nincs ilyen tanulmány, akkor az említett összeg megalapozottsága több mint kétséges. Néhány napja a McKinsey nemzetközi tanácsadó cég közzétett egy számítást a klímasemlegesség uniós számlájáról. Ebben ugyan nincs magyar adat, de az anyagból az olvasható ki, hogy a helyzet korántsem annyira riasztó, ahogyan azt Orbán lefestette. „A nettó nulla kibocsátást az energiaszektor érné el először, a 2040-es évek közepén. A közlekedés 2045-ben, az épületállomány a 2040-es évek végén, az ipar 2050-ben tudná megközelíteni a célt (…) 2050-re az olaj-, gáz- és szénfogyasztás több mint 90 százalékkal csökken, az energiaigény megduplázódik, a megújuló források az áram több mint 90 százalékát termelnék, szemben a mostani 31 százalékkal (…) A kibocsátás csökkentése egyes ágazatokban megnövelné az üzleti tevékenység költségeit. Azonban a megtakarítások más területeken ellensúlyoznák a különbséget. Ha ezeket a költségeket és megtakarításokat áthárítanák a fogyasztókra, az átlagos megélhetési költség kismértékben még csökkenne is az alacsony és közepes jövedelmű háztartások esetében (…) A nettó nulla kibocsátás elérése 11 millió munkahelyet teremtene és 6 millió munkahelyet szüntetne meg 2050-ig (…) Évente átlagosan 800 milliárd eurónyi tőkekiadást - az összes uniós tőkekihelyezés egynegyedét - kellene átirányítani a széndioxid-intenzív technológiákról az alacsony széndioxid-kibocsátású technológiákba, és évente további 180 milliárd eurót kellene befektetni, amit ellensúlyozna a működési költségek megtakarítása.” A gazdasági szektor és a politika számára tanácsokat adó és prognózisokat készítő McKinsey következtetése egyértelmű: nem arról van szó, hogy irdatlan pluszforrásokat igényel az átmenet, hanem arról, hogy az eddig közvetve és közvetlenül a fosszilisenergia-iparnak jutó tőke és támogatások egy részét a zöldenergiába és az energiahatékonyságba kell fektetni. Ennek a folyamatnak nyilván lesznek nyertesei és vesztesei – a kormány fellépése az utóbbiaknak (olaj- és szénipar, műtrágyagyártás, nagyüzemi mezőgazdaság stb.) jön jól. Van azonban egy másik motiváció is az Orbán-kabinet fellépése mögött, ez pedig az időhúzás szándéka: Magyarország ma nincs abban a helyzetben, hogy 2030-ra az eddig érvényes 40 százalékos kibocsátáscsökkentési célnál lényegesen többet tudjon teljesíteni. Ennek fő oka, hogy az energiapolitika egyoldalúan az atom szerepének növelésére, a paksi bővítésre épül, és adminisztratív úton (szélerőmű-tilalom, napelemadó stb.) korlátozza a zöldenergia térnyerését. Paks2 építése viszont még el sem kezdődött, a létesítési engedély sem lesz meg 2022 előtt, így az iparági becslések most legkorábban 2032-re teszik, amíg az első új blokk elkezdheti a hálózatra termelés. Mire mindkét blokk üzembe áll, és túljut a hasonló típusú orosz és belorusz reaktoroknál tapasztalt műszaki problémákon, már inkább 2035 lesz, és a 2010 óta követett magyar energiapolitikában nincs más eszköz, amivel 2030-ig 40 százalékkal lehetne csökkenteni a hazai üvegházgáz-kibocsátást.
Az európai klímafolyamat lassítására számos módszer van, ezek közül egyet az említett parlamenti állásfoglalásban már megszellőztettek: a magyar kormány azt próbálja elérni, hogy a kibocsátáscsökkentési részcélok meghatározása ne az Európai Bizottság, hanem a Tanács (a kormányok) joga legyen, és egyhangú döntést igényeljen. Arra pedig, hogy mit jelent pontosan a gyakorlatban, ha egyetlen állam is meg tudja akadályozni a közös európai cselekvést, éppen az Orbán-kormány mutatott elrettentő példát az elmúlt hetekben.

Sajtszeletek mutatják a vírus elleni védekezés lyukait

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.12.11. 14:50
Illusztráció
Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP
Az intézkedéseket nem önmagában, hanem „egymásra helyezve” úgy kell alkalmazni, hogy a kisegér se rontson tovább a helyzeten.
Magyarra fordította és Facebook-oldalán megosztotta a Virológia Pécs az úgynevezett svájci sajt modell ábráját, amely a járványvédelmi intézkedések hatékonyságát szemlélteti. Mint írták, megmutatja, hogy önmagában egyetlen védelmi intézkedés sem hatékony. 
Az ábra egyik oldalán a vírusok, a másikon egy ember áll, közöttük pedig a különböző védelmi intézkedéseket, többek között a távolságtartást, a maszkviselést, kézhigiéniai és köhögési etikett betartását, az érintések és a zsúfolt helyek kerülését, az állami kommunikációt és a járványügyi korlátozásokat, valamint a vakcinákat jelképező sajtszeleteket lehet látni. Ezeken, ahogy a sajtnak, lyukak vannak, ami azt jelenti, minden módszernek vannak hiányosságai, ezért nem önmagában, hanem „egymásra helyezve” kell ezeket alkalmazni.
Az ábra közepén látható kisegér, mint írják, sokat tud rontani a védekezésen, hiszen tovább rombolja, vagyis kirágja a sajtszeleteket. Ez mutatja azt, hogy az intézkedések figyelmen kívül hagyása, a maszkviselés hanyagolása, stb. tönkreteheti a védekezést.

Óriási gázbuborékot fedezett fel az eRosita német űrteleszkóp

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.11. 14:00

Fotó: Ramil Sitdikov / Sputnik / AFP
Az eszköz eddig példátlan mélységben képes feltérképezni az égboltot, így tudta kimutatni a Tejútrendszertől délre lévő gázgömböt.
Óriási gázbuborékot fedezett fel a Tejútrendszertől délre az eRosita német űrteleszkóp. Ez a röntgenteleszkóppal végzett első, teljes égboltvizsgálat első eredménye – közölte a garchingi Max Planck Intézet (MPE) a Nature című tudományos lapban.
A forró gázból álló struktúra létére valószínűleg a Tejútrendszer belsejében lezajlott korábbi, energikus kitörésekből származó sokkhullámok adhatnak magyarázatot.
Régóta ismert egy hasonló szerkezetű jelenség az északi égbolton, az úgynevezett Északi Poláris Hurok. Erről eddig azt feltételezték, hogy egy közeli szupernóva-robbanásból származik. Az északi és déli szerkezet azonban együttesen arra utal, hogy az ok a galaxis középpontjában keresendő – vélik a tudósok. Alakjuk a galaktikus korong alsó és felső részén homokórára emlékeztet. Ennek oka egy fekete lyuk lehet. 
„Érzékenységének, valamint energia- és szögfelbontásának köszönhetően az eRosita a teljes égboltot eddig példátlan mélységben képes feltérképezni, így tudta egyértelműen kimutatni a déli gázgömböt is” – mondta Michael Freyberg, az MPE kutatója.
A röntgenteleszkóp félévente vizsgálja át a teljes égboltot. Az adatok segítségével a tudósok kiterjedt szerkezetek után kutatnak.
Az eRositát egy orosz hordozórakéta fedélzetén indították útnak a világűrbe a kazahsztáni Bajkonurból 2019 júliusában. A küldetés egyik legfontosabb tudományos célja, hogy eddig ismeretlen, az eddigieknél távolabbi galaxishalmazokat találjanak, amelyek segítségével hosszabb időskálán válna követhetővé a nagyléptékű kozmikus struktúrák fejlődése. Emellett az egymás után többször elvégzendő térképezés lehetővé teszi az időbeli változások követését.
A csillagászok arra számítanak, hogy a röntgenteleszkóppal 100 ezer galaxishalmazt és a galaxisok középpontjában több millió aktív fekete lyukat fedezhetnek fel. Mivel a távoli galaxisok fénye hosszú ideig van úton, a teleszkóp akár hatmilliárd évre is visszatekinthet.