Tudomány;Japán;világűr;űrszonda;aszteroida;minta;

2020-12-15 14:00:00

Kiderült, a vártnál több mintát gyűjtött a japán űrszonda

A kapszulát először kinyitó kutatóknak a szava is elakadt a bőséges mennyiségtől, ráadásul nemcsak porszemcsék, hanem gabona- és kavicsméretű minták is érkeztek.

A vártnál több talaj- és gázmintát gyűjtött a Ryugu aszteroidáról a Hajabusza-2 japán űrszonda – közölte kedden a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA). „A célunk minimum 100 milligramm volt és azt elértük” – mondta Szavada Hirotaka, a JAXA munkatársa. A kutatónak elmondása szerint elakadt a szava, amikor először nyitották ki a kapszulát és meglátták a benne lévő mintákat. „Nagyon más volt, mint amire számítottam, bőséges mennyiség volt” – tette hozzá. Kiemelte, hogy a várakozással ellentétben nemcsak porszemcse-, hanem gabona- és kavicsméretű mintákat is találtak.

A kedden tartott online sajtótájékoztatón bemutatott fotókon a talajminták sötét kávézacchoz vagy fekete szezámmaghoz hasonlítottak. Ezek a minták jelentik a Hajabusza-2 hatéves missziójának csúcspontját. A múlt héten érkeztek a Földre a 300 millió kilométerre lévő kisbolygóról, de a szakértők csak a héten tudták megvizsgálni, mit is tartalmaz valójában a szállítmány.

A szakértők fekete szemcséket láttak a kapszula mintagyűjtő rekeszének alján, amikor elővették a konténert. Keddre viszont még több talaj- és gázmintát találtak egy olyan rekeszben, amelybe a Hajabusza-2 tavalyi két talajt érése közül az első alkalmával gyűjtött minták kerültek.

A Hajabusza-2 első landolása során a Ryugu felszínéről, a második alkalmával a felszín alól gyűjtött mintákat, ezeket két elkülönülő rekeszben tárolta a szonda. A kutatókat elsősorban ezekre kíváncsiak, mert ezen anyagokat nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.

A második landolás eredményét tartalmazó rekesz tartalmán a következő héten végzik el az elsődleges vizsgálatokat a JAXA szakértői, majd a későbbiek folyamán alaposabban megvizsgálják az anyagot. A Japánban végzett vizsgálatok után a minták egy részét 2022-től megosztják az amerikai űrügynökséggel (NASA) és más nemzetközi kutatócsoportokkal is további vizsgálatok céljából. Vatanabe Szej-Icsiro, a JAXA-val együttműködő Nagojai Egyetem tudósa szerint az, hogy a vártnál sokkal több mintát sikerült begyűjteni, azért is nagyon jó hír, mivel így a vizsgálatok köre kibővülhet.

A Földről 2014-ben útnak indult űrszonda sok millió kilométer megtétele után tavaly kétszer is leszállt az aszteroidára. Az űrszikla felszín alatti kőzetéből úgy tudott mintát venni, hogy fémlövedékkel egy apró mesterséges krátert ütött a talajban. A minták egy kapszulában, lezárt fémkonténerben érkeztek vissza a Földre, a bolygó mellett elhaladó Hajabusza-2 december 6-án dobta le a kapszulát Ausztrália egy sivatagos területe fölött. A megtalált kapszula két nappal később érkezett meg Japánba, ahol különleges feltételek között, vákuumban nyitották fel, hogy elkerüljék az esetleges szennyeződést.

„Megállapítottuk, hogy a homok nagy részét gázokkal együtt a Ryuguról gyűjtötte a szonda. A Földön kívülről származó minták, amelyekről olyan régóta álmodtunk, végre a kezünkben vannak” – mondta Cuda Juicsi, a JAXA Hajabusza-2 projektjének vezetője. A szakértő „hatalmas tudományos mérföldkőnek” nevezte a minták sikeres megérkezését. 

A Ryugu egy C-típusú aszteroida, amelyről a szakemberek úgy vélik, hogy a Naprendszer hajnalán, mintegy 4,6 milliárd éve képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, tehát információkkal szolgálhat az élet keletkezéséről.