karácsony;vakcina;Orbán Viktor;szenteste;koronavírus;

2020-12-18 08:42:22

Orbán Viktor: kiskarácsony lesz az idei, nincsenek jó híreim

A miniszterelnök szombaton újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket jelent be, hétfőn pedig végre megtudhatjuk, milyen lesz a szentesténk.

Nincsenek fölszabadító erejű, jó hírem, a számok ugyan nem romlanak, de számos európai országban éppen most szigorítanak, a németek például teljesen zárni fognak – mondta ki Orbán Viktor szokásos pénteki interjújában, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő közölte: 

Ugyanakkor a várakozásokat lehűtendő, Orbán Viktor kifejtette, hogy idén „kiskarácsony” lesz nem „nagykarácsony”, azaz az utazásokkal járó nagy  rokonlátogatásokról le kell mondanunk. 

A miniszterelnök a járvány megfékezésében várhatóan nagy jelentőségű védőoltással kapcsolatban elmondta:

Elsőként az egészségügyi dolgozókat oltják be a Dél-pesti Centrumkórházban, majd a megyei kórházakban. Az oltás, mint kiemelte, természetesen továbbra is  önkéntes és ingyenes, de az egészségügyi dolgozókat külön kéri, hogy nagyobb számban kérjék azt, már csak az emberek ellátása érdekében is.

Hozzáfűzte, hogy „akár egy hétvégén be tudnánk oltani mindenkit az országban, az oltási terv készen áll”, már csak a vakcina hiányzik.

A kormányfő ismételten dicsérte az általa vezetett kormány eddigi tevékenységét, szerinte jól csinálták a nyáron, hogy volt nemzeti konzultáció, beszerezték a járvány elleni küzdelemhez a szükséges védőfelszereléseket, eszközöket, és állítja: felkészítették az egészségügyi dolgozókat. Újfent elmondta, hogy ne menjen senki sem síelni, és hazánk sem fogja a határokat megnyitni.

Ismét megígérte azt is:

A miniszterelnök szerint most a fáradtság a legnagyobb ellenfél, mert „iszonyatos munkát végeznek hónapok óta: ezért le a kalappal az orvosaink, ápolóink, kórházvezetőink előtt!”

Izland, Brüsszel, Soros

Úgy hoztuk az uniós megállapodást, mint a magyar válogatott a meccset Izland ellen – utalt az elmúlt napok nagy vitájára az Európai Unió illetékeseivel Orbán Viktor. A jogállamisági mechanizmus, illetve a hétéves költségvetés, valamint a koronavírus-járvány miatti helyreállítási alap összefüggéseiről kifejtette: 

A magyar kormányfő szerint az egész ügyben a nemzetállamok miniszterelnökei alkotta Európai Tanács és az EP konfliktusa a meghatározó. – Az EP össze akarta kötni a pénzügyi és a politikai kérdéseket, és azzal fenyegetett, hogy a testület makacssága magával rántja a költségvetést és a helyreállítási alapot – vázolta a történteke a maga szemszögéből Orbán, aki „közös európai sikernek” nevezte a kérdésben kialakult kompromisszumot.

Orbán Viktor szerint ugyanis Európában az állam és kormányfők szabják meg az irányt, mert ez van benne az alapszerződésben. Az interjúban ekkor következett a szokásosnál is hosszabb Soros-blokk:

Orbán Viktor külön, személyeskedve is nekiment egykori pártfogójának:

Felidézte, hogy a Project Syndicate korábban nem hozta le Soros egyik cikkére írt válaszát. Ezért, mint mondta Orbán, „indított egy kis európai szamizdatot”, ahol – saját hivatalos, honlapján, a miniszterelnok.hu-n – már két cikket is írt Sorossal szemben.

„Sorost a magyar baloldal is támogatta. Az mégsem normális, hogy egy amerikai spekuláns azon dolgozik Brüsszelben, hogy ott ártson nekünk, ahol tud”– folytatta.

Azt még hozzátette, hogy, mint korábban többször, „most is bravúrra volt szükségünk Sorossal és hálózatával szemben”: 

A normális magyar emberekről

Az interjúban ismét terítékre került a már sokszor emlegetett „migráció és gender-ügy”.

Álláspontját alátámasztandó, azt is mondta:

– Meg kell adni a tiszteletet a tőlünk különböző életmódú embereknek, de ők nem követelhetik tőlünk, hogy hozzájuk igazodjunk – osztott meg néhány, a Szájer-ügy után a maga nemében „megértő” gondolatot is Orbán Viktor.