Donald Trump;erőszakos cselekmények;impeachment;

2021-01-10 19:01:00

Kezdődik a Trump elleni második impeachment, a bukott elnököt elnémították a közösségi médiában

Állítólag Rudy Giulianira és a híres ügyvédre, Alan Dershowitzra akarja bízni a védelmét.

„Nem fogok lemondani!” – kiabálta egy belső forrás szerint Donald Trump, miután már republikánus politikusok szerint is ez lenne a legegyszerűbb kivezető út a maga kreálta válságból. A Capitolium szerdai, öt halálos áldozattal járó ostroma után azonban egyre biztosabb, hogy az elnök nem fogja megúszni a felelősségre vonást, amiért híveit erőszakra, végső soron az Egyesült Államok alkotmányos rendjének megdöntésére tüzelte. Trump mandátuma jövő szerdán délben jár le. Ha addig lemondana, akkor a hátralévő időre Mike Pence alelnök venné át a szerepét és akár kegyelemben is részesíthetné – ha ők ketten egyáltalán szóba állnának egymással.

A hírek szerint azonban Pence is dühöng, amiért Trump még csak az ő és családja biztonsága felől sem érdeklődött, miközben a tömeg az életére tört. Mint mostanra kiderült, csak pillanatokon múlott, hogy a csőcselék nem tudott betörni az ülésterembe, mielőtt a honatyákat biztos helyre menekítette az őrség. A leglátványosabb jogsértőket, így a bakancsát Nancy Pelosi házelnök asztalára tevő férfit vagy a félmeztelen „QAnon Sámánt” már őrizetbe vették és az FBI nagy erőkkel keresi a többieket, elsősorban a Brian Sicknick rendőr halálában vétkeseket. A 42 éves rendőr mellesleg Donald Trumpra szavazott az elnökválasztáson. A Capitoliumon emlékére félárbócra eresztették a csillagos-sávos lobogót. A Fehér Ház nem gyakorolt hasonló gesztust.

Az alelnök a CNN értesülése szerint már nem zárkózik el az alkotmány 25. kiegészítésének alkalmazásától, azaz a feladatainak ellátására képtelenné vált elnök azonnali leváltásától, de csak akkor akar lépni, ha Trump valami újabb őrültséget csinál. A képviselőház demokrata párti többsége ellenben már hétfőn szavazni akar az elnök eltávolítására irányuló jogi procedúra, az impeachment megkezdéséről. Az egy évvel korábbi, első impeachmenttel ellentétben ezúttal több republikánus honatya is jelezte, hogy támogatná az eljárást. A szenátusban kétharmados többség kellene Trump leváltásához, de eddig csak néhány konzervatív szenátor jelezte, hogy hajlandó megfontolni a dolgot. Az is igaz azonban, hogy csak a jelenlévők szavazata számít, így Trump akkor is elveszítheti hivatalát, ha a republikánus szenátorok egy része egyszerűen otthon marad.

A republikánus Mitch McConnell, aki egyelőre még megszabja a szenátus menetrendjét, azt mondta, hogy legfeljebb a Joe Biden beiktatása előtti napon vagy január 20-án, az eskütétel után tűzik napirendre a kérdést. Azonban arra is van precedens, hogy valakit már a tisztségéből való távozás után sújtsanak impeachmenttel. Ez esetben elveszíti a nyugdíját és többé nem viselhet szövetségi tisztséget – vagyis Trump nem indulhatna a 2024-es elnökválasztáson.

A bukott elnök állítólag Rudy Giulianira és a híres ügyvéd Alan Dershowitzra akarja bízni a védelmét az impeachment során. Jelenleg azonban az a legnagyobb baja, hogy elnémították. A Facebook, az Instagram és a Twitter is elvette hozzászólási jogát, majd amikor megpróbálta kicselezni őket, akkor az újabb fiókoktól is elzárták. Korlátozást léptetett életbe a Reddit nevű üzenőfal is, a szélsőjobboldali körökben egyre népszerűbb Parlor alkalmazást pedig a Google és az Apple is eltávolította a kínálatából. Így Trump kénytelen a „hagyományos” médiára fanyalodni. A következő napokban sikereiről, többek között a közel-keleti diplomáciai eredményeiről akar interjúkat adni.