Előfizetés

Egy iskola és egy templom felújításában segít a horvát földrengés után Magyarország

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2021.01.13. 17:14

Fotó: DAMIR SENCAR / AFP
Soltész Miklós emellett felajánlotta, hogy a földrengés sújtotta területről kétszáz gyermeknek a nyaraltatását is biztosítják Magyarországon.
Petrinjában egy iskola, Zazinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország – mondta Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a földrengés sújtotta közép-horvátországi Petrinjában szerdán, ahol Zdenko Lucic horvát külügyi államtitkárral meg is tekintette az épületeket. Az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte:
az iskola, ahová körülbelül 450 gyerek jár, súlyosan megsérült a földrengésben. A zazinai templom pedig, amelynek felújításában részt vesz Magyarország, Szent Miklós és Szent Vid temploma.

Szavai szerint abban bíznak, hogy a magyarországi segítség az itt élő több tízezer ember helyben maradását szolgálja. Egyrészt azért, mert ezek az emberek Horvátország legnehezebb sorsú, legszegényebb vidékén élnek, másrészt pedig azért, mert ragaszkodnak ahhoz a környezethez, ahol laknak, ahova a munkájuk köti őket – mondta. Az államtitkár felajánlotta továbbá, hogy
a földrengés sújtotta területről kétszáz horvátországi gyermeknek a nyaraltatását is biztosítják Magyarországon, amit a magyarországi Országos Horvát Önkormányzattal közösen bonyolítanak le.

„Itt, Közép-Európában a nemzetek igenis összetartoznak, és számíthatnak egymásra, pláne, ha valahol tragédia történik, akkor muszáj segítenünk, így a horvát barátainknak is” – húzta alá. A magyar kormány segítségén túl január 20-ig a Mol Nyrt. felajánlásában 56 lakó- és szaniterkonténer is érkezik Petrinjára, ezekkel azokon a családokon segítenek, akik a földrengésben elvesztették otthonaikat - magyarázta az államtitkár. Kiemelte továbbá a magyarországi egyházak, illetve karitatív szervezetek és civilek felajánlásait, valamint a magyarországi horvátok országos önkormányzatának támogatás és gyűjtését. Szép kezdeményezésnek nevezte a Magyarországon „idegenlégiósként” tartózkodó horvát élvonalbeli sportolók összefogását is, akik besegítettek a gyűjtésbe.
Az államtitkárt Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere is fogadta, aki megköszönte a magyar támogatást, amely szavai szerint kiemelkedőnek számít mind gyorsaságban, mind mértékében. Soltész Miklós szerint nagyon nagy a baj,
több mint 120 ezer ember életterét érintette a súlyos földrengés. Eddig 40 ezer épületről érkezett kárbejelentés, amelyek 20 százaléka életveszélyes

– számolt be róla az államtitkár, aki Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel is találkozik Zágrábban.

December 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Müller Cecília is „oltakozott”

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2021.01.13. 16:38

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az országos tisztifőorvos a Szent Imre kórházban kapta meg a Pfizer-BioNTech vakcinájának első adagját.
Müller Cecília országos tisztifőorvos megkapta szerdán a koronavírus elleni vakcinát a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban – közölte a kormány hivatalos Facebook-oldala. Az MTI által is közölt képekhez fűzött információk szerint a szakembernek  Bedros J. Róbert főigazgató, egyben az országos kórházfőparancsnok helyettese adta be Müller Cecílának a Pfizer-BioNTech oltóanyagának első adagját.
Amint arról a Népszava is beszámolt, az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján bejelentette: bejelentette, kedden három beteg mintájában kimutatták három magyarországi laborban a brit új vírusvariánst, amelyet már a környező országokban is azonosítottak. Megegyezte, hogy ez  gyorsabban terjed, mint a vírus korábbi változata, ezért nagyobb a megbetegítő hatása.

Elhunyt Swendt Pál

Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.13. 16:09

Fotó: Népszava
A Magyar Nemzet újságírója 56 éves korában halt meg.
Hosszan tartó súlyos betegség után 56 éves korában elhunyt Swendt Pál, a Magyar Nemzet újságírója. 2002-től dolgozott – kisebb megszakításokkal – a lap belpolitikai rovatában bűnügyi tudósítóként, majd szerkesztőként. Volt a Magyar Hírlap, a Napi Gazdaság, illetve a Magyar Idők munkatársa is.