vakcina;Szijjártó Péter;koronavírus;

2021-01-14 10:24:56

Szijjártó szerint csak Brüsszelt okolhatjuk a magyar korlátozásokért

A külgazdasági és külügyminiszter megosztotta magvas gondolatait, melyek ismertetése során sikerült az Európai Unió ellen hergelnie a közvéleményt.

Az Európai Bizottság (EB) "botrányosan" lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter azt mondta, a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek el idén sem, sőt az esztendő elején - a várakozásokkal ellentétben - elmaradt az "eufória".

"Mindenki azt várta a brüsszeli hitegetés alapján, hogy a tavalyi év végén, az idei év elején az Európai Unióban (EU) hatalmas sebességgel indul be az oltás, aminek nyomán aztán az európai országokban a meglévő korlátozó intézkedéseket, szigorításokat fel lehet majd oldani" - hangsúlyozta. Hozzátette, mindez azonban elmaradt az EB miatt, míg az EU határain túl, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Izraelben "viharos sebességgel" zajlik az emberek beoltása.

Szijjártó Péter szerint az EU által támogatott vakcinafejlesztésből származó oltóanyag éppen az EU-ba jut el a leglassabban.

"Ez egész egyszerűen botrányos helyzetet hozott létre, főleg úgy, hogy az Európai Bizottság hosszú hónapokon keresztül folyamatosan támadta azokat az országokat - mint minket is -, amelyek más forrásokból is szerettek volna oltóanyagot vásárolni" - emelte ki. Szerinte ezek alapján helyes lépés volt megkezdeni a tárgyalásokat keleten is, hiszen arról lehet hallani, hogy nagy nyugat-európai országok, illetve cégek az oroszokkal "valamifajta" vakcinafejlesztésről vagy -gyártásról tárgyalnak.