Előfizetés

Épül a Fertő-tavi NER-hotel, egy utat már tönkretettek a teherautók

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.22. 15:49

Fotó: FERTŐ TÓ BARÁTAI Facebook csoport
Ki nem találná, kinek a projektje a tóparti szálloda felhúzása.
Megkezdődtek annak sokmilliárdos állami projektnek az építkezési munkálatai, amit Mészáros Lőrinc cége húzhat fel a Fertő-tó partjára. Csónak- és vitorláskikötő, 100 szobás szálloda, kemping, ökocentrum, üdülőházak, sportpályák, 16 teniszpálya, új strand, sétányok - ezek várják majd a kikapcsolódásra váró vendégeket.  A helyi nemzeti parkban található építési területre már fel is vonultak a munkagépek, és ugyan még messze nem jár annyi teherautó a környéken, mint azt a hatástanulmányban jelezték, máris adódtak gondok - írja a 24.hu. A portál egy, a helyiek által közzétett Facebook-bejegyzésre hivatkozva azt írja, hogy 
a területre vezető betonút több helyen elkezdett összetörni a megnövekedett forgalom miatt.

Tavaly augusztusban helyi civilek már tiltakoztak a beruházás ellen. Mint a Népszava beszámolt róla, a két éve lezárt fertőrákosi strandot körülvevő drótkerítésére akasztott törülközőkkel fejezték ki nemtetszésüket amiatt, hogy az Orbán-kormány állami nagyberuházásként egy óriási, sokak szerint tájidegen turisztikai centrumot építsen a területre.

Másfél éves közlekedési apokalipszis kezdődik hamarosan a belvárosban a Blaha felújításával

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.22. 15:11

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A tér fejlesztésére mintegy 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból.
Az idén megkezdődik a Blaha Lujza tér, az ottani aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítása, a rekonstrukciós munkálatok nagyjából másfél évig tartanak majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A felújításra 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból. Az MTI beszámolója szerint a közlekedési vállalat azt írta, a jelenkor elvárásainak megfelelő, gyalogosbarát téren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, vízjátékot telepítenek, valamint kulturális célokat szolgáló épület és rendezvényhelyszín is épül majd, amely a fővárosi önkormányzat és a magánszektor együttműködésével jöhet létre. A csomópont teljesen akadálymentes lesz, felújítják az aluljárót, és változik a teret határoló utak forgalmi rendje is: például a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni, a József körútra. A Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő belvárosi közösségi térré alakul a belső részen gyalogosbarát, találkozóhelyekkel és szökőkúttal. A téren álló egykori Népszínházra utalva felújítják a Színházi emlékkövet. Ugyancsak megújul a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút is. Továbbá megszüntetik a teret jelenleg széttagoló szervizúthálózatot és parkolókat. A megújult Blaha Lujza téren, külön projekt keretében egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló épületet húznak fel, amely előtt az egybefüggő térrész helyet kínál akár nagyobb rendezvényeknek is. A téren a jelenlegi értékes fák megtartása mellett több mint 65 új fa kap helyet, és több mint 1000 négyzetméter új zöldfelület jön létre - írja az MTI a BKK beszámolója alapján. A cég kommünikéje szerint a téren lesz két MOL Bubi gyűjtőállomás, több kerékpártámaszt és hulladékgyűjtőt helyeznek el, valamint a Corvin Áruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemlék homlokzatát pedig részben állami támogatással felújítja.
A tér átépítésével a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, illetve a József körútra. A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz. A közleményben kitértek arra is, hogy mivel a kivitelezést megelőzően a tervek módosítása szükséges, jelenleg nincs hatályos terv, amely pontosan tükrözi a Blaha Lujza tér majdani megjelenését. A forráscsökkenés és a megváltozott igények következtében a tér felújítási tervei az alábbiak szerint módosulnak: a terv igazodik az azóta elkészült nagykörúti kerékpársávhoz, a tervezett aluljáró-bővítmény kialakítása elmarad, az ide tervezett új nyilvános WC a felszínen kap helyet. A térre felvezető aluljárólépcsőt felújítják, de az eredeti helyén és méretében marad meg, a buszváró nem kap egyedi fedést a költségcsökkentés. Továbbá a térre tervezett pavilon épület más formában és más forrásból valósul meg, és a Rákóczi úti középső fasor telepítése elmarad "a távlati közösségi közlekedési fejlesztések segítése érdekében". A BKK emlékeztetett, a társaság 2018. júliusában vállalkozási szerződést kötött a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes "KÖZLEKEDÉS" Fővárosi Tervező Iroda Kft. és UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. alkotta konzorciummal az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére. A kiviteli tervek 2019-ben elkészültek, az utolsó engedély 2020. júniusában érkezett meg. A 2019. októberi helyi önkormányzati választásokat követően az elkészült tervek módosításának igénye merült fel "az új választói felhatalmazással rendelkező vezetés részéről, figyelemmel a társadalmi igényekre, a klímaváltozás okozta azonnali feladatokra és a főváros teljes beruházási portfóliójának forráscsökkenésére" - olvasható. A BKK végül azt is közölte, a Blaha Lujza tér rekonstrukciójára irányuló tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében elindult, a vállalkozási szerződés megkötése áprilisra várható.

Egymillió ember beoltásához elég orosz vakcina érkezik Magyarországra

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.22. 13:10

Fotó: Pavel Bednyakov / AFP
Szíjjártó Péter moszkvai kollégájával, Szergej Lavrovval egyeztetett.
Kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól

– mondta el a külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, miközben orosz kollégájával folytatott egyeztetést.

Ez egymillió ember beoltását teszi lehetővé. Szijjártó Péter beszélt az ütemezésről is: az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiség érkezik. A tárcavezető nagy előrelépésnek nevezte a fejleményt, mivel Magyarországra nagyon lassan érkeznek az oltóanyagok.  Szergej Lavrov arról is beszélt a tárgyaláson, hogy a Szputnyik szerinte már jól bizonyított Magyarországon is.