Színház- és Filmművészeti Egyetem;SZFE;

2021-01-25 20:57:46

Az SZFE kollégistái csak külön engedéllyel mehetnek be a szobáikba, ahol a Pesti TV forgatott

A kormányközeli csatorna riportjában SZFE-hisztit, tüncit és libsiket emlegetett a műsorvezető.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Kollégiumi Bizottsága és Vas utcai kollégiumának lakói értetlenül állnak a tény előtt, miszerint 2021 januárjában bizonyos sajtóorgánumok munkatársai bejárást kaptak a kollégium területére a célból, hogy az ott lakók szobáiban, személyes tárgyaik közt felvételeket készítsenek – közölték az intézmény Hallgatói Önkormányzatának Facebook-oldalán.

Azt írták, hogy a hallgatóknak novemberben mindössze másfél nap leforgása alatt kellett elhagyniuk a kollégium épületét, és jelenleg rendkívül nehezen hozzáférhető és önkényes szempontok alapján kiosztott engedélyre van szükségük ahhoz, hogy egyszeri alkalommal beléphessenek az épületbe. A kollégium több szobájában maradtak személyes tárgyak. A diákok azt a tájékoztatást kapták, hogy azokhoz illetéktelenek nem férhetnek hozzá, ehhez képest a stábok látszólag felügyelet nélkül lézenghettek az épületben.

Közölték, hogy a kollégium lakói továbbra sem kaptak tájékoztatást arról, hogy az új vezetőség tervei szerint hol fognak élni a hallgatók a február 1-i költöztetés után.

Hangsúlyozták, hogy az SZFE Vas utcai kollégiumának épületében a korábbi – az újonnan megítélt, jelenlegi költségvetés nagyjából egyharmadának megfelelő összegből gazdálkodó – vezetőségek rendszeresen részleges felújítási munkálatokat végeztek, és további felújítási tervek is születtek, de ahhoz nem kaptak támogatást a fenntartó minisztériumoktól. Bejegyzésüket azzal zárták, hogy a „hallgatók által ki-nem-festett szobákra” egyetlen mentségük van: szabadidejükben inkább tanultak.

A kollégiumi bizottság bejegyzésével arra reagált, hogy az egyetem hivatalos Facebook-oldalán a kormányközeli Pesti TV „riportját” tették közzé, amelyben SZFE-hisztit, tüncit és libsiket emlegetett a műsorvezető.