Az Országgyűlés honlapjára feltöltött dokumentum tanúsága szerint Orbán Viktornak nincsen egy forint megtakarítása sem. Ugyanakkor a feleségével még 2002-ben közösen felvett jelzáloghitele szépen apad: míg tavaly a tartozás mértéke közel 2,2 millió forint volt, mostanra ez 882 ezer forintra csökkent. Nagy értékű ingósága nincsen, ingatlanok tekintetében pedig a Cinege utcai és felcsúti házát tüntette fel.
Kabinetfőnöke, Rogán Antal viszont újraházasodott. Vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy új feleségét Rogán Barbárának hívják, előző házasságból született gyerekei alighanem volt feleségével élnek. Budapesten ingatlana nincsen, csupán szülőfalujában, a Vas megyei Szakonyfaluban rendelkezik több külterületi erdővel, szántóval, vagy réttel.
Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 822 millió forint, magánszemélyekkel fennálló tartozása 18,2 millió forint. Viszont továbbra remek jövedelmet biztosít egy korábbi találmánya: abból a 2020-as évben közel 158 millió forintot realizált.