Európai Unió;Mianmar;katonai puccs;

Az EU a leghatározottabban elítéli a mianmari katonai puccsot

Az uniós diplomácia vezetője közölte, hogy a mianmari katonaságnak haladéktalanul véget kell vetnie a szükségállapotnak, és vissza kell állítania a polgári kormányt.

Az Európai Unió (EU) a leghatározottabban elítéli a mianmari katonai puccsot, és törvényellenesnek tartja a mianmari nép novemberi választásokon kinyilvánított akaratának erőszakos elvetését – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitika főképviselője keddi nyilatkozatában.

Hangsúlyozta:

a választásokon kifejezett népakarat erőszakos elvetése ellentétes a demokrácia elveivel, és letéríti az országot a demokrácia útjáról.

Kiemelte, a november elején tartott választások fontos mérföldkövet jelentenek az ország demokratikus átmenetében, az esetleges választási szabálytalanságokkal kapcsolatos állításokat a megfelelő jogi és adminisztratív csatornákon keresztül kell ellenőrizni.

Az EU felszólítja a katonaságot, hogy haladéktalanul és feltételek nélkül engedje szabadon az őrizetbe vett politikusokat, állítsa helyre a távközlést, tartsa tiszteletben az emberi jogokat, köztük a véleménynyilvánítás szabadságának jogát, az alapvető szabadságjogokat és a jogállamiságot.

– A mianmari katonaságnak haladéktalanul véget kell vetnie a szükségállapotnak, vissza kell állítania a polgári kormányt, újra kell indítania a munkát a nemrégiben megválasztott parlamentben, és biztosítania kell az elnök, az alelnökök és az új kormány tervezett kinevezését – húzta alá.

Borrell kiemelte, az Európai Unió készen áll a párbeszédre mindazokkal, akik a kialakult helyzet jóhiszemű megoldására törekszenek, és vissza kívánnak térni az alkotmányos rendhez.

– Elvárja, hogy Mianmar garantálja állampolgárainak biztonságát, és számba vegyen minden rendelkezésére álló eszközt és lehetőséget a demokrácia érvényesülésének biztosítására – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

A mianmari hadsereg hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és letartóztatta a délkelet-ázsiai ország demokratikusan megválasztott vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaság feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.

Az államcsínyt követően a kormányból eltávolítottak 24 minisztert és helyettes tárcavezetőt, helyükre pedig 11 új minisztert neveztek ki. A kabinet aktív és volt tábornokokból, valamint Thein Szeinnek, Mianmar előző elnökének, a hadsereg egykori tábornokának tanácsadóiból áll. A fegyveres erők közölték, hogy szabad és tisztességes választást tartanak, és átadják a hatalmat a győztes pártnak. A választások időpontját nem határozták meg, és hétfőn egy évig tartó szükségállapotot hirdettek ki.

A fegyveres erők tulajdonképpen azért hajtották végre a puccsot, mert keserű vesztesnek bizonyultak: nem tudták elfogadni, hogy a hozzájuk kötődő Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) csúfosan leszerepelt a novemberi választáson, és csupán 71-et szerzett meg az 1117 elnyerhető mandátumból. A történteket ebben a cikkünkben elemeztük.