válás;Varga Judit;

Varga Judit válik

Az igazságügyi miniszter közölte, hogy a családjuk ellen indított „összehangolt sajtótámadás után” semmilyen magánéleti kérdésre nem kívánnak reagálni.

Több mint egy évtizednyi boldog házasság után külön utakon folytatja életét Varga Judit igazságügyi miniszter és Magyar Péter – tudta meg a Blikk több forrásból.

A politikus férje az állami Diákhitel Központ vezérigazgatója, három gyermekük van. Varga Juditék 2018-ban költöztek haza Brüsszelből Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hívására. Előbb államtitkár lett, majd tárcavezető.

Varga Judit és férje nemrég azzal kerültek be a hírekbe, hogy kiderült, egészen meghökkentő méretű ingatlanhitelhez jutottak hozzá. Mintegy 200 millióért vásároltak ingatlanokat a XII. kerületben úgy, hogy 192 millió forintért vettek fel hozzá bankhitelt. A vételárból 8 millió forint foglalót önerőből fizetett ki a család. Emellett az is kitudódott, hogy Vargáék felvették a 10 milliós falusi CSOK-támogatást a balatonhenyei házukra. A CSOK-ot nyaralóra nem lehet igénybe venni, csak családi házra, azzal a feltétellel, ha abban legalább 10 évig gyermekeivel együtt él a támogatást igénylő család. A miniszter magyarázata szerint azért nem költöztek végül oda, mert férjével együtt Budapesten kaptak munkát. Ígérete szerint ha az ötéves moratórium leteltével sem költöznek a faluba, akkor kamatokkal együtt visszafizetik a 10 milliós támogatást.  

Varga Judit Facebook-oldalán reagált a Blikk cikkére. A férjével együtt jegyzett posztban azt írták: „a január végén a családunk ellen indított összehangolt sajtótámadás után” semmilyen, a magánéletüket érintő kérdésre nem kívánnak reagálni.