légszennyezés;

2021-02-19 14:21:33

A kormány nem ismeri el a koronavírus-hatást

Bár számos tudományos kutatás igazolta már, az Orbán-kormány mégis bizonytalan annak megítélésében, hogy a légszennyezés mennyire táplálja a koronavírus terjedését.

A járványhelyzetben eltelt idő és figyelembe vehető tényezők korlátozottsága miatt a szakirodalomban még nem határozható meg pontosan, mennyire járul hozzá a légszennyezettség a Covid-megbetegedésekhez - közölte a DK-s Oláh Lajos írásbeli megkeresésére Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. A koronavírus terjedését ugyanakkor több más tényező is befolyásolja - tette hozzá. Az államtitkár válaszában fel is sorolta eme, nyilvánvaló egyéb tényezőket, illetve a légszennyezés szintén ismert egészségkárosító hatására is kitért.

A kormányzati távolságtartás azért furcsa, mert - amiként arra az ellenzéki képviselő is utal - számos, elsősorban környezetvédők idézte tudományos kutatás kimutatta már, hogy a légszennyezés kifejezetten segíti a Covid terjedését. Ezért is hatott különösen visszatetszően, hogy az Orbán-kormány épp a járványhelyzetre hivatkozva vonta vissza az elvben ez év elejétől életbe léptetett teljes, feltétel nélküli avar- és kertihulladék-égetési tilalmat.