Hálózatok csapdájában

Liberálisok cenzúrát követelnek, szélsőjobboldaliak védik a szólásszabadságot. Furcsa dolog az internet, egyaránt gondban van vele demokrácia, diktatúra. Mi lett a közösségi médiából, amely az ezredforduló óta gyökeresen megváltoztatta az életünket? Szabad vélemények demokratikus fóruma, vagy járványosan terjedő közveszélyes hazugságoké? A világháló jogi szabályozása jó évtizeddel kullog a valóság mögött, ez pedig aggasztó, mert a valóságot egyre szofisztikáltabb módszerekkel manipulálják.

A látszat csalóka, Földi László valószínűleg nem ad tanácsot a mianmari katonai juntának. Mégis, mintha a távoli tábornokok az egykori titkosszolga ötletét valósították volna meg: államcsínyük után blokkolták az internetet. Földi, a NER kedvelt „biztonságpolitikai szakértője” arról elmélkedett a kormánymédiában, hogy tudatos támadás folyik a társadalom alapértékeinek megbontására. A mesterséges intelligencia alkalmazásának megjósolhatatlan következményeire hivatkozva váratlanul kijelentette: „Le kell kapcsolni az internetet.”

Ugyanekkor a mianmari katonai puccs vezetői utasították az internetes és mobilszolgáltatókat, hogy blokkolják a Facebookot, a Twittert és az Instagramot. Ám virtuális magánhálózatokon civilek újabb tüntetéseket szerveztek a hatalomátvétel elleni tiltakozásul, mire a délkelet-ázsiai országban mindenestül elérhetetlenné tették az internetet, a vezetékes és a mobilhálózatot is. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala felszólította a junta vezetőit, hogy állítsák helyre a kommunikációs szolgáltatásokat, mert az embereknek joguk van információkhoz jutni és szabadon szólni. A Facebook arra hívta fel a figyelmet, hogy a mianmariaknak a válságos helyzetben még fontosabb lenne, hogy kapcsolatba tudjanak lépni hozzátartozóikkal.

Aggódó diktatúrák

Hogy a diktatúráknak van félnivalójuk a közösségi médiától, az az Arab Tavasz óta nem kétséges. Észak-Afrika és a Közel-Kelet sok országában a nyugati nyilvánosság platformjai fölött nem rendelkezett az egyébként mindenható állam (ahogy a televíziókkal, rádiókkal és újságokkal pedig igen), és ennek előre nem látott, drámai következményei lettek. Nem lehetett a régi módon eltitkolni, amit a hatalmon lévők akartak. Így terjedhetett el a tunéziai árus, Mohamed Buazízi kétségbeesett önégetésének mobiltelefonnal megörökített videója online (2010), ami hetek alatt lángba borította az arab világot, a felkeléshullám elnököket és kormányokat döntött meg. Egyiptomban is a közösségi médiában szerveződtek a tömegtüntetések, ott tették közzé a rendőri túlkapásokról, kegyetlenkedésekről készült amatőr felvételeket is, ami újabb lökést adott a felkeléseknek.

Az internetet le lehet kapcsolni, de nem érdemes. Gazdasági jelentősége ugyanis felbecsülhetetlen. Manapság a cégeknek csupán elenyésző hányada tudná zavartalanul folytatni a munkáját online kapcsolat nélkül. Megállna a pénzforgalom. A járvány idején tapasztalhatjuk, mekkora előny, ha otthonról dolgozhatunk online, akár karanténban is, vagy ha sorban állás nélkül intézhetünk hivatali ügyeket. „Ahogy egyre fontosabb az életünkben, úgy egyre több támadás is éri, és egyre inkább mindenki kontrollálni akarja. Most már látjuk, hogy enélkül az emberiség nem működik. Nem tudjuk elkerülni. Hogy hétmilliárd ember gazdálkodni tudjon az erőforrásaival, tartsa az életszínvonalát, ahhoz az internet kell. Enélkül nem tudjuk túlélni a következő időszakot”, mondta Rab Árpád, a Corvinus Egyetem docense a Klubrádióban.

Belorusz ballépések

Fehéroroszország példája tanúskodik arról, hogy a lekapcsolás veszélyes fegyver. A minszki rezsim az ellenzék szerint elcsalt tavalyi elnökválasztás után, a tüntetők elleni brutális rendőri fellépés és a tömeges letartóztatások közepette három napra felfüggesztette az internetszolgáltatást. Ez Katja Glod, a Center for European Policy Analytics (CETA) munkatársa szerint megijesztette a technológiai szektor progresszíven gondolkodó képviselőit, a középosztályt, a magáncégeknél dolgozókat, akik változásokat akarnak. Válságba került az ország virágzó IT-ipara, várhatóan tovább gyorsul a tehetséges, vállalkozó szellemű fiatalok elvándorlása.

Súlyos melléfogásnak bizonyult, hogy Lukasenko elnök rendőrsége átkutatta a legnagyobb orosz internetes keresőmotort üzemeltető Jandex minszki irodáját. A cég kivonta munkatársait, és ezzel lavinát indított el. A Hi-Tech Park vállalkozásai közül sokan áttelepülnek a szomszédos balti országokba, Lengyelországba vagy Ukrajnába. Komoly cégnek nincs jövője egy olyan országban, ahol az állam bármikor önkényesen bebörtönözheti egy cég dolgozóit, vagy ahol a munkájukhoz nélkülözhetetlen internetkapcsolatot politikai döntésre simán megszakíthatják. A Moscow Timesnak névtelenséget kérve nyilatkozó fehérorosz újságíró szerint ezzel befellegzett hazája virágzó technológiai szektorának.

Tétova demokráciák

Csakhogy az arab és a belorusz felkelések közötti évtizedben a nyugati demokráciáknak is meggyűlt a bajuk a nagy „technológiai cégekkel”. Ezek éveken keresztül úgy szolgáltattak tartalmat, hogy közben hangoztatták, nem tartalomszolgáltatók: csak a felületet biztosítják, a posztokért viszont nem vállaltak semmiféle felelősséget. Eljárásukat Geoffrey Jones történész, a Harvard Business School professzora az egyik első hírhedt multi, a banánköztársaságokat kizsákmányoló United Fruit Company gátlástalan rablógazdálkodásához hasonlította. Amíg sikeres az üzleti modelljük, magyarán dől hozzájuk a pénz, a legkevésbé sem törődnek az általuk okozott „kollaterális” károkkal, a durva következmények kezelése a társadalmakra, az államra hárul.

Kijózanító volt a Cambridge Analytica nevű tanácsadócég botránya (2018). Ez a vállalkozás részt vett Donald Trump győztes elnökválasztási kampányában, illetve szerepet kapott a nagy-britanniai Brexit-népszavazás előtt is. Mint kiderült, törvénytelenül jutott hozzá több tízmillió Facebook-felhasználó adataihoz. Az azóta felszámolt cég emberei a gyanú szerint vesztegetéstől és zsarolástól sem riadtak vissza. Tovább rombolta a Facebook iránti bizalmat, hogy az óriáscég nem különösebben zavartatta magát, amiért az általa gyűjtött adatok illetéktelen kezekbe kerültek. Egyik mérnökének hamar feltűnt az is, hogy orosz IP-címekről nagy mennyiségű adatot halásznak le (2014). Moszkva hagyományos módszere, a „fellazítás” terepévé tette a közösségi médiát. „Amíg a telefonjainkkal és az alkalmazásaikkal szórakoztunk, demokratikus intézményeinket a jelek szerint felforgatta a kaliforniai milliárdosok klubja”, állapította meg Charlie Angus kanadai parlamenti képviselő.

A Trump-tényező

Donald Trump hajmeresztő tweetjei új dimenziót nyitottak a közösségimédia-használatban. Az Egyesült Államok elnökeként gátlások nélkül népszerűsített hazugságokat, eszelős összeesküvés-elméleteket a Twitteren, ahol mint vezető politikusra külön, az egyszerű felhasználónál lazább szabályok vonatkoztak rá. Találó a megállapítás, hogy ez végső soron közérdeket szolgált: sokkal többet tudtunk meg személyiségéről így, mintha csak a hagyományos módon kommunikált volna. A Capitolium januári ostroma után a jelentős platformok sorra tiltották le a fékevesztett Trumpot, aki már az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére bujtott fel. Ez furcsa szerepzavart okozott: liberálisok sürgették az elnök elhallgattatását, miközben szélsőjobboldaliak védték a szólásszabadságot; más kérdés, hogy utóbbiak inkább a rágalmazás, rémhírterjesztés és uszítás szabadságára gondoltak.

Azt viszont világnézettől függetlenül látni kell: hogy egy magánvállalkozás saját hatáskörben belefojthatja a szót egy választott vezetőbe, az nagyon nincs rendben. Ünnepeljük-e Trump letiltását? A kérdést a brit The Guardian tette fel tekintélyes szakértőknek, és a válaszok igencsak sokfélék. Suzanne Nossell, a Pen America vezérigazgatója nem gondolja, hogy a kormányoknak törvényben kellene szabályozniuk, mit szabad posztolni a közösségi médiában, mit nem. Ezzel szemben átláthatóságot akar, bepillantást a gigavállalatok működésének jelenleg üzleti titokként kezelt szabályaiba, döntéseikbe. „A közösségi média cégeitől meg kellene követelni, hogy hozzák nyilvánosságra, hogyan vannak beállítva az algoritmusaik, milyen fajta tartalmak tűnnek el és mikor, mit erősítenek fel és támogatnak a hálózatukban, és miért.”

Trösztök a célkeresztben

Ben Wizner, az American Civil Liberties Union (ACLU) igazgatója a probléma egy másik aspektusára mutat rá. Ki aggódna egy néhány millió tagú közösségi hálózat moderálási elvei miatt? A bélyeggyűjtők, kaktuszbarátok, teknőstartók megoldanák maguk között, különösebb izgalom nélkül. Ám a Facebooknak 2,5 milliárd felhasználója van, így mindnyájuk bőrére megy a játék. Hatalmas monopóliumok jöttek létre. „Nem lett volna szabad megengednünk, hogy egy maroknyi cég ilyen dominanciára tegyen szert a piacon, ennyire fontos közös területek fölött.” Törvényeket akar, amelyek megakadályozzák, hogy ezek a cégek megszilárdítsák befolyásukat a közbeszéd felett. Ez a gyakorlatban szigorú trösztellenes lépéseket jelent, akár multicégek feldarabolását is.

A net szabályozása, mint látjuk, roppant összetett feladat akkor is, ha tisztességes szándék vezeti. Nem csupán a véleményszabadság korlátaival és korlátozásával kapcsolatos dilemmákat kellene megoldani, hanem más jellegű, például versenyjogi, adózási, szerzői jogi, nemzetbiztonsági vonatkozású kérdéseket is. A NER Magyarországán nincs sok okunk jóhiszeműnek lenni, amikor politikusok, kormányközeli megmondóemberek fantáziálnak az internet megregulázásáról. Ám a közösségi média megkerülhetetlenségének apró, groteszk jele, amikor egy miniszter, akinek felháborító ingatlanügyei kommentek és mémek sokaságát generálják, a Facebook cenzúrája ellen hadakozik, és a Facebook megrendszabályozását szorgalmazza – Facebook-posztban.

A kínai nagy tűzfal

Ami Nyugaton égető tennivaló, azt Kína már megoldotta a maga módján. Hűen a néhai Teng Hsziao-ping szelleméhez, aki a reformok atyjaként figyelmeztetett: „Ahol szellőztetnek, ott a légy is berepülhet az ablakon.” Már akkor pártdirektívákban szabták meg, mit szabad online, amikor az országban még jóformán ismeretlen volt az internet. A hálózatbiztonsági törvény (1997) tételesen meghatározza a „káros tartalmakat”, illetve „káros tevékenységeket”. A világháló kínai cenzúrája páratlanul hatékony, és ebben bizony felelősségük van nyugati nagy techcégeknek is, amelyek szemrebbenés nélkül tesznek engedményeket a rendszernek, hogy jelen lehessenek az 1,4 milliárdos kínai piacon. Ezen persze nincs mit csodálkoznunk: egy kapitalista vállalkozás definíció szerint profitorientált, tehát haszonért üzletel, akár diktatúrákkal is.

A kínai hatóságok mesterséges intelligencia segítségével szigorúan felügyelik az internetet, törlik a nem tetsző bejegyzéseket, kommenteket, videókat. Már külföldi IP-címmel sem lehet megkerülni az ellenőrzést, néhány éve minden szolgáltatónak regisztráltatnia kell magát. A „nagy tűzfal”, más néven Aranypajzs az állambiztonsági szervek nagyszabású alkotása, külön állami hatóság felügyeli, a Kiberbiztonsági Adminisztráció. Sok oldalt alapból blokkolnak, köztük a nyugati hírforrásokat. Elérhetetlen a Facebook, a Twitter és a YouTube is, ugyanakkor vannak saját, kínai közösségi oldalak. Nem lehet keresni a Pekingben tabunak minősített témákra, például a Tienanmen téri vérengzésre, Tajvanra, a Falunkgkung szektára, az ujgurokra, Tibetre és a dalai lámára. Tiltólistára került Micimackó is, mert a rajzfilmfigura Hszi Csin-ping elnökre emlékeztette és tréfákra ragadtatta a netezőket.