Oroszország;Moszkva;Alekszej Navalnij;

2021-02-25 18:53:40

Elszállították Navalnijt a moszkvai börtönből

Ügyvédjének azt sem mondták el, hova szállították az orosz ellenzéki politikust.

Elszállították a Matrosszkaja Tyisina börtönből Alekszej Navalnijt – közölte az elítélt ellenzéki politikus ügyvédje, Vagyim Kobzev csütörtökön a Twitteren.

Az ügyvéd feltételezése szerint arra a börtöntelepre vitték el, ahol le kell majd töltenie a büntetését.

Navalnij másik jogi képviselője, Olga Mihajlova a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a büntetés-végrehajtási hatóságoknak értesíteniük kell majd a hozzátartozókat, amint az elítélt megérkezik. Mihajlova szerint a börtönből való sietős elszállítás megsérti a kialakult gyakorlatot.

Navalnijt január 17-én Moszkvában őrizetbe vették, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Ugyanezen a napon egy másik bíróság egy második világháborús veterán megrágalmazása miatt Navalnijt 850 ezer rubel (a jelenlegi árfolyamon mintegy 3 millió 420 ezer forint) pénzbüntetésre kötelezte. A bíró emellett átküldte az orosz Nyomozó Bizottságnak (SZK) a vádlott azon kijelentéseinek jegyzőkönyvét, amelyekkel a vádlott szerinte a tárgyalás során megsértette a bíróságot és az ügyészt, ami egy újabb eljárás alapja lehet.

A politikus őrizetbe vétele és letöltendő szabadságvesztésre ítélése miatt január végén és február elején a hívei három, engedély nélküli tömegtüntetést szerveztek az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

A strasbourgi bírói testület múlt héten, a saját eljárási szabályzatának 39. szakasza alapján úgynevezett ideiglenes intézkedést rendelt el, és követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter még aznap úgy reagált, hogy a követelés teljesíthetetlen, ellentmond az orosz jogrendnek, és nem tartalmaz jogi normákra hivatkozást.