Bioritmus;járvány;szorongás;alvás;koronavírus;

2021-03-02 17:10:03

A „napi számok” is hatnak az alvás minőségére

Egy új megközelítéssel végzett kutatás szerint meghatározzák az éjszakai nyugalmat, de a nappal észlelt tüneteket is az aznap tudomásunkra jutott halálozási adatok.

Új megközelítéssel, a szomatikus és a szorongásos tünetek szempontjából vizsgálta az alvás és a koronavírus-járvány kapcsolatát Simor Péter, az ELTE Pszichológiai Intézet adjunktusának vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport. Az alvásminőség és a nappali élmények időbeli összefüggését elemezve arra az eredményre jutottak, hogy egy rosszabb éjszaka után a vizsgált személyek negatívabb pszichológiai állapotról, például a koronavírus jellegzetes tüneteiről számoltak be. Tehát az éjszaka minősége előrejelezte a nappali tüneteket, viszont ezek nem jelezték előre a következő éjszaka alvás minőségét. Az viszont, hogy az adott napon a médiában 

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) munkatársai a járvány első hulláma alatt végeztek kérdőíves felmérést magyar, spanyol és belga alanyok bevonásával. Az eredményeket összefoglaló tanulmányt az alváskutatás nemzetközi szaklapja, a Sleep közölte – olvasható az egyetem honlapján közölt összefoglalóban.

A kutatók a felmérésben egészséges emberek alvását vizsgálták. Mint írták, a fertőzés terjedésével és a halálozásokkal kapcsolatos számadatok folyamatos követése, a szabadságunkat és a társas kapcsolatainkat jelentősen korlátozó intézkedések sajátos helyzetet teremtettek. 

a hipochondriára kevéssé hajlamosakat is utoléri az úgynevezett nocebo-effektus, vagyis a rossz közérzet, a gyengeség, a száraz torok, az enyhe köhögés tüneteit akkor is észlelhetjük magunkon, ha igazából semmi bajunk nincs, csak túl sokat hallunk a koronavírus okozta tünetekről. Emellett várható volt a szorongást keltő gondolatok eluralkodása is,

A beszámoló szerint a kutatók 2020 áprilisában és májusában vették föl az adatokat. „Az első hullám idején még a mostaninál is kevesebb biztos tudásunk volt a járvánnyal és a vírus okozta betegség lefolyásával kapcsolatban, és ez fokozta a szorongást, illetve még nem alakultak ki azok az egyéni megküzdési stratégiák, amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot” – írták.

A kutatás módszertani újdonságát az adta, hogy az adatfelvételnél nem arra kérdeztek rá a résztvevőknél, hogyan változott a korábbihoz képest az alvásuk, hanem két héten át figyelték az alvásminőséget a finom pszichés változások indikátoraként. Végül 166 egészséges felnőtt adatait elemezték. A kísérleti személyeknek közvetlenül elalvás előtt és ébredés után kellett kitölteniük a kérdőívet, amely az alvásuk szubjektív minőségére, a napközben tapasztalt enyhe pszichotikus és szomatikus tünetekre és járvánnyal kapcsolatos, nehezen kontrollálható, kínzó gondolatok jelenlétére kérdezett rá.

Rosszabb éjszaka után tünetek

Az eredmények megerősítették azt a korábban is sokak által kimutatott összefüggést, miszerint a rosszabb alvásminőség kedvezőtlenebb pszichológiai mutatókkal jártak együtt a kéthetes vizsgálati időintervallum alatt. A beszámoló szerint azonban ennél is érdekesebb az alvásminőség és nappali élmények időbeli összefüggése. Az alvásminőség ugyanis előre jelezte a napi nehézségeket: egy rosszabb éjszaka után a személyek negatívabb pszichológiai állapotról, például a koronavírus jellegzetes tüneteiről számoltak be. Ez azonban a másik irányban nem jelentkezett, azaz a nappali tünetek nem jelezték a következő éjszaka minőségét.

Az összegzés szerint a kutatás megerősítette, hogy a túlzott médiafogyasztás, a stresszkeltő hírek nem jó irányba hatnak. Ezért érdemes tudatosan kerülni a médiahasználatot elalvás előtt. Ugyancsak fontos faktor a jó alvás szempontjából a munka és a pihenés elkülönítése térben is időben is, ami a home office elterjedésével sokaknak nehézségbe ütközik. A kutató úgy véli, ha a fizikai lehetőségeink nem is engedik meg, hogy az éjszakai pihenés és a munkavégzés más-más helyiségben történjen, legalább a napi rutinokkal meg kell próbálnunk határt szabni annak, hogy az életünk különböző szférái teljesen összemosódjanak és még este az ágyban fekve is az előző és a következő napi munkahelyi feladatok uralják a gondolatainkat. „Ha sokasodnak a rossz éjszakák, akkor az előbb-utóbb pszichoszomatikus tünetek megjelenéséhez vagy pszichés zavarok kialakulásához vezethet” – mutatott rá az alváskutató.