Az Európai Néppárt éveken át pajzsot tartott Orbán Viktor elé, miközben az összecsapott az unióval és lerombolta a demokráciát, de most megszűnt a védettsége. A kapcsolat úgy vált egyre törékenyebbé, ahogyan a miniszterelnök mind inkább ráállt a tekintélyelvű irányvonalra. Idáig az EPP-tagság hatalmat és bizonyos fokig legitimációt adott neki az EU-ban. Hogy most nem kell többé védeni, az megkönnyebbüléssel tölthet el jó pár konzervatívot a földrészen. Hiszen már jó ideje panaszkodtak, hogy az elveket veszélyezteti és az illiberális államot segíti, ha a magyar politikus élvezi a pártcsalád gyámkodását.
Hogy most kiteszik a szűrét, az azt jelenti, hogy Magyarország jelentős uniós alapoktól esik el, pedig azokra igen-igen nagy szüksége van. Hiszen a koronacsomag immár a jogállam betartásától függ. Orbán azonban úgy állíthatja be, hogy politikai bátorság volt részéről bejelenteni a távozást, mert odahaza erősíteni kívánja magáról az európai renegát képét, miután minden eddiginél nagyobb válsággal került szembe.
Az egészségügyi rendszer roskadozik, a járványt nem sikerül kézben tartani, a gazdaság romokban és összefogott az ellenzék. Ugyanakkor a szakítás leginkább jelképes és politikai jellegű, de hogy az együttműködés idáig tartott, az megvilágítja, mennyire előnyös volt mindkét fél számára. A Fidesz hozta a tucatnyi voksot, cserében a másik fél legalábbis eltűrte, hogy Orbán módszeresen lerombolta a magyar demokratikus intézményeket.
Viszont most elveszti legfőbb szövetségesét, Merkelt. Elemzők szerint úgy okoskodott, hogy a kancellár úgyis visszavonul, az utóddal pedig aligha sikerül majd ennyire szoros viszonyt kialakítani. R. Daniel Kelemen, a Rutgers Egyetem politológia professzora úgy érzékelteti az eddigi kapcsolat jelentőségét, hogy Orbán élvezte a politikai védelmet, illetve legitimációt. Berlin viszont számíthatott a magyar támogatásra Strasbourgban, de fontos volt az is, hogy a nagy német cégek különleges bánásmódban részesültek Magyarországon.
Ily módon azonban a német miniszterelnök olyan erővel állt össze az unióban, amelytől odahaza bizonyosan elzárkózik. Merthogy a német választók nem vették észre a trükköt.
Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alapítvány kutatója úgy véli, hogy Orbán a frakció után el fogja hagyni a pártcsaládot is, csak az a kérdés, mikor. Ám ennek hosszú távon megissza a levét. Ettől azonban még nem sok változik sem a magyar belpolitikában, sem a 7-es paragrafus alapján zajló eljárás ügyében. Ugyanakkor Paulo Rangel, az EPP helyettes frakcióvezetője úgy véli, hogy nagy lépést tettek előre, mert végre bekövetkezett az, amiért annyi delegáció harcolt hosszú évek óta.
Petri Sarvamaa, finn EP-képviselő, kijelentette, hogy a magyar döntés nagy megkönnyebbülést hozott és történelmi nap mind a Néppárt, mind Európa számára. Hiszen a pártcsaládon belül már senki sem bízott a tekintélyelvű Orbánban. Ehhez Gwendoline Delbos-Corfield az Európai Parlament zöld magyarországi jelentéstevője azt tette hozzá, hogy a szakítás már rég esedékes volt. A kereszténydemokraták túl sokáig fedezték a magyar kormányt, amely ily módon legitimációt élvezett illiberális politikájához.
Az Eurázsia Csoport nevű amerikai agytröszt európai igazgatója azt mondja, Orbán hatalmas stratégiai vereséget szenvedett, mert most elveszti mindazt a befolyást és védelmet, amit az EPP jelentett neki. Ennélfogva a jövőben csak még szélsőségesebb álláspontra helyezkedik Brüsszellel szemben, vagyis fokozódni fog a feszültség a kétoldalú viszonyban.
21 éven át melengette kebelén Orbánt az Európai Néppárt, ám a magyar vezető távozott, mielőtt még kirakták volna a szűrét. A viszony igazi szerelemként indult, de keserűen végződött. A kormányfő ügyesen kihasználta a tagságot, hogy politikáját érvényesítse messze túl a magyar határon. Ám főként legutóbbi újraválasztása óta egyre nőtt a nyugtalanság az európai kereszténydemokratákban, mint belpolitikája, mind pedig azért, mert azt állította: ő képviseli igazából a konzervatív értékeket.
Két éve az európai választásokon azt remélte, hogy meg tudja osztani az EPP-t és új szövetséget hoz létre olyan jobboldali erőkkel, mint Salvini Ligája és a Meloni-féle Olaszország fivérei, tovább a PiS. Ám a végén a Néppárt úgy határozott, hogy Orbán a problémát jelenti, nem a megoldást.
Az európai kereszténydemokraták megszabadulnak a fekete báránytól. A frakcióban az új működés szabályzat megszavazása előtt szlovén, román és bolgár képviselők a reform ellen szólaltak fel. Velük szemben azonban Weber, továbbá osztrák, finn, görög, belga, luxemburgi és ír törvényhozók kitartottak a változás szükségessége mellett.
Az Orbán-ellenes tábor nevében a luxemburgi Chrisptoph Hansen megkönnyebbült ugyan, de úgy látja, hogy nincs ok az örömre. Hiszen Magyarországon maradnak az antidemokratikus állapotok. Viszont az EPP egységesen megmutatta, hogy tovább már nem veszi tudomásul az alapértékek megszegését.
Hírek szerint a pártcsaládban az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor Deutsch Tamás Gestapo- és sztálini módszerekkel vádolta meg Webert, amiért az egyetértett a jogállami mechanizmus bevezetésével. De Hansen azt mondja: akkor még a németek visszafogták magukat, mert szükségük volt a magyar EP-képviselőkre a pénzügyi csomag elfogadásához.
A lap tételesen felsorolja, hogy miért mutatott ajtót a Néppárt a Fidesznek:
1. Orbán egyértelműen jobbra vitte Magyarországot és határozottabban konzervatív irányvonalat sürgetett a Néppárttól is, főként a migráció és pl. a meleg ügyében.
2. Az előző Bizottság idején az illetékes biztos, Reding élesen bírálta a magyar változásokat és ez megterhelte a kormányfő, illetve Juncker viszonyát. Úgy hogy meg akarta akadályozni annak újjáválasztását. Az EPP-t azonban sokkolta a politikus elleni magyar propagandakampány.
3. Brüsszel a Fidesz kedvenc bűnbakja lett, miközben a magyar fél rendszeresen külön utakon kóborolt. Ezt a kereszténydemokraták nem nézték jó szemmel, hiszen Magyarország a legnagyobb nettó kedvezményezettek közé tartozik.
4. Az EU-ellenes kirohanások a jobboldali-populista pártok hősévé tették Orbánt, aki a szélsőjobboldallal kokettált.
5. Botrányok és kisiklások, mint a Szájer-ügy vagy amikor Deutsch Tamás nekiment Webernek.
Megtörtént a szakítás, amit Orbán kemény szavakkal jelentett be, de a döntés nyomán Weber arcára volt írva a megkönnyebbülés. Ha ugyanis nem jött volna létre a többség, liberális képviselők a Benelux-csoportból, illetve skandináv államokból elhagyták volna a frakciót. Lehet, hogy többen, mint ahány fideszes politikus most veszi a kalapját. Az pedig nagy pofon lett volna a bajor politikus számára, hiszen két éve éppen ő alakította ki az eddigi, lebegő állapotot.
Hiába függesztette fel a pártcsalád a Fidesz tagságát, Weber nyugalmat akart az európai választások előtt. Ő volt a kereszténydemokraták jelöltje a Bizottság élére. Egyensúlyozni próbált Orbán hívei és ellenfelei között, de azért színfalak mögött nem hagyott kétséget afelől: megválna Orbántól. Aki a választás után Macronnal együtt meghiúsította, hogy a CSU-s képviselő legyen Juncker utódja. Majd egyik támadást intézte a másik után a bajor politikus ellen.
A mostani szavazásból kitűnik, hogy a magyar kormányfő mellett már csak 6 osztrák néppárti képviselő tartott ki, akik alighanem megfelelő eligazítást kaptak Kurztól. Az indítvány ellen szavazott még az RMDSZ 2 emberei, továbbá hét bolgár, francia, román, szlovén és szlovák nemzeti-konzervatív törvényhozó. Viszont mindenki más mellette volt, így a francia republikánusok, a Spanyol Néppárt, Berlusconi Forza Itáliája, továbbá az CDU-CSU mind a 29 képviselője.
FAZ
Főként Orbán egójának nem volt mindegy, hogy ő fordít hátat a néppárti képviselőcsoportnak, vagy kidobják onnan. A közvélemény viszont alighanem úgy értékeli, hogy hosszas huzavona után megszületett az a döntést, amelyet már nem lehetett tovább halogatni. Egy nacionalista, az illiberális demokrácia szószólója ugyanis egyszerűen nem illik be a polgári összefogásba, amely viszi előre az európai integrációt.
Az EU-t joggal lehet sok mindenért bírálni, de a jogharmonizáció alapvető módszert jelent számára. Aki eltér a közös normáktól, annak nincs helye Kohl és Junckers frakciójában. Strasbourgban azonban a mindennapok szempontjából semmi jelentősége Orbán kivonusának. A Néppárt nincs rászorulva a magyar szavazatokra, mert a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel igyekszik többséget kialakítani.
Ha a fideszes törvényhozók valamelyik jobbos csoportba lépnek át, kevesebb befolyásuk lesz a törvények meghozatalára. Érvényes ez magára, Orbánra is. Ő nem csupán a kereszténydemokrata fügefalevélnek kénytelen búcsút inteni, hanem értékes pártkapcsolatoknak is. Még mindig az EPP adja a legtöbb állam- és kormányfőt az unióban. Így Németországban is.
A német uniópártok strasbourgi frakcióvezetője azt mondta: a tegnapi döntéssel a Néppárt jelezte: elég volt. De Caspary hozzátette, hogy továbbra is nyújtják a kezüket Orbán felé, mert nem azt akarták elérni, hogy kizárják a Fideszt. Csak a felfüggesztés volt a cél. Emellett azonban a párt az ernyőszervezetként működő EPP tagja maradt. Így most annak elnökének, Tusknak kell kipuhatolnia, hogy lehetséges-e még az együttműködés.
Ám valószínű az újabb elválás, habár nem biztos. Uniós körökben úgy gondolják, hogy a CDU új elnöke megpróbálja maradásra bírni Orbánt. Ebben támogatják az uniópártok, Berlusconi emberei és a francia konzervatívok. Viszont az esélyeket rontja, hogy igen rossz Tust és Orbán személyes viszonya.
Weber ugyanakkor a legvégéig próbált közvetíteni a mostani vitában. A döntés előtt közvetlenül még egy levelet küldött a magyar vezetőnek és azt is javasolta, hogy beszéljenek telefonon. Arra hivatkozott, hogy az új működési szabályzat még nem jelenti automatikusan, hogy korlátoznák az érintett képviselők jogait a frakcióban. Ám Orbán visszautasította az ajánlatot.
Most Laschetnak kell határoznia a hogyantovábbról, de abba alighanem beleszól a CDU főtitkára, Ziemiak is, aki idáig próbálta jobb belátásra bírni Orbánt. De mindketten pontosan tudják, hogy a politikus immár nem vállalható a keresztény szövetség számára. Alighanem félnek attól, hogy még élesebbre vált a magyar tekintélyelvű politika és a jövőben fontos európai döntéseket vétóz meg. Ez pedig még jobban kiélezné a kelet-nyugati viszonyt. Laschet, a német kereszténydemokraták élén csak rossz alternatívák közül tud választani.
Orbánnak és a Fidesznek a világon semmi keresnivalója nincsen az európai kereszténydemokraták soraiban – írja a konzervatív lap kommentárja. Hiszen Magyarország jó 10 éve lopakodó forradalmat él át: az alaptörvényt hol itt, hol ott módosítják, hogy a politikus minden korlát nélkül kormányozhasson. Az igazságszolgátatás és a sajtó kulcspozícióit a hatalom bizalmi emberei foglalják el. A cél az, hogy az állam és a társadalom illiberális alapon alakuljon át, az út a tekintélyelvű rendszerhez vezet, ahol ugyan papíron létezik a hatalmi ágak megosztása, de valójában hatályon kívül helyezték.
Amikor a Néppárt tegnap jóváhagyta, hogy a jövőben kollektívan fel lehessen függeszteni a nemzeti delegációk tagjainak jogait, Orbán habzott a dühtől. De aki menni akar, azt nem szabad feltartóztatni. A fideszes képviselők egyébként sem csinálnak titkot abból, hogy közel állnak Strasbourgban az újfasisztákhoz.
Weber és a többség csak azt csinálta, ami már régen időszerű volt. Igazolták, hogy Orbánban és a Néppártban legfeljebb annyi a közös, mint Putyinban, illetve Greta Thunbergben. A magyar vezetőnek sajátos módon értelmezi az államot és felfogása nehezen egyeztethető össze a demokráciával. Utóbbi ugyanis azon alapul, hogy a kisebbségből egy nap többség lehet. Ennek megfelelően viselkedik a többség. Ám ez régóta nem érvényes a Fideszre. A pártnak bizonyosan helye van Európában, de semmiképpen nem az EPP-ben.
A CDU-CSU végre eljutott odáig, hogy megálljt parancsoljon Orbánnak az Európai parlamentben, de a két pártvezetőnek még tovább kell mennie, mert ezt kívánja az önbecsülés. A Néppárt és a Fidesz viszonyát az utóbbi 10 évben leginkább szappanoperaként lehet jellemezni. Ment a szokásos huzavona: Orbán támadta az EU-t, Brüsszel ilyenkor mindig mérsékletre szólított fel. De a helyzet csak még rosszabb lett, hiszen a miniszterelnök aláásta a demokráciát és a figyelmeztetéseket arra használta fel, hogy Kohl örökösének állítsa be magát. Nem hozott eredményt a Fidesz tagságának felfüggesztése sem.
De hogy az AfD vezére már hívogatja Orbánt az ő strasbourgi frakciójukba, jelzi, hol áll Orbán világnézetileg. Ugyanakkor hogy az uniópártok már nem védik a Fideszt, az összefügghet a közelgő német választással is, mert ha kitartanak mellette, az rontja az esélyeiket odahaza.
Igazából már akkor dűlőre kellett volna vinni a kérdést, amikor Deutsch nekirontott Webernek. Ám akkor még Merkel közbelépett és jöttek megint a felhívások, hogy hidat kell építeni. Amire Orbán újabb támadásokkal reagált. Laschetnak és Södernek azt kell szorgalmaznia ezek után, hogy a Fideszt végleg zárják ki az EPP-ből.
Krekó Péter úgy értékeli, hogy Orbán Viktort gyakorlatilag kihajította a Néppárt. Pedig a politikus szívesen üldögél a nagy emberek asztalánál, és az EPP erős, hatalmas hálózat tartozik hozzá. A Political Capital igazgatója szerint ily módon világosabbá vált a választóvonal a demokrácia hívei és ellenfelei között. Magyarországon azonban ettől még nem fordulnak jobbra a dolgok. A kormány továbbra is igyekszik majd gyengíteni a jogállamot, ugyanakkor erősödik a Brüsszel-ellenes mantra és még inkább bűnbakként jelenik meg az EU.
Azt azonban nem hiszi a szakértő, hogy a Fidesz kiléptetné az országot az unióból. Orbán ugyanis tisztában van azzal, hogy a szervezet stabilizálóan hat mind Magyarországra, mind annak gazdaságára. Arról nem beszélve, hogy családtagjai és közeli üzletemberek mekkora pénzeket szakítanak le a brüsszeli támogatásokból. Ennek ellenére megpróbálja majd ismét az unió ellen tüzelni a közvéleményt. Viszont a társadalom nem fogadná el a kiválást.
Orbán pofára esett, mert az hitte, hogy a politikában menlevelet jelent neki, ha elég fegyvert vásárol és kitűnő kapcsolatokat tart fenn a német autóiparral. Most kiderült, hol vannak a kurzusnak a határai.
A vezércikk szerint a magyar kivonulás elszántságot hivatott sugallni, de nem több szemtelen gesztusnál. Orbán, aki legszívesebben az idők végezetéig maradt volna a Néppárt biztonságot nyújtó ölén, élvezve a tagság előnyeit, elébe ment annak, hogy kidobják. De eddigi kollégáinak már tele volt a hócipőjük vele. Ő meg nem akarta, hogy az a kép keletkezzen, hogy kiűzik a Paradicsomból, hiszen saját magáról ápolja azt a nimbuszt, hogy legyőzhetetlen politikai gondolkodó. Viszont most három kérdés vetődik fel:
1. Miért hagyták a konzervatívok, hogy a magyar miniszterelnök ennyi ideig vezesse őket az orruknál fogva? Nos, az érv idáig az volt, hogy jobb a sátoron belül tartani, noha kipisil onnan, nehogy azután kívülről csinálja ugyanezt – befelé. Csakhogy rájöttek: Orbán nemzeti-populista inkontinenciában szenved, ennélfogva így vagy úgy, de mindenképpen összemocskolja a sátrat. Lásd a szólásszabadság és a jogállamiság elleni támadásokat, az egyre szemérmetlenebb kokettálást az antiszemita klisékkel, az autokraták körüludvarlását, stb.
2. Nem kell-e bosszúra számítani a részéről? Hát, nem, mert nem mit tudna csinálni. Nagyon is függ a brüsszeli átutalásoktól, illetve a német befektetésektől, ezért nem fogja felégetni a hidakat. Viszont azt alighanem megteszi, hogy végleg lerombolja a magyar jogállamot. Itt igencsak lesz szerepe az Európai Bíróságnak és a Bizottságnak már a közeljövőben.
3. Véget vet-e a fideszes képviselők távozása a kereszténydemokrata dominanciának Európában? Nem, mert a magyar párt már jó ideje nemigen konzervatív. Vagy legfeljebb annyira, mint egy maoista, aki lódenkabátot vesz fel és rózsafüzért köt a csuklójára. Az olyan erős emberek, mint Orbán és Kaczynski változatlanul fényévekre vannak a demokráciától, még akkor is, ha a keresztet lengetik és azt követelik, hogy mindenki szeresse Istent, a hazát és a pártot.
Bizalmas források azt közölték, hogy a német uniópártok nagyjából két hete adták fel az Orbán-barát vonalat. A döntést közösen mondta ki a két pártvezér: Laschet és Söder. Viszont ily módon a magyar politikus meggyengül, mert már nem lesz ott a kereszténydemokrata kormányfők egyeztetésén a csúcstalálkozók előtt, sem másutt. Ily módon elveszti a kapcsolatot von der Leyenhez is. Vagyis alighanem csak még jobban elszigetelődik az EU-ban.
Itt az orbáni hazugság vége, mármint hogy a Fideszenk helye van a keresztény-szociális pártcsaládban. Az elválás már jó ideje érett, hiszen a miniszterelnök rendszeresen tengelyt akaszt Brüsszellel, pl. az ellenzéki sajtó és a civil szervezetek megzabolázása, a radikális menedékpolitika és a masszív korrupció vádja miatt. Budapestet egyaránt bírálta a baloldal, valamint a polgári jobb. Utóbbi egyre inkább megkérdőjelezte, hogy megvan-e még a minimális egyetértés a magyar féllel az alapértékek ügyében, hiszen Orbán mind inkább külön utakon járt. És mindenképpen előrelépés, hogy végre nem ragaszkodnak hozzá.
A nagy kérdés most az, hogy talál új menedékre az orbáni puszta-populizmus? Ehhez azonban még az kell, hogy formálisan is kitessékelték a pártcsaládból, ami nem lesz egyszerű, mert a pártok képviselőinek személyesen össze kell jönniük hozzá, a járvány közepén. De ha maradna, az igencsak faramuci lenne, hiszen akkor a Fidesz az EPP-nek tagja volna, de a frakciónak már nem. Ám az nyílt tikok, hogy Orbán nyíltan kokettál az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjával.
Annak vezető ereje, a Jog és Igazságosság a magyar kormány természetes szövetségese. Orbán a napokban lépéseket tett, hogy javítsa viszonyát a frakció másik jelentős tényezőjével, az Olaszország Barátaival. De ezzel együtt nem lenne könnyű átlépni, mert az nagyon felforgatná a belső erőviszonyokat és nem biztos, hogy az olaszok és a lengyelek túlságosan örülnének neki. Ugyanakkor a Fidesz jelentős erőt képvisel és egyáltalán nem biztos, hogy megelégszik a másodhegedűs szerepkörrel.
A Néppárt elveszti befolyását Magyarországon, de lemondhat sok pénzről és posztról is. Emiatt a jövőben szoros eredmény várható több bizottságban is a szavazásoknál. A pártcsaládban azonban nem tartanak attól, hogy másik is követnék a magyar példát. Meg egyébként is Orbánnak az csak jó, ha a jövőben lesznek olyanok, akik tájékoztatják, hogy mi zajlik a frakcióban.
Orbán kivonulása még nagyobb feszültséget vitt a családi drámába, de csupán egy fejezet zárult le, a saga megy tovább. Mindenesetre sokan megkönnyebbültek a Néppártban, hogy veszi a kalapját a neveletlen gyerek. Ám mindkét fél számára ott a dilemma, hogy a szakítás használ vagy árt nekik hosszú távon.
De a magyar fél elszigetelődött, a néppárti képviselők belefáradtak az EPP értékei és vezetői ellen intézett ismétlődő támadásokba. Így most már Merkel, von der Leyen és Söder is egyetértett a frakció új alapszabályával. A csoport nyugodtan mondhatja, hogy ideológiailag tiszta viszonyokat teremtett.
A Néppárt alelnöke, Esteban Gonzáles Pons úgy látja, hogy az a pártcsalád végét jelentette volna, ha nem hagyják jóvá az új játékszabályokat.
Ugyanakkor a liberális képviselőcsoport nevében a román Dacian Ciolos sajnálatosnak nevezte, hogy az EPP ilyen sokáig otthont adott a tekintélyelvű Magyarországnak. Hiszen a Fidesz lebontotta a demokráciát és felrúgta az európai értékeket. Márpedig ennek a mérgező populizmusnak nincs helye az uniós politika fő áramlatában.
Iratxe Garcia, a szocialisták és demokraták szövetségének frakcióvezetője közölte, hogy már rég ki kellett volna rúgni a magyar kormánypártot. Ehelyett a kereszténydemokraták csak ültek és nézték, hogy az antidemokratikus magyar vezetés újra meg újra nekirohan a polgárjogoknak.
