Előfizetés

Varga Mihály szerint a belföldi médiumok piaci alapon működnek

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.03.04. 20:13

Fotó: Kovács Tamás / MTI
A pénzügyminiszter holland kollégája nyilatkozatára reagálva fejtette ki, hogy milyen sokszínű a sajtó Magyarországon.
A magyar jogszabályok biztosítják a sajtó szabadságát, a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba – írta a holland pénzügyminiszternek Varga Mihály. A tárcavezető csütörtökön a közösségi oldalán osztotta meg azt a levelet, amelyben sajnálatát fejezte ki Wopke Hoekstra nyilatkozata miatt. A holland pénzügyminiszter a De Volkskrant című napilapban azt állította, hogy Magyarországon korlátozzák a sajtó szabadságát.
Varga Mihály szerint a belföldi médiumok piaci alapon működnek, és a mindennapok gyakorlata is igazolja, hogy a nyilvános vitákban valódi sokszínűség van.

Hozzátette, hogy a kormánykritikus médiumok piaci részesedése minden objektív mérés szerint meghaladja az 50 százalékot.
– A legolvasottabb hírportálok, a legtöbb embert elérő sajtóorgánumok többsége erősen bírálja a kormányt, a legnézettebb tévéadó a legkritikusabbak közé tartozik

– fogalmazott.

A pénzügyminiszter a magyar médiahelyzetet áttekintését javasolta, bízva abban, hogy holland kollégája ezután csak hiteles forrásokból fog tájékozódni. – A magyar kormány tisztában van azzal, hogy rendszeresen jelennek meg valótlan állítások a sajtószabadság helyzetéről, márpedig a félreértéseket csak a tények oszlathatják el. Mindez kívánatos lenne a mostani helyzetben, hiszen az uniós tagállamok előtt álló kihívásokat csak együttműködve, tényeken alapuló véleményalkotással lehet megoldani – olvasható Varga Mihály levelében.
Februárban Scott Griffen, a Nemzetközi Sajtó Intézet igazgató-helyettese a Klubrádió kapcsán azt nyilatkozta a Népszavának, hogy az a magyar sajtószabadság újabb válsága, és gyorsan kell cselekedni, mert a sajtó foglyul ejtése visszafordíthatatlan lesz. Úgy fogalmazott, hogy „Orbánék állandóan méricskélnek: mennyi sajtószabadságot kell garantálni ahhoz, hogy hatalmon maradjanak”. 

Iskolazár: sokan fellélegeztek

Juhász Dániel
Publikálás dátuma
2021.03.04. 19:43

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
A tanárok, diákok és családjaik egészségét is veszélyeztették azok a kaotikus állapotok, amelyek az elmúlt hetekben az oktatást is jellemezték – mondta egy pedagógus érdekvédő.
– Örülünk az oktatást érintő döntéseknek, különösek annak, hogy az óvodákra is kiterjed – nyilatkozta a Népszavának Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője, miután Gulyás Gergely miniszter ma bejelentette: az egyre súlyosbodó járvány miatt hétfőtől a tavaszi szünet végéig, vagyis április 7-ig bezárnak az óvodák, az általános iskolák pedig digitális távoktatásra állnak át. Hozzátette: a kormánynak két fontos ügyben kellene még döntést hoznia, az egyik, hogy a gyerekekkel otthon maradó szülők kapjanak támogatást, a másik, hogy minél hamarabb kezdjék meg a pedagógusok oltását, hogy a tavaszi szünet után már beoltva tudjanak visszamenni az iskolába. Nagy Erzsébet – aki egy általános iskolában tanít – azt is elmondta, náluk már ősszel elkezdtek felkészülni a digitális munkarend esetleges elrendelésére, szerinte az iskola mindent megtett a gördülékeny átállás érdekében, amit tudott. – Viszont az eszközök továbbra is hiányosak, még mindig vannak gyerekek, akiknél például csak két mobiltelefon van otthon, nekik az iskola tudna kölcsönözni laptopot, de kérdés, jut-e mindenkinek – mondta. Úgy véli, lehetnek kisebb-nagyobb fennakadások, de – mint fogalmazott – amikor ennyi beteg és halott van, a legfontosabb az élet védelme. Szerinte a tanárok, diákok és családjaik egészségét is veszélyeztették azok a kaotikus állapotok, amelyek az elmúlt hetekben az oktatást is jellemezték. A másik tanári érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is azonnali lépéseket követelt a kormánytól, Totyik Tamás PSZ-alelnök ugyanakkor emlékeztettet: a pedagógusok megosztottak a digitális oktatás kérdésében, a PSZ januári felmérése szerint a tanárok 56 százaléka inkább a hagyományos, tantermi oktatást választaná. Totyik Tamás szerint ez főleg a kisebb, vidéki települések iskoláiban jellemző. A PSZ alelnöke a kormánydöntés kapcsán kiemelte: jól lenne mihamarabb megtudni, a zárás hogyan érinti a középiskolai felvételiket, a kiscsoportos érettségi felkészítőket, lesz-e ügyelet az iskolákban, óvodákban, a tanárokat a digitális oktatás ellenére berendelhetik-e a tankerületek. Érdeklődésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma csak annyit közölt: a részletszabályokat pénteken teszik közzé.

Tanácstalanok a bölcsődék vezetői

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.04. 19:00

Fotó: Népszava
Az önkormányzatok sem tudják, nyitva maradnak-e.
A kormány egyáltalán nem említette az óvodák és az általános iskolák mellett a bölcsődéket, így várni kell a kormányrendeletre.   Az első hullám zárása alatt a kormány “csomagban” kezelte ezeket az intézményeket (bár több településen már előtte is intézkedtek saját hatáskörben) most viszont egyáltalán nem kerültek szóba: egy budapesti önkormányzati forrásunk szerint az is lehet, hogy egyszerűen kifelejtették a felsorolásból.  A hvg.hu információi szerint több önkormányzat is a bölcsődék zárásával számol, ha esetleg az ő kezükben marad a döntés, de a Magyar Közlöny megjelenéséig csak a sötétben tapogatóznak.