Előfizetés

Ennél „közügyebb” közügy nincsen

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2021.03.21. 13:28

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A Fidesz-kormánynak nem erőssége a találkozás az ellenvéleményekkel. Ha csak teheti, kerüli a vitákat, a független sajtó kérdéseit. Az ellenzéki politikusok egyre gyakrabban feszegetik a hatalom valóságának korlátait, valahogy úgy, ahogyan Orbán Viktor bontotta el egykor a szerinte méltatlan kormányt védő kordonokat. Tordai Bence is elbontott egy jelképes kordont, amikor a méltatlannak tartott hatalom emberét kérdezte – találékonyan – a parlamentben. Tettét 8,2 milliós bírsággal torolta meg a házelnök. Pásztor Emesét, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászát a demokrácia-erodáló hatalom lépéseiről kérdeztük.
Meddig ér el Kövér László ostora? Hol a házelnök-büntetési határ? – Hathavi tiszteletdíj-csökkentésnél, de az már egy másik pontot érintene az országgyűlési törvényben. A házelnök sokféle szankciót alkalmazhat a figyelmeztetéstől, a rendre utasítástól a felszólalási jog megvonásán át az ülésről való kitiltásig. A képviselői tiszteletdíj-csökkentés a 46/E szakasz szerint legfeljebb négyhavi lehet, ha a képviselő az ülés, a vita vagy a szavazás menetét vagy a képviselőtársát az üléstermi jogai gyakorlásában, kötelezettségei teljesítésében zavarja. A házelnök most elment a zavarás esetén kiróható maximális büntetésig. Ha úgy értékelte volna, hogy Tordai Bence nem zavarja, hanem akadályozzaVarga Mihályt, akkor szabhatott volna ki hathavi csökkentést. – Az indoklás szerint Tordai Bence az azonnali kérdések órájában a telefonjával felvételt készítve elállta a pénzügyminiszter útját, és a folyosón sem hagyott fel ezzel. – Varga Mihályt ez biztosan zavarta. De nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy mire való a parlamenti fegyelmi jog? Tényleg arra való-e, hogy a pénzügyminisztert személyében zavaró magatartást el lehessen hárítani? Erre határozott nem a válasz. Ezek a szankciók az Országgyűlés működése rendjének fenntartását szolgálhatják. Erősen kérdéses, hogy Tordai Bence megzavarta-e a törvényhozási üzemet. Az indokolás sem említi, hogy a képviselő magatartása miként zavarta Varga Mihályt abban, hogy gyakorolja üléstermi jogait. Emiatt jogilag minimum kétséges, hogy a 46/E szakasz alkalmazása szóba jöhetett-e egyáltalán.
– Nem lehet, hogy a honatya csak a dolgát tette? – A képviselői szólás és cselekvés szabadsága a demokrácia alapja. Tudnia kell szabadon gyakorolni ezeket a jogait. Tordai Bence nem azért zavarta Varga Mihályt, hogy csak úgy felbosszantsa, hanem azt akarta elérni, hogy a miniszter csatlakozzon egy módosító javaslathoz. Ez kifejezetten az ő képviselői feladatát érintette. – Nem aggályos, hogy a házelnöki döntéssel szemben lényegében nem lehet fellebbezni? – Ez nem teljesen igaz, hiszen a mentelmi bizottságtól lehet kérni a döntés hatályon kívül helyezését. Ez egy különleges, paritásos bizottság, ahová egyenlő arányban jelölhetnek tagokat a kormány- és az ellenzéki pártok. Ha a többség támogatná a képviselőt, akkor nem lehetne végrehajtani a döntést. – Azaz egy kormánypárti honatya támogatása Tordai Bence utolsó reménye? – Igen. Meglepődnék, ha ez összejönne. Ha a bizottsági procedúra nem vezet eredményre, a képviselő az Országgyűléshez is fordulhat, de ott is ez a helyzet állna elő. A döntés ugyan igazságtalannak tűnik egy ellenzéki képviselő helyzetében, de azt azért látni kell, hogy a parlamentben a jogorvoslat nem olyan értelemben működik, mint egy független bíróság előtt. A törvényhozásban politikai döntések születnek. Nem a képviselő magánvagyonára vezet végrehajtást Kövér László, hanem visszatartja az illetményét. – Az üléstermi képrögzítés nem játszott szerepet a büntetésben? – Ez fel sem merülhetett, hiszen minden, ami a parlamenti ülésteremben történik, vérbeli közügy. A törvényalkotás folyamatánál „köz­ügyebb közügy” nincs. Ez maga a közhatalom gyakorlása. Emellett a Ptk. is azt mondja, hogy nincs szükség hozzájárulásra nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel készítésekor vagy felhasználásakor. Egy képviselő parlamenti jelenléte kétségkívül nyilvános közéleti szereplés. Állandó vitakérdés most is, hogy rajzolgató képviselőkről lehet-e képet készíteni. A parlamentben azért szerintem lehessen arra számítani, hogy felvétel készül valakiről. Ez egy olyan hely, ahol közügyeket vitatnak meg közhatalmat gyakorló politikusok. És egy olyan kockázat, amivel tisztában kell lenni. – A felvételt készítő politikai közszereplő szabadsága tehát nem korlátozható a Házban. – Az országgyűlési képviselők felvételkészítési jogát egyelőre nem szűkítik be olyan szigorú szabályok, mint a média munkatársaiét. – Az utóbbi tíz évben mintha egyre inkább az volna az alapállás, hogy a közhatalom gyakorlói a lehető legkevésbé legyenek elszámoltathatók. Valóban egyre inkább őket védi a jog, és nem azokat, akiket képviselnek? – Így van, viszont a jogalkalmazók hozzáállása szerencsére egyelőre nem követi le a jogalkotási változásokat. A bírósági döntések alapján általában az látszik, igenis elvégzik az alapjogi mérlegelést. Összemérik a szemben álló alapjogokat, és a kontextusukban értékelik az ügyeket. Szerencsére nem esik nagyobb súllyal a latba a közszereplők érdeke, még ha a szabályozás ezt is célozza. Alkotmányos alapvetés, hogy a politikai közszereplőnek fokozott mértékben kell tűrnie a kritikát, éspedig azért, mert önként vállalta, hogy részt vesz a közélet alakításában, önként lépett ki a nyilvánosság elé. A közhatalom gyakorlóinak még többet kell tűrniük. A pénzügyminiszternek is, aki nemcsak a véleményét mondja el, hanem mindannyiunkra nézve kötelező döntéseket hoz.
– A közéleti szereplő személyiségi joga „szükséges és arányos mértékben” korlátozható a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása érdekében. Jó ez a gumiszabály? – Nem használnám a gumiszabály fogalmát, mert pejoratív. A jogalkalmazó, a bíró van abban a helyzetben, hogy az eset összes körülményét mérlegelve el tudja azt dönteni, amit a jogalkotó az íróasztalánál nem tud előre megtenni. Ez alapvetően egy jó dolog. Arányosság az, amit az imént említettem: a politikai közszereplőknek és közhatalom-gyakorlóknak többet kell tűrniük, mint másnak. Kihez képest többet, és mi az a többlet, mindig ezt kell mérlegelni. – Ingoványos terep a sajtó számára. – Lehetetlen kazuisztikus szabályokat alkotni, amelyek révén a bíróság mint egy jogalkalmazó gép működik, és az ügyek a szabályok alapján rendíthetetlen ítéletekként jönnek ki belőle. A jó jogalkotás lehetőséget biztosít a jogalkalmazónak a mérle­gelésre, akinek az a felelőssége, hogy jó döntések szülessenek. – Közszereplő-e a kormányfő veje vagy a gyermekkori barátja, akik szabad szemmel is jól látható mennyiségben kapnak közpénzes megbízásokat? – A kérdés az, mikor közszereplők. Ha Tiborcz Istvánt vagy Mészáros Lőrincet a közbeszerzéseken elért eredményei ürügyén kérdezik vagy bírálják, akkor ez értelemszerűen közügy. Ilyen értelemben ők egyértelműen politikai közszereplők, és a bíróságoknak lehetőségük kell legyen arra, hogy ezt felismerjék. A magánéletnek bizonyos szeletei is számot tarthatnak közérdeklődésre. Ha jachtozgatnak a nyári szünetben közpénzből – ez egy fiktív példa természetesen –, akkor ez is ölthet köz­ügyjelleget, és itt is megállapítható lesz a közszereplői minőség. – A politikusokat két éve védi az otthon védelméhez való jog, amely a véleménynyilvánítást és a gyülekezést korlátozza. A kormány igyekszik elbújni a bírálói elől? – A gyülekezési törvényben szélesebb lett azoknak az okoknak a köre, amelyekre hivatkozva a rendőrség gyűléseket tilthat meg. Ilyen ok az is, ha a gyűlés alkalmas mások magán- és családi életének a korlátozására. A gyűlés mindig alkalmas erre. A gyülekezési jog gyakorlásának fogalmi eleme, hogy felkeltse a figyelmet. Ha lakott területen szervez valaki gyűlést, óhatatlanul korlátozhatja a magánélethez való jogot. A jogalkalmazóknak az a feladatuk, hogy összemérjék a szemben álló alapjogokat, ez esetben a magánélet védelmét és a gyülekezési szabadságot, és kompromisszumra törekedjenek. De nem lehet azt mondani, hogy a gyakorlat úgy értelmezné ezt a szabályt, hogy a magánélet bármilyen mértékű zavarása elég volna egy tüntetés előzetes megtiltásához. – Ha egy vállalkozó nyilvános sajtóadatbázisban szerepel, akkor felfedhető a kiléte? Gondolok itt a Hell tulajdonosainak a követelésére, amellyel lekerültek a 50 leggazdagabb Forbes-listájáról. – Az uniós adatvédelmi rendeletre, a GDPR-ra hivatkoztak, ami védelemben részesíti a magánéletet, és ők úgy értékelték, a családjuk vagyonosodása e körbe tartozik. A magyar bíróságok most először találkoztak ezzel a problémával. Egyik oldalról a GDPR és a magánélet, másik oldalról a sajtószabadság feszült egymásnak. Iszonyú fontos demokratikus köz­érdek fűződik ahhoz, hogy tudjuk, mekkora vagyonuk van ezeknek az embereknek, és milyen tempóban növekedett vagy változott az elmúlt évekhez képest, főleg, ha ebben a vagyonosodásban közpénzeknek is jutott szerep. Ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be, de a bíróság nem volt hajlandó elvégezni a mérlegelést, hanem helyt adott az ideiglenes intézkedésnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg egy hosszadalmas per a végére nem ér, addig egyes, az érintettekről szóló tudósítások, cikkek nem az eredeti tartalommal, vagy egyáltalán nem jelenhetnek meg a sajtóban. Így a bíróság tulajdonképpen mégiscsak elvégezte a mérlegelést, hiszen a magánszféra nyert, amíg nem lesz meg a végleges döntés. Ha ez a gyakorlat megszilárdul, az a sajtó számára tragédia.  A célunk az, hogy ezekben az új típusú ügyekben is rábírjuk a bíróságokat a szemben álló alapjogok érdemi összemérésére.

Budapesti Olimpia - Büszkék lennénk rá, de a fenébe kívánnánk

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2021.03.21. 10:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Az olimpiarendezés kapcsán alapos kavarodás van a fejekben, de az biztosnak tűnik, hogy a nemzeti büszkeséget felülírják a közéleti tapasztalatok.
A magyarok többségét, 58 százalékát büszkeséggel töltené el, ha hazánk olimpiát rendezne. Ez az egyik alap­állítása annak a kutatásnak, amit a Publicus Intézet készített a Népszava megbízásából. A másik meg az, hogy az emberek nagyobb része (59 százaléka) nem akarja, hogy Magyarország adjon otthont az ötkarikás játékoknak. Az ellentmondás magyarázata, hogy miközben a polgárok számos előnyét is látják az olimpiarendezésnek, meg­győződésük, hogy ez egy politikavezérelt, korrupt projekt lenne. Emlékeztetőül: a felmérés apropója az volt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság belengette: érdemes lenne idehozni a 2032-es ötkarikás játékokat. Hogy most a „sportszervezet” rukkolt elő az ötlettel, miközben a 2024-es olimpia rendezésébe még a kormány állt bele, nem véletlen. Hiszen 2017 februárjában a kabinet megtanulta a leckét, amikor a Momentum népszavazási kezdeményezést indított az olimpiarendezés ellenében, és több mint 266 ezer budapesti jelezte szignójával (a referendum megtartásához igazolni kell a törekvés támogatottságát), hogy nem kér ebből a sportünnepből. Ám hiába volt most hivatalosan a MOB az ötletgazda, az emberek 69 százaléka biztos benne, hogy a kormány am­bí­ció­­járól van szó (így látja ezt egyébként a Fidesz-szavazók 31 százaléka is). Ez pedig azt jelenti, hogy a választók az olimpiát – minden nemzeti büszkeségük ellenére – pártpolitikai ügyként kezelik, így nem csoda, ha a Publicus úgy találta, hogy az emberek 70 százaléka szerint most is összegyűlne elég aláírás egy olimpiaellenes népszavazás kiírásához.

Két nullázó tényező

 És ennél a pontnál lényegében el is dőlt az olimpia kérdése: ilyen mérvű ellenállás esetén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üzembiztosan nem adja a magyar fővárosnak a játékokat (hisz a NOB azt szereti, ha a projektet szeretik). Ráadásul ez a közhangulat valószínűleg nem változik, ugyanis a kutatás azt mutatja: 2017-ben – emlékei szerint – a lakosság 55 százaléka nem akart ötkarikás játékokat. Azóta ez az arány némiképp hasasodott. (Az ellenállás növekedésének egyik oka lehet, hogy a járványhelyzet miatt tízezrek veszítették el a munkájukat, és százezreknek romlott az életszínvonala – azaz az olimpiai pályázat jelenleg sokadrangú kérdés. Akad azonban még egy csa­var a történetben. A fel­mérés adatainak összegyűjtésével egy időben a NOB február 24-én bejelentette: az ausztráliai Brisbane-nel kezd egyeztetni a 2032-es nyári olimpia lebonyolításáról. Alig egy héttel később a NOB már azt kommunikálta, hogy Brisbane minden szempontból megfelel a rendezési feltételeknek. (Ausztráliában utoljára 2000-ben volt olimpia, akkor Sydney rendezte.) Korábban olyasmire nem volt példa, hogy a NOB nyíltan odaálljon egy jelentkező mellé. Eddig az volt a menetrend, miszerint az érdeklődő városok 9 évvel az aktuális játékok előtt jelezték rendezési szándékukat, ezt követte egy kétéves pályázati időszak, amikor meghatározott időközönként kellett benyújtani a kandidálást igazoló dokumentumokat a NOB-hoz. A NOB tagjai személyesen is fölkeresték az olimpiát áhító városokat, végül 7 évvel a játékok időpontja előtt eldőlt, ki lehet a házigazda.
Németország elengedte: Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a 2032-es nyári olimpiára nincs értelme pályázni. „Mi úgy értjük, hogy a 2032-es játékokat Ausztrália kapta meg, ami természetesen nem jelenti azt, hogy lemondunk az olimpiarendezésről, csak mostantól 2036-ra kell majd koncentrálnunk.”

Tizenhatmilliárd a kukában

 A NOB azért változtatott ezen a rendszeren, mert indoklása szerint komoly költségektől lehet megkímélni azokat a jelentkezőket, akik végül nem kapják meg a rendezési jogot. És tényleg: az adófizetők pénzéből 2015–2017 között tizenhatmilliárd forint közpénzt költöttek el a 2024-es budapesti olimpiai pályázat előkészítésére. A felhasználás mikéntje erősen kérdéses volt. Például a 2016-os riói nyári olimpiára huszonhárom embert utaztatott ki, hogy a helyszínen tanulmányozzák, milyen feladatokat kell megoldaniuk a rendezőknek – a csoport tagja volt többek között Köves Slomó rabbi és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök is, az nem derült ki, hogy milyen észrevételekkel segítették az előkészületeket.

A MOB tovább halad

Január végén döntött úgy a MOB elnöksége, hogy létrehoz egy „Budapest 2032” névre keresztelt nyolctagú testületet, mérje fel, reális lehetőség-e egy olimpiai rendezési pályázat benyújtása. A NOB bejelentése Brisbane támogatásáról sokkolta a MOB-ot. A szervezet a hírre annyit reagált: „Semmi sem mutatott eddig arra, hogy a NOB előrehaladott tárgyalásokat folytat az ausztrálokkal. Ahogy az odaítélés folyamata sem egyértelmű, úgy a bejelentés valódi súlyát is nehéz pontosan megítélni. Várjuk a további fejleményeket, miközben a kezdeti lépéseinket folytatva kívánunk tovább haladni a megkezdett úton.”

És akkor a számok: 
66 százalék gondolja úgy, hogy aláírna egy olimpia­ellenes népszavazási kezdeményezést.

63 százalék véleménye szerint Magyarország túl szegény az olimpia megrendezéséhez. Ugyanennyien gondolják azt is, hogy az olimpiá­hoz szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez.

78 százalék véleménye szerint a Budapesten megrendezett olimpia növelné az ország ismertségét, ezzel szemben csak 58 százalék gondolja úgy, hogy a Budapesten megrendezett olimpia javítaná az ország megítélését.

70 százalék szerint az olimpia megrendezése nagyon sokba kerülne, Magyarországon ezt a pénzt más célokra kellene fordítani.

66 százalék gondolja úgy, hogy aláírna egy olimpia­ellenes népszavazási kezdeményezést.

Főpolgármester-helyettes kontra szakszervezeti vezető: munkahely igen, béremelés nem

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.03.20. 09:00

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
Meglátjuk – felelte Kordás László arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e olyan eset, amikor a budapesti tömegközlekedés, a MÁV és a Volán egyszerre áll le. A Magyar Szakszer­vezeti Szövetség vezetője szerint egyre egyértelműbb, hogy az érdekvédőknek a kormánnyal van vitájuk, nem a sok tízezer embert foglalkoztató önkormányzatokkal. Melyek közül a legnagyobb, a budapesti azt mindenképp vállalja, ígérte Kiss Ambrus, hogy senkit nem tesz válság alatt utcára. A főpolgármester-helyettes szerint ez a legfontosabb, bérjavulást felelőtlenség lenne ígérni.
– Nemrég sztrájkba léptek a makói Continental és a gyöngyösi B. Braun dolgozói. Mit gondol: mindenáron béremelésért kell küzdeni, vagy nem ártana egy kis empátia? Kordás László: A makói menedzsment a kormánytól kapott ajándéklehetőséggel élve felmondta a kollektív szerződést – a veszélyhelyzetre hivatkozva. Az új tárgyalás elindulásakor nem a régi status quót tekintette alapnak, hanem az új, lényegében lenullázott jogokat. Nem kérdés, hogy sztrájkolni kellett, ez az ügy csak másodsorban szólt a pénzről. A B. Braun esetében 2020-ban szép eredményt elkönyvelő cégről van szó, amelyik úgy gondolta – össz­hangban a kormány kommuniká­ciójával –, hogy 2 százalék körüli emeléssel indít, ami nem minden munkavállalót érintett volna. Ha már együttérzés: igaza van a szakszervezetnek abban, hogy egységes alapbéremelésre van szükség, hiszen az áremelkedés mindenkinek fáj. – Ön szép eredményről beszél, miközben az egészségügyi felszereléseket gyártó cég arra hivatkozik: a járványhelyzet miatt alaposan visszaesett a bevétele. K. L.: Mi a 2020-as beszámolók alapján dolgozunk, ebből nem úgy tűnik, hogy ne férne bele a kért 8 százalékos béremelés. A gyár folyamatosan három műszakban üzemel, annyi a munka, hogy új embereket akarnak felvenni. Mindkét eset tipikus: nagyon sok cég a vírushelyzetre hivatkozva csonkol munkavállalói jogokat, vagy emel kevesebbet, mint azt a piaci pozíciói megengednék. – És mi van annak a sok százezer munkavállalónak az esélyeivel, akinek köze nincs a piachoz: állami, önkormányzati intézmények/cégek foglalkoztatják? K. L.: Itt egészen más a helyzet, például a kormány nagyon sok bevételt elvett az önkormányzatoktól, ezért nem maradt mozgástér, hogy emelni tudják a béreket.   – És az érdekvédők ezt empatikusan tudomásul veszik? K. L.: Szó sincs róla! Pandémia idején sem elfogadható, hogy csökkenjen a reálbér. – A reálbér szinten tartásával elégedettek lennének? K. L.: Egyelőre konkrét bérigényt nem fogalmaztunk meg. – Ez mit jelent? K. L.: Azt, hogy a megélhetési költségek növekedését mindenképp követnie kell a béreknek. Csakhogy a kormány nem sieti el a tárgyalásokat: a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumát vezető államtitkár épp most kért türelmet a bértárgyalások elindítása kapcsán. Hogy világos legyen: az év harmadik hónapjában sem a MÁV-nál, sem a Volánnál nem beszélget senki a szakszervezetekkel a fizetések emeléséről. Csak éppen a türelemért nem adnak semmit a boltban, különösen most, az elszabadult élelmiszerárak idején. – Az önkormányzatok is ilyen komótosak? K. L.: Korántsem. A fővárosban a különböző munkahelyen működő szakszervezetek létrehoztak egy úgynevezett bérszövetséget. Miután megalakult, kértük, hogy a főpolgármester jelölje ki a tárgyalópartnert. A főváros vezetése két napon belül adott időpontot. – Nem vitatva a gesztust, de mit tud felmutatni az udvariasságon kívül a főváros? Kiss Ambrus: Fontos, hogy köztünk nem értékvita van. Egyetértek abban, hogy válság alatt nem csökkenhet a reálbér. – Akkor kezet fognak és vége is a bérbirkózásnak? K. A.: Minden egyetértésem mellett mégsem tudok mértékvitát kezdeni, nem tudom azt mondani, hogy nézzük meg az inflációt, és alkudjunk meg. Kényszerpályán vagyunk, a fizetésképtelenség felé megy a főváros – ezt egyébként idejekorán, még októberben jeleztük. A főpolgármester egyértelművé tette, hogyha Budapest nem tud pluszpénzt szerezni, akkor a járvány, a válság, illetve a kormányzati megszorítások nem teszik lehetővé, hogy növeljük a személyügyi kiadásokat. Ezért javasoltuk, hogy csináljunk egy hipa-plusz programot, azaz a válság alatt is növekedni tudó ágazatok iparűzési adója ne 2, hanem 2,5 százalék legyen, átmeneti jelleggel. A törvényhozó nem adta meg ezt a lehetőséget, noha a lépés minden felelősségét mi viseltük volna. – Azért az adóemelés nem tűnik túlzottan szolidárisnak válság idején. K. A.: A GDP-adatok minket iga­zoltak: bővült az IT-szektor és a kiskereskedelem, prosperál a pénzügyi ágazat – ez a 0,5 százalék nem jelentett volna érdemi terhet. Egyes területeken a két számjegyű béremelés is belefért. Mi pedig a pluszforrás egy részét a mintegy 28 ezer fővárosi alkalmazott fizetésének emelésére fordíthattuk volna. – Volna – ha jól értem, befejezett múlt időt használ. K. A.: Decemberben egy nullás költségvetést kényszerültünk összerakni, amiben elégettük minden fillérünket, azaz úgy fordulnánk rá 2022. január elsejére, hogy működésre, bérekre semmi fedezet nincs a főváros számláján. Magyarán: megcsináljuk az évet, de nincs bérfejlesztés. És egy nappal azután, hogy elfogadtuk ezt a büdzsét, a miniszterelnök bejelentette, felezi az iparűzési adót. A költségvetésből azonnal kizuhant 17 milliárd forint, a város egyhavi működtetési pénze, azaz november végéig elmegyünk – és ha nem tudunk pluszforrást keríteni, a város fizetésképtelenné válik. Ha egy ilyen helyzetben béremelésre is adnánk pénzt, az felelőtlenség lenne, olyan, mintha rákapcsolnánk a szakadék felé vezető úton.
– Azaz visszajutottunk oda, hogy a bérszövetség tagjaival való beszélgetés kedves gesztus, és más semmi. K. A.: Ennél sokkal többről van szó. Mert nemcsak abban értek egyet Kordás Lászlóval, hogy válság alatt nem csökkenhet a reálbér, hanem abban is – és morálisan nekem ez a fontosabb –, hogy válság alatt senkit nem lehet utcára tenni. És abban meg­egyeztünk a szakszervezetekkel, hogy a főváros garantálja, miszerint nem lesz csoportos leépítés, arra törekszünk, hogy senkit ne kelljen elküldeni a cégeinktől. K. L.: Illetve a főváros megígérte, hogy a pótlékok, kedvezmények rendszeréhez nem nyúl – megmarad például a Budapest-pótlék is. K. A.: Továbbá eszünk ágában sincs a meglévő kollektív szerződéseket piszkálni, illetve a szociális szféra dolgozóival is hajlandóak vagyunk ilyet kötni. Egyszóval legalább hat-hét dologban közös nevezőre jutott a főváros a szakszervezetekkel. K. L.: Sok mindenben megállapodtunk, egyedül a béremelés mértékén vitatkozunk. Nem szeretnénk egy kormány kontra főváros viszály vesztesei lenni. Nem kétlem, az elsődleges kérdés az, hogy az önkormányzatok a kormányzati elvonások ellenére is működőképesek maradjanak. De a különböző városokban, falvakban élők mindennapjait a település szolgáltatásai határozzák meg. Ha a gazdaság újraindulása után az önkormányzati cégek dolgozói a béremelések elmaradása okán a piacra szivárognak, akkor a közszolgáltatások minősége nagyban romlik majd – az emberek közérzetével, életminőségével párhuzamosan. – Vegyünk egy konkrét példát. Hogy tartja meg a mintegy 10 ezer főt foglalkoztató BKV embereit a főváros, miközben a cég veszteségeit is ellensúlyozni kell, hiszen tavaly a járványhelyzet miatt mintegy 28 milliárd forint esett ki a cég költségvetéséből. K. A.: A társaság most úgy számol, hogy a legrosszabb esetben 25 mil­liárd forintot bukik a jegyárbevételen, ráadásul ez a kalkuláció még azelőtt készült, hogy a kormány szigorított volna a záráson. Július-augusztus tájékán újra kell gondolni, miképp finanszírozható a közösségi közlekedés, de nagy reményeink nincsenek: Budapest működési tartaléka mindössze 15 milliárd forint. – Az nem jelent érdemi pénzszerzési zsaroló potenciált, hogyha a budapesti tömegközlekedés leáll, azt megérzi a gazdaság? K. A.: Most egyeztetünk a kormánnyal. A kiesett iparűzési adó teljes kompenzációját kérjük, és csak remélni merem, hogy a kabinet érti: ez a pénz a működés fenntartására kell. – A kormány arra hivatkozik, hogy a válság miatt erősen pénzszűkében van. K. A.: Csakhogy a kabinet tud pénzt csinálni, és csinál is: elengedi a hiányt, hitelt vesz fel. Budapest azt nem teheti meg. Viszont ha a főváros emelheti a fizetéseket, akkor a gazdaság újraindításába besegíthet, a majdnem 30 ezer alkalmazottja szolgáltatásokat és termékeket vásárol. – Tételezzük fel a legrosszabbat: kopogtat a november, és nem változott a pénzügyi helyzet. Mit tesznek a szakszervezetek? K. L.: Nyilván törvényt semmiképp nem akarunk sérteni, így a járványhelyzet miatt sok érdekérvényesítő eszközt nem vethetünk be. De ha másképp nem megy, összehangolt akciókba lendülhetnek a köztisztviselők, az önkormányzati cégek dolgozói – és ehhez akár csatlakozhatnak az országos közszolgáltató cégek emberei is. Például egyre elkeseredettebbek a dolgozók a közszolgáltatásban, vagy az önkormányzatok által fenntartott intézményeknél, hisz mint említettem, márciusban még fogalmuk sincs arról, hogy alakul az idei pénzük, a közlekedési szektorban lényegében el sem kezdődtek a bértárgyalások. A csalódottsággal párhuzamosan pedig nő a nyomás a szakszervezeteken. – De joggal mondja majd azt a kormányzat sok esetben: a munkáltató az önkormányzat, nála tessék verni az asztalt. K. L.: Mondtam, az önkormányzatokkal általában megtaláljuk a hangot, egyre inkább egyértelmű, hogy ezt a helyzetet a kormány alakította ki, és a kabinet tudja megoldani. És azt gondolom, ha Budapesten történik valami, arra az egész országban felkapják a fejüket a települések és a nagy állami cégek. Egy ütős akcióhoz persze előbb meg kell nyerni a lakosságot. – Mit ért ütős akció alatt? K. L.: Az elégséges szolgáltatások miatt nagyon nehéz sztrájkot szervezni, de nem zárom ki a sztrájk lehetőségét, és ezzel a szervezeteink is így vannak. Ez az én véleményem, hivatalos döntés nincs róla. – Azért menjünk közelebb. Előfordulhat, hogy a budapesti tömegközlekedés, a MÁV és a Volán munkavállalói egyszerre teszik le a munkát? K. L.: Meglátjuk. – És mi a főváros armageddon-forgatókönyve? K. A.: A mintegy 50 ezermilliárdos GDP mintegy 36-37 százaléka Budapesten termelődik meg. Ha a kormány komolyan gondolja a gazdasági és társadalmi fellendülést, akkor égető szükség van arra a gazdasági-közszolgáltatási szövetre, amit a főváros működtet, ne haljon el. Ha Budapest nem pörög fel, hiába várunk arra, hogy az elmaradott régiókban megmozduljon bármi. A válságtapasztalatok világszerte azt mutatják, hogy először a centrumterületek térnek magukhoz, és húzzák magukkal az elmaradottabb részeket. Számomra már az egy armageddon-verzió – és őszinte szégyenérzetem van miatta –, hogy reálbércsökkenést tudok csak ajánlani. Ha ez egyáltalán ajánlatnak tekinthető. De hogy a kérdésre is válaszoljak: arra szövetkeztünk, hogy állva halunk meg. Nem kapcsoljuk le darabjaiban a várost, nem adjuk el a cégeinket, a szociális intézményein­ket nem adjuk el az egyházaknak. Mert ennek semmi értelme. Már csak azért is, mert ha kikerülnének a munkavállalóink Budapest kötelékéből, sokkal kevesebb garanciájuk lenne rá, hogy tiszteletben tartják a jogaikat és a bérüket. Végigküzdjük ezt a csatát, újra és újra megpróbáljuk elmagyarázni az igazunkat. Ha bulvárosan akarnék válaszolni, akkor mondhatnám azt, hogy november elején egyszer csak elkezdenek lassulni a metrók, majd megállnak, és a városban kialszanak a fények. De fogalmam sincs, mi történne. Azt tudom, hogy november elsejétől hetente, majd naponta nézzük, hogy tudjuk átütemezni a kifizetéseket, menedzselni a folyószámlánkat.