Törökország;kilépés;Recep Tayyip Erdogan;Isztambuli Egyezmény;

2021-03-20 10:38:20

Törökország már hivatalosan sem küzd a nők elleni erőszak ellen

Jogvédő szervezetek szerint 2020-ban legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében.

Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből. Recep Tayyip Erdogan elnök erről szóló határozata szombat hajnalban jelent meg a török hivatalos közlönyben. Erdogan, 2011-ben még miniszterelnökként személyesen is jelen volt az egyezmény ünnepélyes aláírásán.

A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták az Isztambuli Egyezményt, amiért az:

Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez. 

Ahogy a világ sok más országában, Törökországban is társadalmi probléma a nők elleni erőszak. Jogvédő szervezetek szerint 2020-ban legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében. Árulkodó, hogy több százezren töltötték le azt az okostelefonos applikációt, amelyen keresztül nők egyetlen gombnyomással riaszthatják a rendőrséget, ha támadás éri őket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.

(Képünkön az AKP központi igazgatósága női tagozatának szerdai ülése Ankarában, Recep Tayyip Erdogan részvételével)