Dolgoznak a rendszerváltáson

Pavel Latusko, a Népi Válságellenes Igazgatóság alapítója szerint készülni kell arra a pillanatra, amikor Lukasenko végre megkapja a "repülőjegyét".

Pavel Latusko (48) volt kulturális miniszter, több országban is nagykövet, majd a belarusz nyelven játszó színház igazgatója. Szolidaritást vállalt a tüntetőkkel, csatlakozott az ellenzéki mozgalom koordinációs tanácsához, ezért a rendszer emigrációba kényszerítette. Külföldön alakította meg a Népi Válságellenes Igazgatóságot (NAU), s most is Varsóból adott telefoninterjút a Népszavának.

„A NAU-t a koordinációs tanács egyetértésével alakítottuk meg, azért, hogy tárgyaljunk a hatalom békés átvételéről. Vizsgáljuk a jelenlegi helyzetet, a rezsim súlyos bűncselekményeit, amelyek a jelenlegi alkotmányt is sértik. Az a feladatunk, hogy felkészüljünk arra, amikor Lukasenko végre – legalább jelképesen - megkapja a repülőjegyét. Ne értse félre, nem akarjuk, hogy csak úgy elslisszoljon az országból, hiszen elképesztő bűnök terhelik. A világ is látta, ahogy parancsára ütik-vágják a békés embereket az utcán, ismeretes, hogy a börtönökben hogyan kínozzák a foglyokat, előfordul, hogy gumibottal erőszakolják meg őket” - mondta Latusko.

Az ellenzéki politikus szerint az általa vezetett szervezet tagjai jelentős államigazgatási tapasztalattal rendelkeznek, hozzá hasonlóan volt kormánytagok, miniszterhelyettesek, nagykövetek, diplomaták. „Ez egy profi csapat, amely együtt dolgozik olyan fiatal aktivistákkal, akik az elmúlt év demokratikus mozgalmaiban játszottak szerepet” – jellemzi a NAU-t. Most az átmeneti időszakra szóló programokon dolgoznak: a szociális rendszer, a gazdasági struktúra nem maradhat a jelenlegi állapotában, s át kell alakítani a belügyminisztériumot is – magyarázza.

Latusko szerint a belarusz államapparátus már csak félelemből szolgálja Alekszandr Lukasenkót. Mint mondta, a diktátor egzisztenciálisan is félelemben tartja őket. „Én voltam több országba és nemzetközi szervezethez is akkreditált nagykövet, kulturális miniszterként pedig kormánytag, megtapasztaltam ezt a rendszert belülről, ismerem milyen nyomás nehezedik tisztviselőkre.” Lukasenko kedvelt módszere, hogy koholt bűnügyekkel vádolják meg az ellenzékieket vagy azokat, akik akár csak felszólalnak a politikája ellen. Latusko ellen is három bűnügyben emelt vádat az ügyészség. A megfélemlítés és egzisztenciális fenyegetés példájaként hozza fel a legutóbbi elbocsátásokat. Több tucat minisztériumi tisztviselőt, köztük negyven diplomatát tettek utcára, mert tiltakoztak a féktelen rendőri erőszak miatt. „Értse meg, még csak nem is bírálták az elnököt, nem követelték a lemondását, csak valahol, esetleg a Facebookon közzé tették: nem akarnak több erőszakot. Ez elég az elbocsátáshoz” - érzékelteti az elnyomást.

Bár az utóbbi időben a tüntetések elcsitultak és télen a rezsim visszaszerezte az utca feletti ellenőrzést, Latusko cáfolja, hogy Lukasenko visszanyerte volna a közvélemény támogatását: „Az interneten nemrég hozzáférhető lett egy film, amely bemutatja, hogy milyen elképesztő luxusban él Lukasenko, milyen óriási pénzeket költtet magára az államkasszából. Hogy három különgép áll a rendelkezésére, hogy tizennyolc rezidenciája van. Ezt a filmet ötmillióan nézték meg. Ennyi választópolgár van Belaruszban. Képzelheti, mennyire azonosulnak vele az emberek.”

A társadalommal az emigrációból való kapcsolattartásról a politikus azt mondja, hogy a mostani helyzetben Varsóból jobban képes tájékozódni, több emberrel tud beszélni, mintha Belaruszban élne. Ott ugyanis egy közönséges utcai találkozás, beszélgetés is elegendő, hogy valakit lecsukjanak. Bresztben a minap hét embert vettek őrizetbe és ítéltek el, mert táncoltak az utcán. „Pont az imént beszélgettem minszki aktivistákkal, tárgyaltam demokratikus pártok vezetőivel" - mondja, s azzal folytatja, hogy egyébként is, a fehérorosz forradalom az internet, az informatika korának felkelése. Az emberek rengeteg módját találják a kapcsolattartásnak, a kölcsönös tájékoztatásnak és a mozgalom szervezésének a különböző közösségi platformokon.

Végül megkérdezem a volt minisztert, hogy szerinte a minszki orosz nagykövet, Dmitrij Mezencev miért nem akar szóba állni az ellenzék képviselőivel. „Az orosz nagykövet elsötétített ablak mögül nézi azt, ami történik. Nem látja és feltehetően nem is akarja látni az elképesztő erőszakot, a gyilkosságokat, az önkényt, a hamis pereket” – fakad ki indulatosan a belarusz ellenzéki politikus. Szerinte az oroszoknak tudniuk kell, hogy ez a magatartás megváltoztatta a belarusz társadalom beállítottságát. Korábban a többség helyeselte a két független állam szorosabb integrációját – ma már ez nem így van, elsősorban azért, mert Moszkva nem állt ki Lukasenko mögül. Vlagyimir Putyin nem hisz Lukasenkónak, jól tudja, hogy minden szava hazugság, hogy milyen könnyedén változtatja az álláspontját. Latusko úgy látja, hogy a belarusz helyzet idegesíti a Kremlt. Lukasenko súlyos teher számukra, de nem tudják, hogyan távolítsák el, nincs erre forgatókönyvük, és jelöltjük sincs, akit a helyére állítsanak. Alkotmányos módot keresnek a menesztésére, de láthatóan ezt sem találják – mondta lapunknak a belarusz ellenzéki vezető.