Etno

Kásler Miklós, az emberi erőforrások (vagy mik) minisztere nagyon ráérzett a ritmusra ezzel az etnofitnesszel. Kásler amúgy – ha csak a személyére, és nem az általa okozott károkra koncentrálunk – a kormányzat olcsóbb tagjai közé tartozik: őt, úgy hírlik, nem százmilliárdos uniós beruházásokkal (vagy mint újabban szokás, még pár hónap szabadlábbal) kell kifizetni a kormányzásban eljátszott szerepért. Neki elég, ha néhány millióból tologathatja a királycsont-Legót, vagy rovásírásos hímzésű horgolt lábszárvédőben és hajleszorítóban népzenére ugrálhat.

Persze, egy világjárvány közepén kevés inadekvátabb elfoglaltság lehet egy szakminiszter számára a tájjellegű aerobic meghonosításánál. De ha azt vesszük, hogy mit művelt a doktor úr a XXI. század három valóban nemzetstratégiai ágazata (fenntarthatóság, oktatás, egészségügy) közül azzal a kettővel, ami hozzá tartozik, talán még örülhetünk is, ha inkább a táltos- és a fitneszkultúra összeházasításával tölti dolgos napjait.

Csak a ritmus – arra Bartók és Kodály országában egy kicsivel jobban is odafigyelhetne. Olyasmire például, hogy amikor annyira jól állunk az Európa-bajnok magyar oltási tervvel, hogy már a negyvenen aluli kormánytagok is sorra kerültek, ne mondják be naponta a megállíthatatlanul emelkedő vírushaláloknál: „meghalt ennyi és ennyi, többségében idős, krónikus beteg". (Hiszen az idős, krónikus betegeket már rég beoltották, nem?) Meg arra, hogy az egészséges életmódra eddig kellett volna áldozni, meg majd a jövőben kell, ha megérjük. Most, ha valami igazán ideillőt, trendit, ugyanakkor mégis ízig-vérig nemzetit szeretne, foglalkozzon talán az etno-hamvasztással, az etno-ravatalozással meg az etno-temetéssel. A többi nagyon fontos projektjével várjon legalább addig, amíg megint napi 100 alá esik a Covid-halálozás.