Egy rendőr, nagyon helyesen, nem lehet párttag. Ha mégis csatlakozik egy politikai szervezethez, akkor az összeférhetetlen lesz a hivatásával, és ha nem szünteti meg a tagságát, leszerelik. Nem fér meg az egyenruhával az sem, ha gazdasági társaságban többségi tulajdonos vagy cégvezető valaki. Mint például P. (Riportalanyaink többsége ragaszkodik a névtelenséghez, és erre mindannyiuknak jó okuk van.)
Haza és szeretet
P. közlekedési járőrként kezdte, majd baleseti és bűnügyi helyszínelőként dolgozott az ország egyik legnagyobb kapitányságán. A térség régen bűnügyileg fertőzött terület volt, ma kevésbé számít annak. „Annyira pénztelen ez az ország, hogy már a bűnözői is elmentek” – ironizál szociológiai mélységgel a volt rendőr. Sokakban hosszú évek óta munkál az elvágyódás, meséli, de van, aki tesz érte, és van, aki a csodára vár. Ő lépett.
„Harminc év után szereltem le, tök jó beosztásból. Sorban állnak a helyemre, de nem hiszem, hogy be fogják tölteni, mert ezzel pénzt takarítanak meg. Így lehet igazolni azt a központi kamut, hogy 92,5 százalékos a rendőri állomány feltöltöttsége. Egy tollvonással megszüntetik a felszabadult státuszokat, és máris pofásabb a statisztika.”
P.-nek mindig volt B és C terve, anyagi okokból végzett, engedélyezett másodállása. Fölépítette a civil életét, az új szakmájából vizsgát tett. Megalapította a többségi tulajdonú kft.-jét, ahol ügyvezető lett. Ez a hivatásos állomány szolgálati jogviszonyáról szóló törvény (Hszt.) szerint külön-külön is összeférhetetlen, ezért le kellett szerelni.
Szembesítem P.-t azzal a közösségi médiában hangos, díványharcos véleménnyel, hogy a veszélyhelyzeti leszerelés egyenlő a dezertálással: árulás.
„Milyen árulás! Halványlila fingjuk nincs róla, miről beszélnek! Ez borzasztóan nem az. Egyszer egy fórumon ezzel állt belém egy katona, két mondattal leoltottam. Az utóbbi 30 évben eleget bizonyítottam hazaszeretetből. Dolgozz úgy évtizedekig, hogy tele vagy éjszakai szolgálattal, én ’92 óta éjszakáztam, minden negyedik hétvégéd szabad úgy, hogy reggel hatkor végzel szombaton. Dolgozz minden karácsonykor, a szilveszterek kétharmadán. És közben viseld el, hogy néha úgy beszélnek veled, mint egy kapcaronggyal. Ezt mennyiért csinálnák az emberek?”
„De hát te választottad ezt a hivatást!” – kapta meg P. is a kézenfekvő érvet.
„Igen, és valamikor régen nagyon szerettem. De már nem így van. Amikor odakerülsz, fiatalon varázslatosnak látod az egyenruhát, hivatástudatod van, tenni akarsz a jóért a rossz ellen. Ezt a hivatástudatot gyorsan kinyírják a mai fiatalokból. Katasztrofális a hangulat, ordító rendszerhibák vannak, nem vállalt vezetői felelősségek, jövedelmi problémák. Nincsenek meg az alapvető feltételek. Csak egy példa: szép új autókkal járunk ugyan, de amikor új pisztolyt adnak, a régivel mész gyakorlatra, mert nincs pénz lőszerre. Járőrként 150-170 ezer forintot viszel haza, gyakran a családodtól távol vezényelve, miközben a TEK-nél egy tiszthelyettes is félmillió körül keres.
A létszámhiány egyes helyeken tragikus. A közlekedésieknél egykor kihalásos alapon töltöttek be egy pozíciót, ma már null kilométeres embereket is beraknak. Van, ahol 80 ember helyett 17 szolgál, bűnügyileg fertőzött területen. Ha meghal valaki egy kórházban, és süt az ügyről a műhiba, a teljes kórházvezetés kiáll érted. A rendőrségen rögtön odadobnak, kivéve, ha te vagy a kapitány, mert akkor bevédenek a végletekig. Rombolják a hivatástudatot, a lelkiséget. És még sorolhatnám.”
Elég volt a maffiából
Régebben számos módja volt a leszerelésnek, mondja P. A közös megegyezés és a lemondás volt a leggyakoribb, és a 2015-ös Hszt.-módosítás előtt az is jogviszony-megszüntetést jelentett, ha valaki nem járult hozzá a feddhetetlen előélet ellenőrzéséhez. Ezt a pontot az egy évvel ezelőtti veszélyhelyzet idején a jogalkotó likvidálta. Leszerelést ér az is, ha – mint P. – önálló gazdálkodó szervezet többségi tulajdonosa vagy vezetője valaki, illetve egyre többen említik azt is, hogy ha nem rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel.
És összeférhetetlen a legszürreálisabb faktum, a párttagság is. P. korábban három magyarországi pártnál érdeklődött online.
„A Momentum nem jöhetett szóba, náluk három hónap pártolótagsággal kezdődik a történet. Végül a Jobbik, a DK, és ha jól emlékszem, az LMP maradt. Valaha MSZP-szavazó voltam egyébként, de tőlük több tökösséget várnék. A Fideszbe nem akartam belépni, akkor inkább vezessenek áramot a herémbe” – meséli P.
December óta egyébként egyik párt sem jelzett vissza neki.
P.-nek általában mindenki gratulál, hogy összejött a leszerelése, és jó egészséget kíván neki a civil élethez.
Amit nemrég kezdett meg Sándor is – igaz, ő nem húzott le egy fél életet a rendőrségnél, előbb besokallt. „Huszonnégy éves vagyok, öt éve dolgoztam a cégnél, egy kelet-magyarországi kapitányságon. Kereken 160 ezer forint volt a nettó bérem, úgy, hogy közben emeltek is rajta. A barátnőmmel szeretnénk közös életet kezdeni egy saját házban, de ehhez a kettőnk fizetése sem lett volna elég. Aztán váratlanul kaptam egy sokkal jobb fizetést ígérő, civil állásajánlatot, egy benzinkútnál” – foglalta össze Sándor, hogy miért hagyta ott a rendőrséget.
A korábban járőrként dolgozó fiatal férfinak elege lett a végeláthatatlan karantén-ellenőrzésekből, az olykor 12 órás munkából is, amiért semmilyen pluszjuttatás nem járt – miközben az őket „biodíszletként” kísérő, intézkedési joggal sem bíró katonák napi 10 ezer forintot kaptak a honvédségtől műszakonként. Sándor panaszai amúgy teljesen átlagosnak számítanak a több mint 37 ezres állományban. És a jelek szerint a menekülési módja sem egyedi.
Legalábbis hasonlókat olvasni a Zsaruellátó című Facebook-csoportban is, ahol december óta téma: a leszerelés a párttagsággal megoldható. Március elején „Egy volt kék” aláírással közölt egy történetet az oldal. „Megpróbáltam belépni egy politikai pártba, amely sikerült is, majd ezt szabályszerűen lejelentettem kapitányságvezetőm irányába ügyfélkapun. Ebben az iratban hivatkoztam arra hogy felszólításra sem fogom megszüntetni párttagságom – meséli a volt kék. – Ezt követően a kapitányságvezetőmmel történt egy elbeszélgetés, amelyen kézhez kaptam a felszólítását, hogy szüntessem meg a párttagságom, amelyet helyben elutasítottam. Összeférhetetlenségi eljárás keretein belül, a következő napon meghallgattak és röviden-tömören szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak »tetteim miatt«, ezért a következő napon már mehettem is leadni a szerelésemet. (…) Sajnálom, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, de mivel a közös megegyezésre irányuló kérelemre, amelyet arra írtam, hogy nem tudok megélni a fizetésemből, elutasító választ kaptam, így nem volt más választásom.”
A hozzászólások többsége ünnepelte a leszerelőt. „Hiányozni fogtok kékek, pirosak, lilák a Népnek, de a vezetés és a miniszteri tárca a füle botját sem mozdítja” – szomorkodott É.
De mit lép a 133 bátor?
A kommentek között megszólalt egy kis párt egyik vezetője is: „Ha esetleg valaki nem bűnpártba kíván belépni emiatt, hanem olyanba, amelyik a létesítő okiratában vállalja az erénygaranciákat, és tenne is valamit az erényes politikáért: Platón Párt.”
Vázsonyi Miklós jogász, alelnök – magánemberként nyilatkozva – megkeresésünkre azt mondta: ez a történet a szolgálati jogviszony önkényes, egyoldalú, kormányrendeleti módosításáról szól. A veszélyhelyzet elrendelése mögött ugyanis nincs meg az elvárható szakmai és demokratikus felhatalmazás: ettől önkényes. Szerinte a hölgy nem dezertőr, hanem egy kiszolgáltatottságából és megalázottságából menekülő értelmiségi, aki jogszerű módot talált a kormányzati önkény elegáns kikerülésére.
„Erre egyik rendőr dolgozó sem esküdött fel előzetesen, és nem is fogadta el korábban, méltatlanul rákényszerítették a teljes állományra, csak mert az ellopott közpénz következményeként előállt áldatlan állapotokat máshogy nem lehet kezelni – érvel Vázsonyi. – A kormányrendelet, ami önkényes jogállapot alatt egyoldalúan megtiltja a rendőrök leszerelését, zsarnoki. A tanulság az, hogy az európai értékek tükrében végül minden zsarnoki intézkedés konfrontálódik valamilyen alapvető emberi joggal vagy európai alapértékkel. Jelen esetben az egyesülési szabadság ütközik az alacsonyabb szintű kormányrendeleti tilalommal. Ha már nemcsak a rendőröknek, hanem a köznépnek is nyilvánvaló lesz a szabályozás nevetségessége, akkor a 133 bátor ember alkot majd gyorsan egy új törvénymódosítást, ami meg ezt a lehetőséget is elveszi a rendőrök elől” – magyarázta Vázsonyi Miklós. Hozzátette: eddig ilyen korlátozás csak háború és a köztársasági elnök által kihirdetett szükségállapot idején lehetett.
A párt telefonszámát napokkal később hívta egy egyenruhás, és érdeklődött a belépés lehetőségéről. Elmondta: felépített egy saját céget, és most szeretne főállásban foglalkozni vele. Végignézte a pártokat, és elmondása szerint a Platón Párt tetszett meg neki a legjobban. Belépett, átutalta a 12 ezer forintos éves díjat, tagsági igazolást kapott. Utána írt még egy levelet, hogy valójában segíteni is szeretne, mert azt vallja, amit a párt képvisel.
„Imádtam rendőr lenni”
A Zsaruellátón több egykori rendőr is beszámolt a leszereléséről. Ezt hagyományos módon az első veszélyhelyzeti rendelet vége, vagyis június 18. után, és a jelenleg is érvényes szabályozás hatályba lépése, november 4. előtt tehették meg. I. novemberben akasztotta szögre az egyenruhát, 27,5 év után, lemondással. K. az év végén „szabadult meg tőlük”. A pártba belépésről ő is hallott, illetve arról is, szlovák címekre jelentkeznek be kollégák, hogy le tudjanak szerelni. Azt nem tudja, mennyire járnak sikerrel. „Egyszerűen undorító, amit a rendőrökkel művelnek évek óta, ezért is menekültem el nyolc év után” – mondja.
86300
Orgoványi-Fáth Andrea a gazdaságvédelmi alosztályon dolgozott mint főnyomozó. Lépését a megbecsülés hiányával, a motiválatlansággal, az alkalmatlan vezetőkkel indokolta. „Tudatosan, két évig készültem a leszerelésre, addigra lett meg az új szakmáról a végzettségem” – mesélte. Andrea leszerelése december 1-jén élesedett.
Élményét a közösségi portálon is megosztotta: „Közel 28,5 év után az első nap, hogy már nem vagyok rendőrtiszt – írja. – Még szinte gyerek voltam, már a 18. születésnapomat is ott ünnepeltem. Imádtam rendőr lenni, és mindig büszke leszek erre. Még akkor is, ha a mai világban ez egy rohadtul nem megbecsült hivatás. A fotelből mindig mindenki jobban tudja, hogy mikor, mit és hogyan kellett volna csinálni. Egy percre sem bántam meg, hogy leszereltem, a reggeli eligazítások és az elmúlt pár nap történései megerősítettek abban, hogy jól döntöttem. Nem jó olyan helyen dolgozni, ahol nincs sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülés, ahol szinte mindenki motiválatlan és frusztrált a leterheltségtől, ahová szar bemenni hétfőnként.”
A volt rendőr számára nem volt könnyű a döntés, hiszen egy fegyveres testület alkalmazottjából kellett új szakmát tanulnia és egyéni vállalkozóvá válnia. A legrosszabb érzés az volt számára, mikor le kellett adnia a jelvényét és az igazolványát.
„Voltak céljaim, álmaim, amikért keményen küzdöttem, és most itt állok egy új élet küszöbén. (…) Az elmúlt két év nehéz volt nekem is és a körülöttem élőknek is, ezért szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak a türelmet” – összegez csak három évtizednyi egyenruhás lét után a pécsi személyi edző, funkcionális tréner.
A rendőrségtől leszerelők közül többen nem kerülnek messze az egyenruhától: az Országgyűlési Őrség és a Frontex, az unió közös határvédelmi szervezete (Európai Határ- és Parti Őrség) lényegesen jövedelmezőbb és nyugodtabb közeg. Mindkettőhöz történtek átszerelések az elmúlt hónapokban. Egy volt rendőr azt meséli: általában fizetés nélküli szabadsággal és rendelkezési állományba vétellel lehet a határvédelmi ügynökséghez igazolni, és ez az időszak a szolgálati törvény szerint legfeljebb négy év lehet. A Frontex-munkaszerződés viszont öt évre szól, és meghosszabbítható ugyanennyivel.
„Ha a gazdaság megindul a Covid után, és lesz hova menni, sokan leszerelnek, az biztos – véli a volt rendőr. – Nekem is egyszerre jött a Frontex-állásajánlat és egy multicég közeli gyártelepének biztonsági vezetői helye. Léptem volna mindenképpen, csak azt vártam, legyen hova. A civil céghez biztos nem engedtek volna így el, és akkor nekem is maradt volna a pártba belépés…”
1333
