„A tavalyi, első lezárást nehezen éltem túl. Az oldalamat ugyanannyian nézték, mint korábban, de a vendégeim többsége elszakította a hívásokat, néhány bátor kalandor kacérkodott csak a vírussal. Júniusban oldódott a félelem, az utolsó héten olyan hajtás volt, amilyet még sosem éltem meg – emlékszik a járvány kezdeteire Izabella, akaratlanul is élénk képzettársításokat idézve elő. A 29 éves szexmunkás tizenegy éve él a testéből.
– A mérsékelt nyár után a szeptember is lagymatagul indult, egyre több ember környezetében lett súlyos beteg, a halálesetek is megszaporodtak. Úgy tíz törzsvendégem tartott ki mellettem, ők a saját ritmusukban továbbra is eljártak hozzám. A boltból is elkaphatják a vírust, itt sincsenek nagyobb veszélyben, érveltek.”
Izabella, amit tudott, megtett a vendégei biztonságáért, folyvást takarított, fertőtlenített, és az aktust, ahogy mindig, gumival vállalta. De ma már sehogy: ezt az oltási hajlandósága iránti kérdésünk tisztázta. „Nem tervezem. Kismama vagyok és féltem a magzatot” – vág gyomorba Izabella közlése.
Az elmúlt egy évben nap nap után viszik vásárra a bőrüket a szexmunkások. Forrai Judit egyetemi tanár, a Sex Educatio Alapítvány alapítója szerint a lányok most még nagyobb veszélynek vannak kitéve. A testi kontaktra épülő üzlet lebonyolításának minden szakasza személyes érintkezést igényel. Maszkban, digitálisan más. „Kevés a kliens, hiszen ki vállalja, hogy egy alkalmi találkozás után hazaviszi a vírust? Márpedig a legtöbben családos emberek: a legjobb férjek, apák, mintatestvérek. Mindenük a család, nem vállalhatnak ekkora felelősséget. A bezártság egyébként súlyos pszichés nyomokat hagyhat azokon is, akik hajlandóak kockáztatni, és könnyen lehet, hogy agresszívebbek lesznek a prostituálttal, a nemzetközi statisztikák is ezt bizonyítják, több az erőszak” – mondja a szakember.
Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének (SZEXE) a lányok megélhetéséről beszél. „Borzalmas a helyzetük, akár a magyar lakosság nagy részének. A bevételeik túlnyomó részétől elestek, és állami segítség nélkül maradtak. Az elképesztő albérletárak, a lakhatási válság közepén, bevétel nélkül hogyan tartsák fenn magukat? A külföldi munkák lehetősége is kiesett, rengeteg szexmunkás volt kénytelen hazajönni. Most nem az a kérdés, abba akarják-e hagyni, hanem hogy miből lesz hónap végén albérletre pénz, étel? A kiszolgáltatottság megugrott, ahogy a bántalmazások, a nők ellen elkövetett erőszak, az állam által magukra hagyott emberek száma is.
A kijárási korlátozás szintén hatalmas hátrány a szexmunkásoknak. Egyes országokban az érintéssel járó szolgáltatások dolgozói (mint például a masszőrök vagy a szexmunkások) kiemelt csoportként szerepeltek az oltási sorrendben is, nálunk ez a lehetőség sajnos fel sem merül. Az egészségügy túlterheltsége miatt a kötelező egészségügyi szűréseket sem végezték sokáig.
Francia fazonigazítás
„Nem a manó, hanem a nyuszi!” Barby a kapukód megadása után, a bejárati ajtódísz pontosításával adja meg a lakás ismertetőjelét telefonon, megelőzve, hogy számos vendégéhez hasonlóan a szomszédban akarjuk fellelni őt. A körúttól kőhajításnyira, Király utcai, patinás ház előtt állunk. A szexmunkás bázisát az elsőn, a gang távoli csücskében találjuk. A nyúlon túl nem megyünk. Barby csipkés baby dollban nyit ajtót. Negyvenéves, telt lány nagy, mosolygós szemekkel. Védjegye a frizurája, oldalt tüsi, felül punk költemény, amelynek delelőnap-sárgáját a pink és a kék előzte meg.
„Kamionos vendégem abban leli örömét, ha francia közben belenyírhat a hajamba.”
Ilyen mondatok és a hajfétis tudományának vesézése után kézenfekvő, hogy a lány valódi kuriózuma a szexmunkásközösségnek időnkénti kopaszságával. Nagypolgári, tágas lakás, a szexkuckóban franciaágy, a végénél óvszer-, zsebkendő- és segédeszközerdő, a falon színes nyomat, hangulatfények. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy lecsekkoljuk, van-e élő ember a Földön, aki ezt a helyiséget úgy hívja: baszoba.
„Csak a régimódi, idősebb kandúrok. Akik ezredesnek nevezik a farkukat” – kuncog Barby, és megint többek lettünk egy keresetlen képélménnyel. A termó óvszerről beszélgetünk még picit (hol tart már a tudomány!), ami állítólag két fokkal megemeli a pénisz hőmérsékletét, és ez a gyártó szerint prémiumérzés. Fake news, egyezünk meg, és leülünk az étkezőben.
Tapintható bizalmatlanságáról kérdezzük Barbyt. Ez a távolságtartás számos lány online bemutatkozásán átüt, és óvintézkedés: így próbálják szűrni a méltatlan vendégeket.
„Kétszer volt kellemetlen élményem, pedig a telefonban elég jól levágom, ha valaki alkalmatlan állapotban próbál megjelenni, kellő tisztelet nélkül. Az egyik vendégem a hívása és a megérkezése közötti húsz percben tudott úgy beállni, hogy már az ajtóból eltanácsoltam. A másik szex közben durvult. Tőle is elköszöntem szépen. Hét év alatt ez nem olyan veszélyes. Jellemzőbb, hogy buli után 4-5 órára feljönnek, lazulnak, és boldogan filmet forgatnak. Sok kárt nem tesznek bennem.”
Barby az elmúlt járványos évben megjárta a hadak útját, de a vírussal felérő vesszőfutása három éve kezdődött. Vagy hét. Vagy több. „Békási lány vagyok, szigorú miliőben nőttem föl. Később a III. kerületben vendéglátóztam. Tizennégy volt a fiam, amikor elkezdtem a testemmel dolgozni. Megbeszéltük, egész jól fogadta, aztán egy barátjához költözött. Átmentem az éjszakába, azzal jobban lehetett keresni. De az már egy keményebb világ.”
A terrorelhárítás 2018 májusában kopogtatott nála. Egy évet töltött előzetesben, majd nyolc hónapot bűnügyi felügyelettel, kábítószer-kereskedelem miatt.
Pénzt vagy szerelmet?
„A lányok jó része sérült, nem bírja alkohol vagy drog nélkül. Belesodródtam én is – szabódik a tüsi örömlány. – Sokan cuccoztak a vendégeim közül, és kétségbeestek, ha elfogyott. Beszereztem hát mindenfélét. Az egyik képemen egy kólaautomata előtt pózoltam (a kóla a kokain szlengje – a szerk.), de speed, ecstasy, fű, Kamangra, minden volt. Ez utóbbi egy illegális indiai potencianövelő, de a kínai gyártókat ez nem érdekli, és a hazai felhasználókat sem. A feketepiacon mindent megkapsz.”
A fegyházfokozatú büntetés, ami egy női blokkban még körletvezetőként sem leányálom („én tudtam írni meg olvasni”, magyarázza beosztását), alaposan odavágott Barbynak.
2019. április 30-án szabadult. Az új élet nem várta tárt karokkal. Egyedül, a nulláról indulva, a megelőlegezett heti bérleti díjakért hajtva folytatta. Eladott egy telefont 60 ezerért, ebből heti 25-ért kapott szobát egy Nagymező utcai panzióban. De vékonyak voltak a falak, munkára alkalmatlanok. Az eltelt évek felőrölték, belebetegedett: porckorongsérv, kéztőalagút-szindróma.
„Lelki eredetű, a szexuális kiszolgáltatottság is idevezet” – meséli.
A hajléktalanság peremén egyensúlyozva már majdnem révbe ért, amikor beütött a Covid. Novemberre elkezdett késni a kőbányai lakbérrel, a főbérlője utcára tette. Reggel hétkor, neglizsében. Régi ismerőseinek köszönheti, hogy lehetőséget kapott a talpra állásra. A jelenlegi belvárosi, külföldi vendégkörrel – és vírusmentes időkben egymilliós bevétellel – kecsegtető lakás díját ha most nehezen is, de ki tudja termelni.
„Egy aranybánya tetején ülök, csak meg kell nyitni végre ezt a bányát” – nevet az ágyon térdelve. Kivillanó combtetkóján Brandon Lee vérfagyasztó vigyorába futunk.
Barby szerint most jól mennek a dolgok, de ha visszajönnek a bulituristák, innen is mennie kell. Addigra meg kell erősödnie, de ez csak úgy megy, ha dolgozik. Csoda, ha a vírus egy picit sem hatja meg?
„Oltásellenes vagyok, szabályosan Gődény-párti – szögezi le. – Úgy érzem, nem kapom el a vírust. Szinte csak visszajáró vendégeim vannak, tehetős, ápolt urak.
A csók ritka. Épeszű férfi tudja, hogy nem akar csókolózni. Van, aki taxival jön-megy, tizenöt perc alatt végez szexszel együtt, és ebben benne van egy beszélgetés is a feleségével, aki mindig ilyenkor hívja. Nincs rizikó.”
A belső fórumukon ugyan arról olvas, hogy egyes lányoknak hasít a bolt, de szerinte nem őszinték. A jövőt nem látja. A fiával évek óta most karácsonykor váltott először üzenetet. Kiszállni akkor tudna, ha párkapcsolata lenne.
„Az a férfi, aki ezt a munkát elnézi, a szememben nem férfi. Ha tehát szerelmes vagyok, akkor nincs pénzem. Ez van.”
Álló nap a maszturbáció
„Naponta tíz-tizenöt vendégem van, sosem ment még ilyen jól.” A pörgő nyelvű Lara villantja fel az imént hallott véleményt a dőzsölésről. „Úgy éljek, én be nem oltatom magam. Három éve nem voltam beteg, most sem leszek” – zárja a villáminterjút, és a maga 23 esztendejével könnyedén tovalibben.
A szexmunkások többségét viszont durván eltalálta a válság, a személyes érintkezést alig nélkülözhető hivatásuk azonmód megfeneklett. A pandémia tavalyi berobbanásakor sokan váltottak webkamerás szolgáltatásra. Ezek az oldalak számolatlanul kínálnak erotikus élőtartalmat. A lányok valahol a nagyvilágban, egy szobában időzve várják a virtuális látogatókat, és változó lelkesedéssel igyekeznek impulzusokat adni nekik, hogy fizetős, privát chatbe tereljék őket.
„Egész nap maszturbálni egy kamerának nem nekem való. Kis híján beleőszültem” – zuhan ki a két hónapos időszak akkori fásultsága Izabellából. Miközben elviselte a nem éppen kulturált közönséget is – ahogy mondja, „szinte csak bolondok voltak” –, mindösszesen 250 ezer forintot keresett. Ezzel még a minimálbért sem érte el.
Izabellát egy éve a már a korábban is működő Twitter-csatornája húzta ki a csávából. Akkoriban 13 ezren követték, a tábora mára közelíti a 23 ezret. „Ez mentette meg az életemet” – emlékszik a 29 éves lány, akinek még volt annyi megtakarítása, hogy megerősítse online jelenlétét. Webkamerát vásárolt, fehérneműket, parókát, sminket, és kitanulta a videóvágás, zenekeverés rejtelmeit. Az Only Fans oldalon indított csatornát. „Itt megmutatkozhatott az exhibicionista énem, kitárulkozós videókat készítek” – meséli a zárt, előfizetéses csoportról.
A barátnői kezdetben húzták a szájukat, mondván, hetek alatt lecseng a járvány, és dolgozhatnak ismét. Néhány héttel később aztán jöttek a „mesélj erről a videóvágásról” kérések. Izabella ma teljes egészében ebből él, a vírus sem tehet kárt benne, és a magzata is biztonságban van.
„A legrosszabbkor jön – mondja a gyermekáldásról. – Van még némi vésztartalékom egy befektetési alapban, de nem állok úgy anyagilag, hogy családot alapítsak. A férjemmel szeptemberben szétmentünk, mert nem akart gyereket, aztán lett egy fiúm, akitől teherbe estem, de vele is szakítottunk. Ő akarná folytatni, de nekem eszem ágában sincs.”
A szülés után Izabella – ahogy ő mondja – a „hosszú távú támogatóiban” bízhat. Ők azok a férfiak, akikhez már-már párkapcsolati barátság fűzi, hozzájárulnak a kiadásaihoz, és „van, hogy fel sem jönnek”.
Izabella sok évvel ezelőtt került kapcsolatba a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületével. Vállalkozási, adóügyi tanácsokkal segítették. Ma már a szervezet önkénteseként dolgozik. „A legtöbben az alapvető jogaikkal sincsenek tisztában, máig abban a hiszemben élnek, hogy a szexmunka illegális” – említ egy alapvető tévedést. Az edukációt nagyban akadályozza, hogy a lányok nem bíznak az egyesületekben, sokan ellenségként tekintenek rájuk. „Sajnos elhiszik, amit a tévében hallanak a civil szervezetekről, ennyiben célt ért a civilellenes kommunikáció” – bírálja a jelenlegi kabinet kártékony szóhasználatát.
Izabellának alig egy-két barátnője kapaszkodott meg a világjárvány viharában. Sokan beálltak árufeltöltőnek vagy a csemegepultba, mások a német, svájci piacon próbáltak szerencsét. „Szétszéledt a brigád” – sóhajt nagyot a nem is oly régi, szép idők emlékével.
Gyermekkori álom
Dolli négy éve prostituált, és ő is elhagyta egy időre a pályát. Kevéske tartalékát néhány hónap alatt felélte, és végül annyira kevesen keresték, hogy nem érte meg. Felfüggesztette a tevékenységét, és negyedévre szakmát váltott. Környezetváltozásnak hívja. Könyvelés-előkészítő feladatokat végzett egy barátja vállalkozásában, ezt home office-ból is meg lehetett oldani. Márciusban tért vissza. Oltásra még nem regisztrált.
„Nem szeretnék beteg lenni, sokat sportolok, egészségesen élek. Bízom magamban, és abban is, hogy az embereknek már elegük van a bezártságból” – mondja Dolli. A keresetek szerinte személyfüggők. Egy bejáratott ügyfélkörrel rendelkező, a munkáját tisztességesen és korrektül végző szexmunkásnak – pandémiamentes időkben – 1-1,5 millió forint körül kell keresnie. Miközben az örömlányokról általában a megélhetési kényszer, a stricik által utcára kényszerített lányok jutnak eszünkbe, és ez közelít a valósághoz, azért vannak kivételek.
„Nekem ez a hivatásom, szeretem csinálni – esküszik Izabella. – Tizenkét éves korom óta ez volt az álmom, alig várom, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba, és mindent megteremthessek a gyerekemnek.” Tudja, hogy ugyanebben a lakásban nem fogadhat majd látogatókat, mert az a gyermek veszélyeztetése volna, ezért egy másik lakást is ki kell bérelnie. Fel kell fogadnia egy bébiszittert is, aminek a költségét „a kisujjából a kirázza”, ha a vírus végre eltűnik. Inkább a leendő felvigyázó miatt aggódik, hogy találjon egy megbízható, lelkiismeretes segítséget.
Izabella lelkesen írja le a tökéletes örömlány jellemvonásait, akit Isten is erre a munkára teremtett. Ez a vendéglátás megköveteli, hogy a férfiak kedvére tegyen a nő (vagy viszont, hiszen ne feledkezzünk meg a férfi szexmunkásokról sem), elbeszélgessen vele, megértően, türelmesen meghallgassa a problémáit. Többségében középosztálybeli házasokét (ezt már nem így akarhatta a Jóisten?), akik a családjukból kiszakadva keresnek menedéket, ölelést. Izabellát a kislányos arca miatt jobbára a 45 éven felüliek keresik, a legidősebb kuncsaftja 84 éves.
„Ellazulás. Csend és nyugalom – erre vágynak a férfiak” – összegzi a tapasztalatait.
Izabella szerint a társadalom tudomást sem akar venni róluk, nem akarja megérteni, meglátni őket. „Jókat nevetnek rajtunk az emberek. Pedig ha csak egy hétre kipróbálnák ezt a munkát, a belük is kilógna a végén. És azok ribancoznak le bennünket a leghangosabban, akik maguk is járnak lányokhoz. A nők a legelítélőbbek egyébként, mert azt hiszik, elvesszük a férjeiket. Pedig dehogy vesszük el! Egy óra múlva kicserélve kapják vissza őket” – hallatszik hangjában a hihető garanciavállalás.
Az állam és a maffia
Magyarországon a prostitúció 1999 óta törvényileg szabályozott, legális tevékenység. Ezzel együtt az emberek többsége máig úgy érzi, hogy a prostitúció bűn, de legalábbis súlyos morális tisztátalanság. Ezért, hacsak nem kiskorúakról van szó, kevéssé rázza meg őket az alvilág rátelepedése az üzletágra, a prostituáltak kiszolgáltatottsága. Miközben a kliensek, főleg a férfiak igényeivel szemben, amelyek életre hívják a tevékenységet, jóval elnézőbbek vagyunk. Lehet csinálni, de nem szabad. Ez a megítélés a törvényi szabályozásban is tükröződik. Egyszerre próbálja elfogadni és megszüntetni a prostitúciót. Így olyan keretek közé szorítja, amelyek nem életszerűek, ezért sok a joghézag. De a területtel foglalkozó szervezetek sem értenek egyet mindenben.
A prostitúció szabályozásának svéd modellje a kliens kriminalizálására helyezi a hangsúlyt, mondván, a szex nem megvásárolható, miközben az üzleti tevékenységet nem tiltja. A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) ezt nem tartja meggyőzőnek. Inkább „holland” irányban, a legális üzleti tevékenység jogi kereteinek kidolgozásában, biztonságot nyújtó egészségügyi és szociális háló megteremtésében gondolkodik.
„A szexmunka kényszer nélkül nyújtott szexuális szolgáltatás két, az aktushoz beleegyezését adó felnőtt között, pénz vagy egyéb javak ellenében – érvel Földi Ágnes elnök. – Ez egy üzlet. Konszenzuális. Fontos, hogy ne keverjük össze a fogalmakat. Az abúzus, az abúzus. Ha valakit bántalmaznak, az bántalmazott, függetlenül attól, hogy szexmunkás, tanár, ügyvéd vagy színész. Válasszuk külön a szexmunkásokat, akiknek így több eszközük lehet arra, hogy jobb, biztonságosabb és elfogadhatóbb munkakörülményekért küzdjenek.”
A szemléletet találóan jelzi a „szexmunkás” megjelölés. „Ez egy önként vállalt, legális munka – jelenti ki nyomatékosan Földi Ágnes. – Szeretnénk támaszt nyújtani azoknak, akik segítséget kérnek. Ingyenes jogsegélyt biztosítunk minden szexmunkásnak, mert az alapvető emberi jogok mindenkit megilletnek. Négy évre kidolgoztunk egy szakpolitikai állásfoglalást, amelyben több mint 200 utcai és lakásban dolgozó szexmunkást kérdeztünk a körülményeikről, illetve a kívánt törvényi és szociális változásokról. Civil párbeszéd során érleltük ki, milyen közép- és hosszú távú intézkedésekre van szükség, hogy a szexmunkások biztonsága és jóléte javuljon Magyarországon.”
A szervezet honlapján elérhető anyag betekintést enged a hazai prostitúció valóságába, az átgondolatlan szabályozásba. Kiderül, hogy a legális munkavégzés igen szűk mezsgyén mozog. Az utcán különösen bizonytalan a helyzet, hiszen az önkormányzatok általában nem jelölik ki a türelmi és a (prostitúciótól) védett zónákat, így a szexmunkások állandóan rendőri zaklatásnak vannak kitéve, és közvetlenül megbírságolhatók. Az utcai prostitúció ezért mind veszélyesebb övezetekbe kényszerül. De a beltéri szexmunkánál ennél is cifrább a helyzet. Jelenleg csak saját lakásban legális a szexmunka, de ilyen célra nem lehet bérbe adni-venni ingatlant, miközben a tevékenység egyéni vállalkozásnak számít, ami elvileg lehetővé tenné üzleti helyiség vagy iroda bérlését. Társakat sem fogadhat magához senki. Mindez persze nem fékezi meg a valóságos működést, csak éppen teljesen kiszolgáltatottá teszi a prostituáltakat a lakást biztosítókkal, bérbe adókkal, a futtatókkal szemben.
A szabályozás tehát olyan nyomás alá helyezi a szexmunkásokat, amely az illegális szféra felé sodorja őket. A SZEXE ezért a szféra teljes dekriminalizációját, a többi vállalkozással egyenrangú kezelését ajánlja, mert csak így alakítható ki a biztonságos jogi, egészségügyi, szociális háttér.
