megfigyelés;Czeglédy Csaba;

2021-04-19 10:36:25

Fantomrendszámú autóval követik a DK politikusát

Egy olyan jelzés van a járművön, amit hivatalosan nem helyeztek forgalomba.

Czeglédy Csaba állítása szerint a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rá. Amikor elindult az autójával, azt észlelte, követik, pont úgy, ahogy a filmekben. Lefotózta a rendszámot, majd lekérte az adatokat. Ekkor jött a meglepetés: a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszámot nem adták ki Magyarországon.

A politikus ezt követően azon morfondírozott, vajon hány ellenzéki politikust "figyeltet meg a Fidesz".   

Ugyanakkor megadta annak lehetőségét, hogy mindez csupán véletlen. Ebben az esetben a rendőrség hatékony fellépését várja.

Gyurcsány Ferenc bizalmasa ellen egyébként bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat. Eközben a kormányoldal felől egyre többen azt sejtetik, hogy ő állhat "Az ördög ügyvédje" nevű oldal mögött. Emiatt már ki is hallgatták, ám tagadja az erről szóló felvetéseket.