vizsgálat;Operatív Törzs;koronavírus;teraszok;SMS üzenetek;maszkok;

2021-04-22 14:42:48

"Nincs vége a járványnak, csak a teraszokon nem kell a maszk!"

Az Egyesült Királyságból érkező hamis időpontfoglaló sms-üzeneteket vizsgál a rendőrség – derült ki az operatív törzs mai tájékoztatóján.

Csökkennek a járványügyi adatok, az oltásoknak is köszönhetően, és bár mindenki készül a teraszok a nyitásra, ez nem a járvány végét jelenti – figyelmeztetett mindenkit az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

– mondta, majd a szakember a csütörtök reggeli járványügyi adatokot a napközben érkezettekkel kiegészítve  ismertette. Nem tért ki azonban arra, hogy szerdához képest a halálos áldozatok és az új fertőzöttek száma is emelkedett, ellentétben az aktív fertőzöttek számnak csökkenésével. Ehelyett inkább azt ecsetelte, hogy „folyamatosan zajlik az oltás”, a beoltottak száma immár több mint 3 ,4 millió míg csaknem 1,45 milliónyian már a második adagjukat is megkapták. Az  átoltottság pedig már 34,4 százalék, szemben az uniós 19 százalékkal.

- buzdította az oltásra még nem jelentkezőket Galgóczi Ágnes.

Az osztályvezető szerint, aki megkapta az első adagját, az vegye fel a második „részoltást” is, és ne féljen az oltási reakcióktól, múló mellékhatásoktól. Hozzátette: a következő napokban az oltópontokon a Pfizer és a Moderna vakcinákkal folytatódik a vakcinázás, továbbá a háziorvosoknál is.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese bejelentéssel kezdte a mondandóját. A korábban a vakcinainfo.gov.hu oldalon regisztráltak számára beindult időpontfoglaló-rendszerről elmondta:

Ezután közölte a koronavírus-járvánnyal összefüggő – a kormányzati tájékoztatóoldalon ugyancsak olvasható rendőri intézkedések adatai is. Ezekből kiemelte: szerdán 681 esetben kellett intézkedni a maszkviselési szabályok megsértőivel szemben, egy borozót pedig be kellett záratni ideiglenesen, amely a tilalom ellenére nyitva volt, s ott vendégek ittak. Az elmúlt 24 órában 160 esetben jártak el a kijárási tilalom megszegőivel szemben.

Immár szokásosnak nevezhető, hogy az ügyeleti központ vezetőhelyettese nem olvas fel újságírói megkereséseket csütörtökönként, mondván, 

Ez a mai napon sem történt másként.