Előfizetés

Felár az úr – Gyorskölcsön, lassú kilábalás: hitelbe éli a holnapot sok-sok család

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2021.04.25. 08:00

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A szükség – tartja a mondás helyesen – nagy úr: pénzügyi megszorultságukban az emberek képesek beleugrani mindenféle vállalásba. Gyorskölcsönbe például, mert ahol a szükség – tartja egy másik, az előbbinél szerényebb hitelességű mondás –, ott a segítség. Csak annyi biztos a szólásmondásból, hogy elég egyetlen keresés a Google felületén, és a következő pillanatban számolatlanul érkeznek a gyors reagálású pénzintézeti hirdetések. A hazai bankrendszernek is odavágott a tavalyi év, de azért kibírták: felére csökkent konszolidált eredményük 390 milliárdos. A mesebeli kormányzati hurrákommunikáció ellenére (többen dolgoznak, mint egy éve) sok-sok háztartás is padlót fogott. A hitelezés élénkül, a bankok kiszabadultak a THM-plafon alól, de a „fogyasztóbarát” termékeik ellenére elsősorban továbbra is a saját zsebük barátai, no meg a részvényeseké.
„Mit volt mit tenni, felvettem – szabódik P., a 30-as dunántúli kommunikációs szakember, aki Budapesten él, az egyik fapados hitelezésre specializálódott szolgáltatónál nyúlt bele az év végén egy 500 ezer forintos hitelbe. – Megszűnt az állásom, fizetni kell az albérletet. Abban a kisvárosban, ahonnan jövök, esélyem sincs munkát kapni, ha kerülni akarom a NER-közeli cégeket. Márpedig kerülni akarom őket. Három hónapot adtam magamnak, hogy állást találjak, de hosszabbítok az ígérettel. Más lehetőségem nem volt, csak így tudtam hamar pénzhez jutni.” P. – az átlagos (nagy) megszorultságú – fapadoshitel-felvevőktől eltérően olvasta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intelmeit a meggondolatlan eladósodás veszélyéről. „Szép munka. A hajamra kenhetem – összegzi élményeit a digitális füzetkéről. – Ha rászánod magad a gyorskölcsönre, akkor bajban vagy. Ha bajban van, nemigen segít rajtad a mégoly bölcs pénzügyi edukáció sem. Egyszer persze majd én is előrelátó leszek, és lesz vésztartalékom, sőt pénzem, mint a pelyva. De akkor majd pont nem szorulok a bankok segítségére.”

Máról holnapra

A tavalyi válságos év betett a szabad felhasználású személyi hitelezéssel kereskedő bankoknak is, a kormány meghúzta a THM (teljes hiteldíjmutató)-hitelplafont (jegybanki alapkamat plusz 5 százalék), és döntött a hitelmoratóriumról, amely június 30-ig hatályos. Mindez, a megszeppent háztartások érthető óvatosságával együtt, jócskán megfaragta a hitelkihelyezés értékét. Az elmúlt év novemberéig 314 milliárd forint értékű személyi hitelt folyósítottak a pénzintézetek, szemben a megelőző év 523 milliárdos összegével. „A hitelmoratóriumnak – lép ki P. az adós szerepéből – kétségkívül van egy hálás következménye, leve­gővételhez jut a munkáját veszített ember, vagy akinek csökkent a fizetése. De ha jobban belegondolunk, ez nem szól másról, mint hogy a kormány igen dörzsölt módon függőségben tartja az embereket. Azt kommunikálja, hogy kétezermilliárd forint értékben segített, de a családok nagy részének egy kanyi vasat nem adott. Légy hitelcsapdában, és nem ugrálsz, nem lájkolod az ellenzéket, hanem megbecsülöd a munkahelyedet és az úgynevezett két számjegyű reálbér-növekedést. Mihez képest…”
Kovács László hitelszakértő, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke aggódik a családok hitelképessége és eladósodása miatt. „Aki gyorskölcsönt vesz fel, az pórul fog járni – mondja a szakember. – A gyorskölcsönökre mindig is szükségük volt az embereknek, mivel nem tudtak vagy nem akartak tartalékot felhalmozni. Egy jelentős réteg napról napra él, megtakarítása nincs. Ezért bármilyen váratlan esemény hatására – elromlik egy háztartási gép vagy haláleset következik be – kénytelenek ezekhez a cégekhez fordulni hitelfelvételért. Az egyesület elnöke szerint a hitelcélok alig változtak az elmúlt évtizedben, de valószínűsíti, hogy habár a mindennapi megélhetés finanszírozására csak kevesen igényelnek gyors­kölcsönt, azért ez sem példa nélküli. Márpedig ez a holnap felélése, ami rendre visszaüt. Ismeretei szerint talán a Provident esetében látható, hogy a mindennapi megélhetés finanszírozására nyújt kölcsönt, de ezzel szerinte csak még nagyobb arányban hozza nehéz helyzetbe az adósokat. „Akkor van probléma, ha az adós fizetési késedelembe esik. A három legismertebb fapadoskölcsön-kihelyező kifejezetten kemény behajtási eljárást alkalmaz, és sok esetben nem az MNB ajánlása alapján hajtják be a követeléseiket” – mondja Kovács László. A legnagyobb problémát abban látja, hogy a valódi hitelbírálati eljárás sokszor hiányzik. Fizetési nehézség esetén akár egy pár százezer forintos tétel is komoly fenyegetést jelenthet a családok vagyonára végrehajtás esetén. „Ehhez járul még az is, hogy követeléskezelési törvény hiá­nyában a követeléskezelők gyakorlatilag kontroll nélkül garázdálkodhatnak azoknál az adósoknál, akik nem szerződésszerűen tudnak fizetni. Rengeteg lejárt, elévült követelést érvényesítenek. Az egyesületnél nagy számban találhatók olyan kis össze­gű gyorskölcsönök következményei, amely tanulságképpen megszívlelendő az adósok részére.”
Az MNB ajánlása a tisztesség, a jóhiszeműség, a segítés elveire sarkallja a követeléskezeléssel foglalkozó cégeket, pénzintézeteket, a gyakorlat azonban mégis az, hogy a behajtók elsősorban a maximális profitot tartják szem előtt. Olykor éveket is kivárnak, taktikáznak, míg az ügyleti és késedelmi kamat akár a 30, esetenként a 40 százalékot is eléri; ehhez persze szükséges az adósok tájékozatlansága és figyelmetlensége is, amely gyakran találkozik a helyzet elől való menekülés tényével is.

Hétköznapi hitelcélok

Az egyesület elnöke ismer olyan esetet, amikor egy 200 ezer forintos kártyatartozás után a bank követelése 1,2 millióra hízott, máskor egy 500 ezer forintos áruvásárlási hitel kerekedett ki egészen 2,3 milliós summáig, s persze a követelésig a bank részéről. „Gyorskölcsönök mindig is voltak, és lesznek is. Minden embernek, háztartásnak, családnak törekednie kellene valamilyen szintű havi megtakarításra. Ez lehet akár havi pár ezer forint, amit nem költünk el se mosógépre, se a mindennapi megélhetésre, hanem csak rendkívül megalapozott célokra képezünk vésztartalékot” – int a szakember. A hitelszakértő szerint dőreség, hogy sok esetben olyanok is elfogadták a moratóriumot, akik egyébként rendesen tudták volna fizetni a hitelüket. Ezáltal maguk növelték meg a visszafizetendő összeg nagyságát. Szerinte ez országosan igen jelentős összeg lehet, és sok konfliktus származik majd belőle, mikor az ügyfelek megkapják az egyen­leg­ér­tesítőjüket. Olyan hiba előfordult, hogy egy adós a bankfiókban kérte, hogy nem kíván részt venni a moratóriumban, de az átállítás mégsem történt meg, és továbbra is a „védett körben” maradt az ügyfél. Az említett Provident 20 éves fennállása óta „az eladósodás elkerülése érdekében működik együtt ügyfeleivel”. „Az eladósodással szembeni morális fenntartásaink mellett üzleti szempontból sem érdekünk annak támogatása, hiszen az visszafizetési képtelenséget feltételez, amely az üzlet eredménytelenségét jelentené. Vállalatunknál a tudatosan választott, megfontolt döntés alapján igényelt és visszafizethető kölcsönök folyósítását támogatjuk. A mostanihoz hasonló rendkívüli időkben különösen fontos a felelős hitelezés, amely elválaszthatatlan üzleti gondolkodásunktól és tevékenységünk alapja.” A cég készséggel reagált kérdéseink­re kommunikációs ügynökségén keresztül. Ha (és amennyiben, ugye) a fenti mondataik igazak, vagy azok lesznek valamikor szerte az országban, fejünk sem fájhat majd a rendszerszintű eladósodás miatt. „A 2020-as évhez és az azt megelőző időszakokhoz képest is azt kell elmondjuk, hogy minden tekintetben csökkent a hitelezési tevékenységünk. Tapasztalataink szerint a hiteltörlesztési moratórium bevezetése következtében a háztartásoknál maradó összegek jelentősen csökkentették a hitelfelvételi motiváltságot.” A Provident Pénzügyi Zrt. a kis összegű, szabad felhasználású kölcsönökre specializálódott, így – például az áruhiteleket vagy lakáscélú jelzáloghiteleket nyújtó szolgáltatókkal ellentétben – nem tudnak releváns adatot szolgáltatni a hitelcélokról. De az feltehető, hogy a háztartások továbbra is hétköznapi szükségletek megvalósításához folyamodnak hitelért.

Minősített esetben

A cég jelezte azt is, hogy a tavalyi intézkedéseiket is a mindenkori kormányzati szándékkal és előírásokkal összhangban vezették be. Ennek megfelelően a helyzethez igazították és szigorították a kockázatkezelési eljárásukat. A három európai felügyeleti hatóság nemrégiben hívta föl a bankszektor tagjai figyelmét a fentiekre és a tartalékolási politika áttekintésére. Erről (és egyebekről) a másik két ismertebb pénzügyi szolgáltatót, a Cofidist és a Cetelemet is kérdeztük, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Az év eleje óta már hét bank – köztük fapadoshitel-nyújtók – minősítették terméküket, és kaptak az MNB-től Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel (MFSZ) státuszt. Az OTP Bank, a Takarékbank, az Erste, a Cofidis, a Cetelem és a Budapest Bank és utóbb az MKB vállalta, hogy a szabad felhasználású, akár hitelkiváltásra is alkalmas termékeket fix kamatozással teszik elérhetővé, és beleférnek egy 10-15 százalékos felársávba: ennyivel mehetnek az alapkamat fölé, de a folyósításnak persze feltételei vannak. Olyanok, amelyekhez általában jó adósnak kell lenni, általában jó fizetéssel, bankba utalva.

Heti abszurd: Lengyelek, T-Rexek

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.04.25. 07:30

Fotó: BEATA ZAWRZEL / AFP - NURPHOTO
Nem tudom, ittak-e már lengyelekkel. Kemény. Nem tudom, beszélgettek-e már lengyelekkel közép-európai – és benne a lengyel – történelemről. Még keményebb. Árad az érzelem, fakul az értelem. Legalábbis abban a közegben, amit én ismerek. Meglehet, ez a kis közösség nem reprezentánsa a nagy lengyel nemzetnek. Amelyik tisztában van a múltjával és a jelenével, mondjuk, utóbbival egy kicsit ambivalens a viszonya. Az nem kérdés, hogy a lengyel identitásnak szerves része a nemzeti öntudat/önsajnálat és a nekibuzdulás képessége. Utóbbi olykor észszerűtlen és véres kalandokba hajszolta a pánokat, példának ­okáért­ a törököket, svédeket, oroszokat egyaránt verő büszke szárnyas huszárok rátartiságuk és az ellenség lebecsülése okán nemes egyszerűséggel bevágtattak a Bug jegére a Hmelnyickij-féle háborúkban, és oda is vesztek. De van ilyen, ettől még nem csorbul a lengyel önbecsülés – és a múlthoz való ragaszkodás. Aminek jegyében – a hivatalos verzió szerint – a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki kérésének eleget téve a kormány (értsd: Orbán Viktor) odaajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeum egyik ­legértékesebb darabját, II. Zsigmond Ágost gyerekkori páncélját. Aki tagadhatatlanul nagy ember volt, a Jagelló-ház utolsó tagjaként végképp egységbe forrasztotta Livó­niát, a Litván Nagyfejedelemséget és Lengyelországot. Nem csoda, hogy fontos a lengyeleknek, utána már csak kicsit volt szép és nagy a történelmük. Hogy miért adta oda Orbán, az nem kérdés. Nyilván nem azért, mert egy lengyel királyé volt, úgyhogy visszajárt, hiszen ha ez a logika érvényesülne, akkor százával postázhatnák vissza a honi múzeumok a nagyszerű és sokszínű magyar királyság emlékeit a horvát, a szerb, az osztrák, a román stb. „feladónak”. És nyilván nem kulturális árucsere szemtanúi lehetünk, hisz a páncélért cserébe nem jött meg Hedvig (a lengyel ajakon: Jadviga) semmilyen kedves tárgya, noha a magyar–lengyel perszonáluniót összekalapáló Nagy Lajos lánya (nem mellékesen II. Ulászló, a Jagelló-ház első királyának a felesége) után biztos maradt valami. És Báthory István erdélyi fejedelem/lengyel király egy árva szablyáját sem ajánlotta senki viszonzásul. Nem véletlenül. A magyar miniszterelnök a nemzeti múlt egy fontos darabján jóindulatot és politikai támogatást próbál vásárolni, égető szüksége van a lengyelekre az Európai Unióban. (És emiatt számos, 2010 után hozott a nemzeti kulturális vagyon védelmét szolgáló jogszabályt megszegett a kormányzat.) Ennyit arról, mit gondol Orbán Viktor a nemzeti múltról: cserealapnak tekinti. Ráadásul nem tudni, mennyit ér a páncélkellemkedés. Megeshet, hogy a kormány úgy jár, mint Fülig Jimmy. Rejtő Jenő kamaszlelkű, Herkules-erejű, a szépirodalomba is begázoló pofonembere iskolásként fel- vagy összetörte (az igekötő szabadon választható) Lord Nelson mellszobrát, hogy megtekintse, mi is lapul a legendás admirális fejében. De nem talált mást, csak levegőt. A nagy semmit. Igaz, az Orbán-kormánynak rutinja van a mínuszos mérlegű megállapodásokban, elég annyit mondani: Fudan Egyetem. Aminek kampusza kínai hitelből, kínai vállalatok bevonásával bővül, és megeshet, hogy teljesen/részben elsorvasztja a magyar főiskolai és egyetemi hallgatóknak szánt diákvárost. De nem kérdés, hogy a lengyel szövetség minden páncélt megér. Egyrészt a környező világ, pontosabban Soros György gonoszsága ellen képtelenség kellően felvérteznie magát bárkinek. Ugyanis a közmédia szíves közlése szerint az amerikai üzletember kiadta a parancsot a NATO-nak, hogy be kell avatkoznia a magyar belügyekbe. (Igazából a közszolgálati médiumoknak nem szabadna szemérmeskedniük, le kellene írniuk, hogy Merkel kancellár és Biden elnök Soros György pincsijei, és Putyin elnök is pelenkát húz, mielőtt elolvasná a dollársátán mesterkedéseiről szóló jelentéseket – hiszen ez az öregember mozgatja az EU-t, a NATO-t és a világtőzsdét.) Márpedig ahhoz, hogy valaki egy ilyen hatalmú emberrel szembeszálljon, igazi európai nagyragadozónak kell lennie, olyannak, amilyennek Orbán Viktor látni szereti magát. Csakhogy a csúcspredátornak van társa – legalábbis a legújabb kutatások azt látszanak igazolni, hogy a T-Rex, szemben az eddigi hi­po­tézisekkel, nem magányosan vadászott, hanem falkában járt a préda után.

Mamutprojekt Szibériában, kérdőjelekkel

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2021.04.18. 15:07

Fotó: Pleistocene Park
Ha olyasféle hírt látunk az interneten, hogy „Újraélesztett mamutokkal fékezhetik meg a klímaváltozást”, áprilisi tréfára gyanakszunk. Ám az ötlet komoly, orosz tudósok „pleisztocén parkot” álmodnak Szibériába. Feltámadt a szovjet idők gigantomániája, vagy mégis lehet realitása a fantasztikusan hangzó tervnek?
A két orosz tudós, Szergej és Nyikita Zimov (apa és fia) fantasztikus vállalkozásáról a brit BBC számolt be, stílusosan április elsején. Mégsem átverésről van szó, habár a beszámolót kritika nélkül vették át külföldi, köztük magyar portálok is. Az egyik például ezzel a mondattal kezdte beszámolóját: „Könnyen elképzelhető, hogy a jövőben újra gyapjas mamutok lepik el a szibériai sarkvidéket.” Nos, elképzelni valóban nem nehéz, hiszen a brit médiaszolgáltató még látványos animációt is készített riportjához, nem beszélve arról, hogy fantáziánk Steven Spielberg kultikussá vált sci-fijén, a Jurassic Parkon edződött. De azért nem eszik olyan forrón a kását a fagyos Jakutföldön.

Álmok a tundrán

  A nagyratörő kutatók már hozzá is láttak tervük megvalósításához Szibéria északkeleti részén, a Kolima folyó torkolatában, Cserszkij közelében. A város egy régi nagy felfedező, Ivan Cserszkij (lengyelesen Jan Czerski, 1845–92), autodidakta geográfus és paleontológus nevét viseli, aki elsőnek térképezte fel a cári birodalom távoli, arktiszi tájait. Szergej Zimov, a különc geofizikus már 1981 óta él ott, és dédelgeti hipotézisét (lásd: keretes írásunkat). Eszerint ha sikerülne visszaforgatni az időt úgy tíz-tizenötezer évvel, és újrateremteni a hajdani állatvilágot, akkor a tundra megint dús füvű sztyeppévé változna, amilyen a pleisztocén földtörténeti kor végén volt, az utolsó eljegesedés után. Ez pedig feltartóztathatná a globális felmelegedést, állítja.

Az őrült és a zseni között

Szergej Zimov geofizikus még a brezsnyevi időkben, önkéntes száműzetésként választotta Szibéria magányát a moszkvai karrier helyett. Azóta kereken negyven hosszú telet töltött már el a sarkvidéken a 65 éves kutató. Ahogy zilált ősz szakállal, szája sarkában olcsó cigarettával, munkásruhában fogadja látogatóit, legkevésbé tudósnak nézné az ember. Ám a sztereotípia becsapós: az elsők között vette észre, hogy olvadni kezd a permafroszt, és nyomban figyelmeztetett is a jelenség globális veszélyére. A tudomány felkentjei sokáig nem figyeltek oda az isten háta mögött élő oroszra, csak újabban, amikor az olvadás ténye nyilvánvalóvá vált, aggasztó következményeivel együtt. Max Holmes amerikai klímakutató többször is felkereste sarkkörön túli rezervátumában, és a CBS televízióban így jellemezte különc kollégáját: „Valahol az őrült és a zseni között van.”

A probléma: az ember

Három magyar tudóst kérdeztünk arról, komolyan vehetjük-e a szibériai pleisztocén projektet. Németh Attila biológus úgy fogalmazott, hogy a vázolt elgondolás, „még ha tálalása a médiában szenzációhajhász is, nem teljesen légből kapott – inkább valós problémák és divatos témák ötvözete”. Nem kétséges, hogy az emberi tevékenység rengeteg probléma forrása, ahogyan az is reális, hogy a mamut és más kihalt nagy testű állatok kulcsfontosságú szereplők voltak a valaha létezett ökoszisztémában. Ugyanakkor egyszer már kihalt fajokat a géntechnológia szédületes fejlődésével sem vagyunk képesek feltámasztani, ahogyan azt az utóbbi évek kísérleteinek kudarca is alátámasztja. Problematikus a mamut feltámasztása helyett megálmodott hibrid is. Hiába az indiai elefánt a mamut ma élő legközelebbi rokona, ettől még nagyon különbözőek, hiszen több millió évnyi evolúciós távolság választja el őket. Ha sikerülne is a génszerkesztés, és a létrehozott állat csakugyan jól bírná a hideget, akkor is egészen más lenne például a fogazata és az emésztése. A gyapjas mamut nagyon hosszú idő alatt alkalmazkodott a fűevéshez, míg az indiai elefánt lombevő, következésképp „ökológiailag teljesen alkalmatlan lenne erre a feladatra”. Ahogyan pedig a genomot manipulálni akarják, az Németh Attila szerint „inkább ijesztő, mint csábító lehetőség”. De ha a mamutkérdésen nagyvonalúan túllépünk, a projekt akkor sem fordíthatná meg a klímaváltozást, mondja a biológus. Egyetlen rezervátum nyilván elenyészően kevés lenne a globális hatáshoz, nagyobb területen pedig igencsak kétséges, hogy valóban megférnénk-e a mamutokkal vagy bármi hasonlóval. Bolygónk alapvető baja ugyanis az ember terjeszkedése és túlszaporodása, ami egyre kevesebb élőhelyet hagy más emlősöknek. Fajunk populációja már a 8 milliárdhoz közelít. Ha ez másként volna, valószínűleg nem is kellene törnünk a fejünket ilyesfajta megoldásokon. Magának a mamutnak a szerepét sem feltétlenül helyesen ábrázolják. Hajlamosak vagyunk a mamutokat hólepte, hegyvidéki fenyvesekbe képzelni – így mutatja őket a BBC animációja is –, pedig jellemzően „nem nyakig hóban trappoltak”, tette hozzá a kutató. Élőhelyük valójában száraz, füves ökoszisztéma volt, a mai mongol pusztákhoz hasonlóan szélsőséges klímával, ahol az év során egyaránt előfordul mínusz és plusz 40 Celsius-­fok is. Hogy a mamut nem szükségszerűen igényelte a metsző hideget, azt jól mutatja, hogy a földtörténeti jelenkor, a holocén elején még léteztek mamutok az Uráltól keletre. Sőt a jeges-tengeri Vrangel-szigeten előkerült leletek azt bizonyítják, kisebb termetű gyapjas mamutok még négyezer éve is éltek, amikor Egyiptomban már álltak az első piramisok – vagyis földtörténeti értelemben tényleg csak a közelmúltban haltak ki. Pusztulásukban minden bizonnyal döntő szerepe volt elődeinknek, hiszen a jégkorszakként közismert pleisztocén korábbi korszakaiban nem találunk példát hasonló léptékű kihalásra. Az ember szétterjedésével azonban az egész Földről eltűntek a nagy testű állatok. Megjelenésünk Afrikában okozta a legkisebb veszteséget a nagy testű ­növényevők között, ahol őseinknek volt idejük „összecsiszolódni” az állatvilággal, így maradhatott fenn például az afrikai elefánt. Riasztó ellenpélda Dél-Amerika, ahol egyetlen nagy testű faj sem élt túl. Érdekes adalék az Amazonas-medence úgynevezett „anakronisztikus fáinak” esete. Ezeknek hatalmas termése a földre hullva alig tud kicsírázni: egykor az azóta kihalt gigászi növény­evők a bélcsatornájukban vitték, szórták szanaszét. Közelebbi példa a vadgesztenyéé, amelynek csupán egy kis állománya élte túl az utolsó eljegesedést a Balkánon. Egyes tudósok szerint azelőtt ennek jellegzetes, tüskés termését szintén ormányosok terjesztették.

Tények és szépséghibák

Magyari Enikő őskörnyezet- és paleoklíma-kutató, az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének egyetemi tanára azt mondja, bármily meglepő is, a koncepcióban sok, sőt egyre több a tudományosan komolyan vehető elem. Szergej Zimov szakmai körökben ismert, sokat idézett kutató. Vitathatatlan, hogy a nagy testű növényevők jelenléte valóban az ökoszisztéma meghatározó tényezője volt egykor. Az évezredekkel ezelőtti mamutsztyepp növényvilága egészen másként festett, mint a mai tundráé. Régen fűfélék, sások, 50-60 centiméter magasra is megnövő lágyszárú virágos növények éltek ezeken a területeken, azóta a mohák, zuzmók jellemzők. Az elméletben ugyanakkor akadnak „szépséghibák” a kutató szerint. „Nem tudom, mire alapozzák azt a feltevését, hogy a növényzet megváltoztatásával csökkenteni lehetne a permafroszt degradációját, magyarán az olvadást.” Erről egyelőre nincs sok kutatási adat, általánosan elfogadott nézet. A klónozásra elméletben megvan a lehetőség, hiszen például az amerikai génmódosított (GM) mezőgazdasági termékek tömkelegében hasonló technológiát alkalmaznak. A gyapjas mamut teljes genomját (a DNS-ben kódolt örökítő információk összességét – a szerk.) feltérképezték már, de hogy mesterségesen sikerül-e szintetizálni, életképes egyedeket létrehozni, az egyelőre szintén bizonytalan. Így vagy úgy, az ötlet nagy léptékben nem valósítható meg egykönnyen.
Az ifjabbik Zimov, Nyikita arról beszélt a BBC-nek, hogy akkoriban nagy testű növényevő emlősök népesítették be a tájat: mamutok, bölények, rénszarvasok, gyapjas orrszarvúk, vadlovak és társaik. Ez volt a földkerekség legnagyobb kiterjedésű ökoszisztémája (élőlények és környezetük komplex kapcsolatrendszere), amelyet mamutsztyeppének is neveznek. „Az ember az idők során tönkretette ezt a rendszert, mi viszont ennek éppen a fordítottját tervezzük. Célunk tartósan növelni az állatok számát, hogy idővel újra létrejöjjenek a füves területek.” Ha az állatok letapossák a havat, azzal megakadályozzák, hogy az állandóan fagyott talaj (permafroszt) felolvadjon, ezáltal üvegházhatású gázok, szén-dioxid és metán kerüljenek a légkörbe. Pézsmatulkokat és más nagyobb növényevőket már telepítettek a 160 négyzetkilométeres zónába, de a forradalmi áttörést a mamutok „feltámasztásától” remélik. Ebben ambiciózus amerikai tudósok segítenének, a legmodernebb géntechnológiával szeretnék klónozni a rég kihalt állatokat. Ryan Phelan, a Harvard Egyetem Revive & Restore programjának igazgatója úgy látja, hogy ami az ezredfordulón még képtelenségnek tűnt, a tudományos fejlődéssel valóságos lehetőséggé vált. Hangsúlyozza, nem istent akarnak játszani, hanem a bolygó jövője iránti aggodalom vezeti őket. Valójában nem mamutokat „gyártanának”, hanem a fagyott mamuttetemekből nyert DNS bizonyos részét élő elefántsejtekbe másolnák át, az embriókat indiai elefántokba ültetnék, hogy új, hidegtűrő hibrid fajt hozzanak létre.

Az Alföld szerencséje

Molnár Ábel Péter természetvédelmi ökológus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) doktorandusz hallgatója utópisztikusnak tartja a szibériai vállalkozást. Mint mondta, Észak-Eurázsiában, Ibériától Kamcsatkáig egykor valóban meghatározó volt a mamutsztyepp és a rajta élő megaherbivór-fauna (nagy testű növényevők, például gyapjas mamut, gyapjas orrszarvú, bölény, őstulok, vadló – a szerk.), de amikor ezt a kérdést vizsgáljuk, és keressük a mai természeti rendszereink megőrzése kapcsán a funkcióját, akkor szerinte kicsit másképp kell megközelíteni a kérdést. Észak-Eurázsiában az elmúlt évmilliók során folyamatosan éltek nagy testű növényevők. Az ember vadászó és háziasító tevékenysége következtében a fauna kis része maradt csak meg természetes élőhelyén, egy részét kiirtottuk (mamut, orrszarvú), másik részét a kipusztulás szélére sodortuk (európai bölény, Przsevalszkij-ló), néhány fajt pedig háziasítottunk (őstulokból szarvasmarhát, vadlóból házi lovat). A Kárpát-medencében a természetes me­gaherbivór-fauna kipusztulása egy időben zajlott a háziasított jószágok elterjedésével, ami a bronzkor elejére tehető (i. e. 3000 körül). A természetes megaherbivór-fauna számos hatást gyakorolt az ökológiai rendszerre, a legelés mellett taposott, rágott, trágyázott, illetve prédaállatként is szolgált a ragadozók számára. Ez a komplex hatás a Kárpát-medencében a szarvasmarha és a ló tartásának köszönhetően a mai napig folytonos, ezért amikor egy kilegeltetett mocsárparton védett iszapnövények élnek, és ritka parti madarak költenek, akkor valójában egy több millió éve folyamatosan jelen lévő hatásnak köszönhetően létrejövő élőhelyet használnak. A nagy testű növényevők tehát szerves részei az Alföld ökológiai rendszerének. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy rendkívül összetett szisztémával van dolgunk. Régebben sem mindenhol legeltek a növényevők. Nem minden növény- és állatfaj viseli el a „me­gaherbivór-hatást”. A természetvédelem egyik fontos feladata úgy beállítani egy védett területen a legeltetés mozai­kosságát, hogy azzal a legtöbb életközösségnek biztosítson életteret. Nekünk szerencsénk van, mert folytonos a megaherbivór-hatásunk, de Szibériában valóban megszűnt jó pár ezer éve, mondja Molnár Ábel Péter. „Mi itt, az Alföldön a hagyományos legeltetéssel tudunk egy kontinuus rendszert folytatni, Szibériában nagyot kell álmodni, de azért nem szabad túl nagyot sem.”

Háborúban a természettel

Harmóniában élni a természettel? A sztálini Szovjetunióban nem ezt a célt tűzték ki. Éppen ellenkezőleg: az élet minden területén háborús metaforákat bevető diktatúra azt hirdette, hogy a szocialista ember harcba száll a természettel, és leigázza. Ideológiai alapon új, „szovjet biológiát” hoztak létre, olyan áltudományt, amely tagadta a természetes szelekció „burzsoá” tanait, és iszonyatos környezeti károkat okozott. Az eszelős ötletek ikonikus figurája Ivan Vlagyimirovics Micsurin (1855–1935) lett. Az amúgy tehetséges, önképző növénynemesítőt Lenin-renddel tüntették ki, és tanulatlansága dacára még a tudományos akadémia tiszteletbeli tagjának is megválasztották. Téves meggyőződését, hogy a növények alkalmazkodnak a környezetükhöz, majd szerzett tulajdonságaikat átörökítik, hatalmi szóval megkérdőjelezhetetlen alapelvvé nyilvánították. A második világháború után, a propaganda szerint Sztálin elvtárs személyes útmutatása nyomán, megdöbbentő terveket szőttek a mezőgazdasági területek bővítésére. Olyan, a valóságtól elrugaszkodott munkálatokról ábrándoztak, amik mellett eltörpült volna az amerikai kontinens átvágása a Panama-földszorosban. A szibériai tajgát úgy akarták búzatermesztésre alkalmas agrárparadicsommá változtatni, hogy megfordítják két folyam, az Ob és a Jenyiszej folyásirányát. Az úgynevezett Davidov-terv értelmében gigantikus mesterséges tavakat hoztak volna létre, hogy vizük a Kaszpi- és az Aral-tavat táplálja. Csak úgy tobzódtak a tébolyult és kivitelezhetetlen ötletekben. Még azt is komolyan latolgatták, hogy a tereprendezést atomrobbantásokkal oldják meg. Szerencsére ebből nem lett semmi, de így is hatalmas erőfeszítéseket tettek, temérdek pénzt és emberi munkát pocsékoltak el értelmetlenül. Környezeti katasztrófát okozott, hogy sok száz kilométeres öntözőcsatornát vágtak a Karakum-sivatagba, gyapot- és rizsföldekre vezették az Aral-tóba ömlő folyók vizét, így a bolygó egykor negyedik legnagyobb tava kiszáradt. Az üres mederben, amelyet fél évszázad leforgása alatt elfoglalt a sztyeppe, homokdűnék között árválkodó, elhagyatott halászbárkák apokaliptikus látványa emlékeztet „Közép-Ázsia Csernobiljára”. Gyapottermesztéssel Rákosi Magyarországán is próbálkoztak, munkaversenyben szüreteltek november 7-e tiszteletére. Kísérleteztek egy másik tájidegen haszonnövénnyel, a gumipitypanggal is. Az őrületnek az 1953-as esztendő vetett véget, amikor meghalt Sztálin, majd az aszály lenullázta a termést. A tervek rövidesen a korszak abszurditásának jelképévé váltak, példa rá a Bacsó Péter A tanú című filmjéből szállóigévé vált „magyar narancs”, illetve Moldova György szatírája, a Gumikutya.