Parragh László;Szájer József;Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara;Fudan Egyetem;

2021-04-23 16:00:00

Parragh László poloskákat keres az irodájában, miközben a válság szerinte naponta 20 milliárdba kerül az országnak

Kína nagyhatalom, és keresni fogunk azon, hogy ide hozza a Fudan Egyetemet – állítja a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke.

Poloskákat eddig nem talált Parragh László az irodájában, az egyetlen biztonsági kockázatot egy fröccsöntött kínai sárkány-figurában találták szakemberek, mondván az tud kommunikálni, sőt mikrofon is van benne meg antenna – foglalható össze a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK) elnökének véleménye a kínai Fudan Egyetem „nemzetbiztonsági kockázatáról”. Parragh László az Azonnalinak adott interjúban beszélt a hazai gazdasági élet vezető szereplője, Orbán Viktor bizalmasa kifejtette, hogy szerinte abszolút álprobléma az ellenzék aggódása a kínai egyetem ügyében. "Kína nagyhatalom. Ők szeretnének idejönni, szeretnének partnerek lenni és Magyarország az, aki iránt a legnagyobb bizalmuk van" – közölte, majd kifejtette: a több mint 500 milliárd forintos hitelszerződés Magyarországot érintő terheitől sem tart túlságosan. 

– tett fel a kérdést, majd a maga részéről megnyugtatott mindenkit, hogy ha a kínaiak ide telepítik az erurópai struktúrájuk egy részét, azon „mi keresni fogunk”.

Az interjúban Parragh László védelmébe vette a még mindig veszélyes járványügyi helyzet ellenére elrendelt nyitást, negatív példákat emlegetve a vendéglátósok és hoteltulajdonosok forgalmának egy hónap alatti 90 százalékos visszaeséséről. Felhozta egy havi 800 ezer forintot kereső szakács esetét, akinek egyik napról a másikra 70 ezer forintra zuhant a jövedelme. Azt is elárulta, hogy az általa vezetett szervezet kezdeményezte a sokat vitatott védettségi igazolvány bevezetését is.

A gazdaság leállásának veszélyét is számokkal érzékeltette az MKIK elnöke, aki leszögezte:

A válságból márpedig Parragh szerint az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket, szerepet kell vállalniuk. Ezzel arra utalt, hogy a helyi iparűzési adóbevételek felét a kormány elvonta, amit jogosnak tart. Sőt azt ecsetelte:

Ez azonban nem volt elég, mert a kamarai vezető szerint az önkormányzatok nem jól gazdálkodnak parkolódíj-bevételeikkel, és úgy tudja, hogy azok 90 százalékát „elviszi a beszedés”. Arról nem tett említést, hogy az önkormányzatoknak valójában tavaly november óta a hatályos veszélyhelyzeti kormányrendelet szerint nincs is parkolási bevétele, minthogy azóta ingyenes a parkolás. 

Parragh László végezetül beszélt arról is, hogy a tavaly decemberben egy illegális brüsszeli szexorgián megbukott Szájer József volt fideszes európai parlamenti képviselő egykor gimnáziumi osztálytársa volt Sopronban. Az azóta párttagságáról és közéleti pozícióiról is lemondott Szájert továbbra is barátjának tartja. Határozott véleménye szerint uniós érdek volt a bukása: