Előfizetés

Modellváltás: mutatjuk kik kerülhetnek az egyetemek új kuratóriumaiba

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.04.27. 21:10

Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, polgármesterek - a holdudvar minden tájáról érkeznek a testületekbe.
"Egyetemi modellváltás: íme az újabb kuratóriumi tagok névsora" – harangozza be a Mandiner kormánypárti hetilap a birtokába került lista alapján, hogy kik ülnek a keddi parlamenti döntés szerint alapítványokba kiszervezett egyetemek testületeibe. Augusztus elsejétől a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem lesz alapítványi fenntartású. Korábban már Budapesti Corvinus Egyetemet és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szervezték ki ebbe a formába. A lap szerint:
a politika, a gazdaság, a kultúra és a tudomány világának képviselői kapnak helyet az új kuratóriumokban.

Debrecenben Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, volt katasztrófavédelmi dandártábornok töltheti be a kuratórium elnöki tisztségét, a testület tagjai pedig Szilvássy Zoltán rektor, Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke, Balla György akadémikus, gyermekgyógyász, valamint Győry Kálmán akadémikus, a Debreceni Egyetem korábbi rektora lehet. A Dunaújvárosi Egyetemen várhatóan Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter kerül a kuratórium élére; a testület tagja Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Palotás Béla, az intézmény professzor emeritusa, főiskolai tanár, Roósz András Széchenyi-díjas kohómérnök, a Miskolci Egyetem tanszékvezető professzora, valamint Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkár lesz. A Pécsi Tudományegyetemen a következőképpen alakulhat a névsor: a kuratórium elnökének Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárt javasolják, a testületbe Mikes Éva Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Pécs korábbi alpolgármestere, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Decsi István, az egyetem kancellárja és Rappai Gábor, az intézmény Közgazdaságtan és Ökonometria Intézetének intézetigazgatója kerülhet. Szegeden Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem prorektora, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője vezetheti a kuratóriumot, amelynek további tagjai Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz EP-képviselője, Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa, volt egészségügyi államtitkár, Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és tulajdonosa lehetnek. A Semmelweis Egyetemen Orbán Gábort, Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója javasolják elnöknek, a kuratórium tagjai pedig Merkely Béla rektor, Szócska Miklós, a Semmelweis intézetigazgatója, korábbi egészségügyi államtitkár, Gloviczki Péter, az egyesült államokbeli Mayo Klinika Érsebészeti Osztályának volt vezető professzora, egyetemi tanár, valamint Bedros J. Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója, miniszterelnöki főtanácsadó lehet. A Budapesti Gazdasági Egyetemen a kuratórium élére Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. vezérigazgatója, miniszteri biztos kerülhet, emellett Jellinek Dániel, a Hungarian Real Estate Financing Kft. alapítója, Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója és Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezetője lehet a testület tagja. Az ötödik személy még kérdéses. Úgy tudják, az Óbudai Egyetemen Varga Mihály pénzügyminiszter lehet kuratóriumi elnök, és a testületben foglalhat helyet Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója, Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, valamint Drozdy Győző, a Telenor Magyarország korábbi vezérigazgató-helyettese. A Nyíregyházi Egyetemen a névsor információik szerint így alakul: kuratóriumi elnök Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Államkincstár korábbi elnöke. Kuratóriumi tagok: Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonosa és Kovács Barnabás, a Széchenyi Egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjának vezetője. A Magyar Táncművészeti Egyetemen Kiss János Kossuth-díjas balettművészt, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökét kérhetik fel a kuratórium elnöknek, és a testület tagjai Ifj. Harangozó Gyula, a Magyar Nemzeti Balett korábbi igazgatója, Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas táncművész, a Honvéd Együttes ügyvezetője, Bozsik Yvette, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanszékvezető professzora, valamint Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház alapító igazgatója lehetnek. A Testnevelési Egyetemen információik szerint egyelőre nem dőlt el, hogy ki kerülhet a kuratórium élére, a testület tagjai azonban már ismertek: Vida József, a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatója, Mocsai Lajos rektor, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és Schmidt Ádám jogász, miniszterelnöki tanácsadó lehetnek. Az újonnan létrejövő, a szőlészettel-borászattal kiemelten foglalkozó Tokaj-Hegyalja Egyetemen a kuratórium elnöke Stumpf István, a modellváltások koordinálásával megbízott kormánybiztos, volt alkotmánybíró lehet, a testületbe pedig Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Waberer's International Nyrt. korábbi társtulajdonosa, Sauska Krisztián, a Sauska Borászat alapítója, Molnár Péter, a Patrícius Borház birtokigazgatója, valamint Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora kerülhet. (Képünkön Varga Mihály Pénzügyminiszter, aki az Óbudai Egyetem kuratóriumi elnöke lehet

Palkovics továbbra is állítja: a Fudan egyetem nem vesz el területet a Diákvárostól - megvan a Nagyvásártelep tender győztese

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2021.04.27. 14:52

Fotó: BIVAK studio / nagyvasartelep.org
Fiatal építészcsapat, a BIVAK Studio nyerte a Nagyvásártelep építészeti újragondolására, egy szomszédos műemléképület irodaházzá formálására, illetve egy új kollégiumi épület megtervezésére tavaly decemberben kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatot.
Az eredményt a tendert kiíró Budapest Fejlesztési Központ (BFK) helyett Palkovics László innovációs miniszter ismertette, aki a kormány döntése révén immáron a Diákváros projekt kormánybiztosa is. A Népszava információi szerint ebben a döntésben még semmi szerepe nem volt, a győztes tervet már azelőtt kiválasztották, hogy a Fudan Egyetem helycsinálója átvette volna a projektet. Mindezek után aligha meglepő, hogy az eredményhirdetésen a pályaművek méltatása helyett újfent elismételte, hogy a déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a Diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is. Az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól. Palkovics szerint a terület fejlesztésének eredeti koncepciója is tartalmazott az intézményi övezet, ahol a kapcsolódó befektetések megvalósulhatnak. A koncepció szerinte nem változott. A „Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete” elnevezésű nyílt, nemzetközi, építészeti tervpályázatot még a valódi tárgyalásokra és egyeztetésekre is képes BFK írta ki. A pályázat célja a műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes felújítási terveinek elkészítése, az épület új funkciójának meghatározása, illetve Budapest Diákváros kollégiumi épületének és a kapcsolódó fejlesztések megtervezése volt. A tervpályázatra olyan pályaműveket vártak, amelyekben megvalósul a terület központjában elhelyezkedő műemléki védelem alatt álló, ám régóta elhagyott, mára lepusztult állapotú Nagyvásártelep épületegyüttes (Budapest IX. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út által határolt telek) felújítása, funkcióval ellátása és integrálása az új egyetemi városnegyedbe, egyúttal biztosítva jelentős hazai és nemzetközi szabadidős és sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét. Kiemelt szándék volt a műemléki épületben rejlő potenciál kiaknázása, valamint egy, a Budapest Diákváros részét képező - diákszállás és sport funkciókat tartalmazó - új épület és közvetlen környezetének megtervezése, amely magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében. A zsűri szerint a Bivak Stúdió példaértékűen oldotta meg a feladatot. Nagyon tehetséges fiatal építészekből álló csapat, akik már több igazán izgalmas munkával álltak elő, köztük például a galyatetői kilátóval. Pályaművükben szépen kezelték a tereket, kiválóan alakították a belső kapcsolatrendszert – dicséri a tervezőket Erő Zoltán, Budapest főépítésze, a bírálóbizottság tagja, aki nagyon bízik benne, hogy a folyton mozgásban lévő, gránit szilárdságú koncepció mentén haladva meg is valósulnak majd ezek a kiváló tervek. Tervünk alapvetését az épített örökséghez való viszonyulás határozta meg. Az irodaház-csarnok-diákszállás épülettriót egységes gondolati, térszervezési és anyaghasználati rendszerrel kapcsoltuk össze. Az utólagos hozzáépítésektől megtisztították a csarnokot ész meglévő irodaépületet is és új funkcionális kapcsolatokkal, kortárs hangnemben terveztük újra. Az új elemek, beleértve a diákszállás épületét, illeszkednek az expresszív klinker homlokzathoz – foglalták össze a terv fő gondolatát a győztes építészek pályaművükben. Különösen izgalmas megoldásnak tűnik a ház a házban elv alkalmazása. A csarnoképület nagy légtere megmarad, de számos új térrel gazdagodik a belső térben elhelyezett hol lábakon álló, hol lépcső tetején ülő vagy éppen egymásra rakott „tér-dobozok” révén. A Bivak Stúdió győztes pályamunkájának elkészítésében részt vevő tervezők, szakértők: Máté Tamás, Vass-Eysen Áron, Soóki Tóth Gábor, Berczi Zsófia, Madaras Botond, Madaras Koppány és Oltrai Tamás. 

Már több mint 2,5 millió adag vakcinát szállított Magyarországra a Pfizer

MTI
Publikálás dátuma
2021.04.27. 13:29

Fotó: KENZO TRIBOUILLARD / AFP
A vállalat kedden azt közölte az MTI-vel, hogy több mint 355 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett kedden Magyarországra, ami 30 százalékkal több, mint egy héttel korábban.
Hozzátették, ez már a tizenkilencedik magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett Comirnaty nevű oltóanyagból. A közlemény szerint a Pfizer és a BioNTech az év elején kiemelt figyelmet fordított gyártási kapacitásainak megerősítésére és kibővítésére, hiszen a cél, hogy a növekvő globális igénynek megfelelve idén több mint kétmilliárd adag Covid-19 vakcinát gyártsanak és szállítsanak világszerte. Az Európai Bizottsággal április 14-én bejelentett megállapodás értelmében felgyorsítják 50 millió adag oltóanyag szállítását, így 2021 második negyedévében várhatóan 250 millió adag Comirnaty vakcinát szállítanak az Európai Unióba - jelezték. Magyarország kapcsán azt írták: a Pfizer az első negyedévre leszállított több mint 1,5 millió adag vakcinát, a második negyedévtől pedig jelentősen megnövelte az országba szállítandó vakcinadózisok számát. Így áprilisban már majdnem 1,1 millió adag Comirnaty vakcina érkezett az országba, és csak májusban további 1,3 millió adagra lehet számítani.