Bárhogy nem akart szembenézni az elkerülhetetlennel, gyomortájékon már félreérthetetlenül ott motozott a kétségbeesés, ami most már soha nem hagyta el, egy percre sem. A panzió, aminek egyszerre volt tulaja, portása, kertésze és karbantartója, nem állt jól. Üzleti terve túl optimistának bizonyult, és az éppen aktuális válság se segített a helyzeten. Az anyagi gondok szépen fokozatosan óriási leküzdhetetlen rémekké nőttek. Miután nem volt pénze, még személyzetet sem fogadhatott hosszabb időre, így a vállalkozása, amire mindent feltett, egyszerre kizsigerelte és gúzsba kötötte. A családjához sem volt túl sokszor ideje hazamenni. Többnyire szolgálati lakhelyén tartózkodott, ami egyben a portásfülke funkcióját is betöltötte. Az állandóan benyitó vendégek miatt folyamatosan készenlétben kellett lennie a hét minden napján, szinte 24 órában. A barátaival egyre nehezebb volt jól éreznie magát. Már nem volt jelen közös történeteikben.
Ennek ellenére nem kis elszántsággal és lelkesedéssel szervezte meg, hogy eljuthasson a régen várt baráti találkozóra egy hőségtől vibráló augusztusi napon. Boldogan tekert fel a hosszú meredek úton, aminek a tetején volt a ház, amit közösen béreltek a hétvégére. Ő érkezett utoljára, a többiek már egy ideje iszogattak. Nem volt nehéz felvenni a tempót, mindenki szerette volna kicsit kifújni magát, mert ez olyan időkben történt, amikor senkinek nem ment túl jól. Nem spóroltak a piával. A teraszon gyertyafényben üldögéltek mind a hatan. Lement ugyan néhány kör póker is, de az idő inkább azzal telt, hogy régi, jól ismert, közös erővel átszínezett kalandokat emlegettek fel, egy olyan időből, amikor még senkit nem kapott el a gépszíj. Remek este volt, egészen feldobódott, még a rossz érzés is hátrébb húzódott, nem volt álmos, így aztán késő éjjel már csak ő maradt kinn, hiszen a parti már régen félbeszakadt, a többiek pedig szépen lassan, egyenként elszivárogtak. Ám az egyedüllétben a rémek előtörtek, újra ott kavarogtak a gyomrában. Leküzdhetetlen, elementáris vágy ébredt benne, hogy visszamenjen a panzióba. Úgy érezte, muszáj ott lennie, mert ha nem ott ébred, sokkal nehezebb lesz visszamenni a helyre, aminek rabszolgája lett. El sem köszönt, csak nehézkezesen felpattant a bringára. Kifejezetten örült, hogy most nem felfelé kell tekernie. Élvezte a nagy tempót. Kétségbeesett, hajszolt iramban suhant a lejtőn a vaksötétben, ám egy alattomos kátyú oldalra rántotta a kormányt, és ő a géppel együtt berepült az út mellett húzódó erdőbe. Fejjel egy fának csapódott, és azonnal elájult. A mentők szirénájára eszmélt, tüskés bokrok között. Szerencséje volt, mert egy mögötte haladó autó utasai látták a balesetet, és érezték, hogy nagy a baj. Soha olyan fájdalmat nem érzett, az egész jobb oldala lüktetett, így aztán megváltásként érte, amikor pár órával később a műtőasztalon ráhelyezték az altatómaszkot. A műtét után még kótyagos volt, amikor az orvos benyitott hozzá. – Nagyon össze volt törve, amikor behozták. A lábát még helyrehoztuk, de a karjával már nem tudtunk mit csinálni – mondta őszinte sajnálattal, majd űzött tekintettel kisietett a kórteremből. Nem sokkal az orvos távozása után csörgött a telefonja. Az egyik barátja volt. – Mi folytatnánk a partit. Te hol vagy? – Én kiszálltam – mondta, és lerakta a telefont.
Akik erőszakosak önmaguk ellen, a Pokol hetedik körének egy szegletébe kerülnek.
A lelkek növényekké váltak, sűrű, tüskés, majdnem áthatolhatatlan bozótost alkotnak, amit a Hárpiák tépnek, és legelik a lombjaikat, amikből így vér bugyog.
