Lázár János;Simonka György;

2021-05-03 11:01:39

Simonka György visszaszólt Lázárnak, "övön aluli" húzást emleget

Az országgyűlési képviselő szerint a volt miniszter nyilatkozatának egyik része még akár törvénytelen is lehet.

A honatyát azután kerestük meg, hogy Lázár János a Telexnek adott interjújában azt mondta róla, hogy „nem az a probléma, hogy itt van, hanem hogy idekerült. Mármint hogy közénk került.” Hozzátette, szerinte Simonka a bíróságon fogja befejezni politikai karrierjét.

Simonka György a Népszavának nyilatkozva hangsúlyozta, esetében elsősorban családja és a Fidesz véleménye a mérvadó, a döntést pedig a választók fogják kimondani. Hozzátette, ő maga abban a térségben -amelyet szerinte sokan baloldalinak tartanak - háromszor kapott bizalmat a helyi választóktól, akik az eredményekkel is tisztában vannak. "Ha én ezt a mandátumot nem nyerem meg 2010-ben vagy 2014-ben, akkor nincs kétharmad és ő sem (mármint Lázár János - a szerk.) kerülhetett volna ilyen megtisztelő pozícióba" - utalt arra, hogy politikustársa korábban a Miniszterelnökséget vezette miniszteri rangban, jelenleg pedig kormánybiztosként ténykedik.   

Emlékeztetett, az Alaptörvény szerint is mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, így őt is. Jelezte, utóbbit a tárgyalóteremben be fogja bizonyítani.

Mint lapunk is megírta, Simonka György és 32 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot, a Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft-nél feltárt szabálytalanságok miatt. A vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Emellett azzal is gyanúsítják, hogy pénzzel próbálta rávenni az egyik őrizetbe vett gyanúsítottat, az ne tegyen rá terhelő vallomást. Továbbá megkísérelte elintézni, hogy az egyik tanú előre egyeztetett tartalmú vallomást tegyen kihallgatása során.