Tárgyilagosan a Vatikán titkairól

Hozzáértés és élvezetes stílus: egyházi rejtélyek nyomába eredt lapunk munkatársa, Rónay Tamás.

Aki rendszeresen olvassa a Népszavát, illetve rendelkezik némi rálátással a magyar nyelvű média egyéb szegmenseire is, talán egyetért velünk abban: a hazai sajtón belül lapunkban lehet a legpontosabban nyomon követni, mi történik a Vatikánban. Ez önmagában sem kis teljesítmény egy szociáldemokrata értékvilágú laptól, a súlyát pedig tovább növeli, hogy a katolikus egyház földi központja Ferenc pápasága alatt egyértelműen a világpolitika és a nemzetközi közvélemény legfontosabb vonatkoztatási pontjainak egyike lett.

A Népszavának nincs tudósítója Rómában vagy Vatikánvárosban, van viszont egy felkészült szakírója, aki folyamatosan rajta tartja a szemét az ottani eseményeken, követi a forrásokat, képes azonnal értelmezni és összefüggéseibe helyezni a híreket, indokolt esetben pedig meg is tudja szólaltatni a pápa környezetének bennfenteseit. Rónay Tamás nem előzmények nélkül nyúlt tehát a témához, amikor úgy döntött, hogy könyvet ír az egyház rejtélyeiről – és amikor ezt állítjuk, nem csak a szerző újságírói életművére gondolunk, hanem a XXIII. Jánosról, XVI. Benedekről és Ferenc pápáról írt eddigi köteteire is. Mondhatni, hazai pályán játszik, és az új könyv – Egyházi rejtélyek nyomában – minden során érződik a felkészültség, az „avatottság”.

Aki a cím alapján netán valami Da Vinci kód-szerűségre számít, az aligha olvasta végig az iménti bevezetőt: klasszikus tudományos-ismeretterjesztő kötetről van szó, amely az ismert(nek tűnő) tárgykörben megpróbál választ adni néhány régóta lebegő, vagy éppen az újabb kutatási eredmények nyomán ismételten fölmerült kérdésre. Lehetséges, hogy Júdás nem is áruló volt, hanem biblikus küldetést teljesített azzal, hogy a rómaiak kezére adta Jézust? Valóban rejt-e a világ sorsát befolyásoló titkokat a Vatikán Titkos Levéltára? Mi volt az egyház szerepe az 1848–49-es forradalomban, illetve szabadságharcban?

Aki úgy érzi, hogy kapásból tudja a választ, annak is fog meglepetéssel szolgálni az adatokban és hivatkozásokban gazdag, vagyis legendák és sejtetések helyett ellenőrizhető állításokkal dolgozó könyv. Júdásról például kiderül: hiába találtak róla új (igaz, „csak” apokrif) evangéliumot, a keresztény hit eredetére, illetve Jézusra vonatkozó egzakt tudásunk nem sokkal lett gazdagabb általa – rengeteget megtudtunk viszont magáról az árulóról, arról, hogy egy kortársa, az irat lejegyzője hogyan látta a rossz útra tévedt tanítvány szerepét, meg arról, hogyan értette félre a kopt nyelvű iratban olvasottakat a szenzációra vágyó utókor.

Némiképp hasonló a helyzet a Vatikáni Titkos Levéltárral (új nevén: az Apostoli Levéltárral), amelynek a kötet egyik fejezetében részletesen leírt története akkor is izgalmas olvasmány volna, ha mára a bő ezeréves gyűjtemény összes darabja megsemmisült volna. Bár a könyvtár állományát jelentős pusztítások érték az elmúlt évszázadokban, szerencsére nem ez a helyzet, ugyanakkor a titkok itt is más természetűek, mint amire esetleg a lektűrirodalom nyomán számítanánk. Még csak arról sincs szó, hogy az egyébként valóban nem nyilvános, 85 kilométernyi (körülbelül 35 ezer kötetre rúgó) anyag 100 százalékig titkos volna, hiszen régóta kutatható, egyes részei – többek között a Galilei-per iratanyaga – az interneten keresztül is.

Az emberről, az emberi gondolkodás változatlanságáról persze sokat elárulnak például a Szentatyához írt levelek: „Az egyik kérelmező azért esedezett a pápánál, támogassa abban, hogy azok, akik a birtokán lévő templomban gyónnak, némi adománnyal segítsék őt Istentől nyert javaikból”. A könyvtár témáját most az teszi magyar szempontból is izgalmasan aktuálissá – mármint vatikáni időléptékben –, hogy múlt év tavaszán Ferenc pápa 2006 szeptemberében megnyitotta a nácizmus iránti szimpátiával is vádolt XII. Piusz pápaságát érintő iratanyagot.

Ami pedig 1848–49-et, illetve annak egyházi vonatkozásait illeti, ott talán az a legmeglepőbb, milyen mélyre nyúlnak a mostani liberális/illiberális megosztottság történelmi gyökerei. „Míg elsősorban a főpapság elutasította a liberalizmust, az alsópapság reformokat követelt. Az 1848-as forradalom aztán jelentős változásokat hozott, hiszen eltörölték az egyházi adót, illetve biztosították a vallások egyenjogúságát. A tizedről az utolsó rendi országgyűlésen, 1848. március 18-án jelenlévő egyházi követek maguk mondtak le, okulva az 1789-es francia forradalom példájából (…) A követelések között szerepelt a papi nőtlenség eltörlése, valamint a nemzeti ruhaviselet, a szakáll és bajusz, illetve a magyar nyelvű liturgia engedélyezése. Aligha gondolták volna, hogy ez utóbbi majdnem 120 évvel később valósulhat meg a II. vatikáni zsinat reformjainak köszönhetően” – írja a szerző

A könyvet az utolsó, az egyház járványok idején tanúsított magatartását elemző fejezet teszi igazán up to date-té: aki szereti a párhuzamokat, bőven talál hasonlóságot a száz évvel ezelőtti spanyolnátha és a mostani koronavírus liturgikus mellékhatásai között. Amiről a mai olvasónak nem csak az jut az eszébe, hogy nincs új a Nap alatt, hanem az is, hogy egy olyan kétezer éves szervezetet, mint a katolikus egyház, tényleg csak történeti távlatban szemlélve lehet reálisan megítélni.

Infó:

Rónay Tamás: Egyházi rejtélyek nyomában

Hungarovox Kiadó, 2021.