Hosszú évek óta beszélünk róla, hogy mennyire rossz a magyar lakosság egészségi állapota. Milyen területeken segítheti az elmozdulást a most lezárt, de még a járvány előtti kutatásuk, amelyben az ön vezetésével a Debreceni Egyetem szakértői minden eddiginél részletesebben tárták fel a jelenlegi helyzetet és annak okait?
Mindenekelőtt azt a szemléletet szeretnénk erősíteni, hogy a lakosság egészségének javítására pénzt fordítani megtérülő befektetés. Számos elemzés igazolta, hogy ha népegészségügyi intézkedések révén a születéskor várható átlagos élettartamot egy ország képes egy évvel növelni, az átlagosan négy százalékos GDP növekedést eredményez. A most záruló uniós projekt keretében elsősorban a szív-érrendszeri betegségek és a cukorbetegség genetikai és környezeti hátterének a feltérképezésére koncentráltunk, de a projekt egyik munkacsoportjának tevékenysége érintette a daganatos betegségek megelőzésének kérdését is.
Tehát népbetegségeket vizsgáltak. Miben változtatta meg az eddigi tudásunkat ez a kutatás?
Alapvető tudásunkat, hogy a magyar lakosság egészségi állapotmutatói rendkívül kedvezőtlenek, nem változtatta meg, a háttérben álló okok feltárásához viszont igen jelentősen járult hozzá. Egy uniós nemzetközi kutatás, melynek eredményei 2019-ben jelentek meg, tőlünk függetlenül azt vizsgálta, hogy milyen az idő előtti felnőtt, vagyis a 20 és 64 év között bekövetkező halálozás alakulása a visegrádi országokban. Megállapították, hogy a 2011-2013 közötti időszakban az összes V4 régió közül az Észak-Magyarországi és az Észak-Alföldi Régió volt a legkedvezőtlenebb népegészségügyi helyzetben, a szív-érrendszeri betegségek miatti halálozási listát toronymagasan vezettük. Ennél is sokkolóbb, hogy a daganatos betegségek okozta halálozás az országban mindenhol olyan kritikusan magas volt, hogy a többi V4 ország egyetlen régiója sem közelítette azt meg.
A daganatos megbetegedéseket nézve is ilyen rossz a helyzet, vagy csak a halálozásban?
A megbetegedéseket nézve a középmezőnyben vagyunk az uniós és az OECD országok között is, de a halálozási statisztikákat vezetjük. A tüdőrák, a vastagbél- és végbélrák, valamint a hasnyálmirigy rák okozta halálozásban pedig a 183 országra kitekintő világstatisztikában is a legrosszabbak vagyunk.
Ez azt jelzi, hogy késve fedezzük fel a betegségeket és nem megfelelő a kezelés sem?
Valószínű, hogy mind a kettővel számolnunk kell, de ez külön alapos elemzést igényelne. Ténykérdés, hogy elégtelen Magyarországon a daganatos betegségek szűrése, aminek igazolására a vastagbél szűrési program működési nehézségei mellett elég megemlíteni, hogy 2001 óta a 45-64 éves nők szervezett emlőrák szűrése működik ugyan, de a legutóbbi adatok alapján az érintettek kevesebb, mint 40 százaléka ment el mammográfiás vizsgálatra.
Pedig korábban volt ez 70 százalék is. Mitől zuhant így be a részvétel?
Sőt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt év, amikor a megyei ÁNTSZ főorvos vezetésével olyan sikeres volt a szervezés, hogy 98 százalékos volt a részvétel. Most egyszerűen nincs, aki szervezze.
Ez a népegészségügyi helyzet mennyiben járul hozzá az ijesztően magas Covid-halálozáshoz Magyarországon?
Nagyon szoros az összefüggés, a kedvezőtlen halálozási adatok visszavezethetők arra is, hogy magas a magyar lakosság körében a magasvérnyomás, az elhízás, az úgynevezett metabolikus zavarok előfordulási gyakorisága, ami alatt nemcsak a cukorbetegséget értjük, hanem az ezt megelőző komplex anyagcserezavar állapotot is. A járványhalálozás mértéke is egy figyelmeztető jel kell, hogy legyen arra vonatkozóan, hogy javítani kell a népesség kritikus egészségi állapot mutatóin. Nem szabad, – s most a WHO igazgató-helyettesét idézem –, hogy a járványhelyzet keltette pánikot a gyors felejtés fázisa kövesse. A járvány közvetlen és közvetett áldozatai is népegészségügyi feladatainkra figyelmeztetnek.
Észak-Kelet Magyarország rossz népegészségügyi mutatói a kutatásaik szerint is azzal vannak összefüggésben, hogy ez az ország egyik legszegényebb térsége?
Az egészség és betegség meghatározó tényezői között a társadalmi, gazdasági viszonyok súlya rendkívül jelentős, közvetve és közvetlenül is. Ezek határozzák meg az életmódot, ami 40-50 százalékban felelős az egyén egészségi állapotáért, s általánosan elfogadott az is, hogy a genetikai tényezők súlya 25-30 százalék. Ez utóbbiak egyes betegségekre való hajlamot jelenthetnek, de hogy ténylegesen kialakul-e betegség, és hogy mikor, azt jelentősen befolyásolja az egyén életmódja és környezete, valamint a népegészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése. Egy amerikai tudóst, Elliot Joslin-t, szoktam idézni, aki már 1921-ben leszögezte: a gének betöltik a fegyvert, de az életmód húzza meg a ravaszt. Nagyon kevés olyan betegség van, amelyben a gének játszanak főszerepet. Ilyen például a vérzékenység, vagy az emlőrák megbetegedések mintegy 10 százaléka, de a krónikus nem fertőző betegségek döntő része esetében a genetikai tényezők csak veszélyeztetettséget teremtenek, melynek ismerete nagyon fontos, de a betegség kialakulása és az azáltal okozott halálozás megelőzhető vagy legalábbis késleltethető például szűrővizsgálatokkal vagy életmód tanácsadással. Csak sajnos ez fordítva is igaz. Az észak-kelet- magyarországi telepi körülmények között élő cigányság egészségi állapotának vizsgálatakor kiderült, hogy genetikailag kevésbé hajlamosak a magasvérnyomás kialakulására, mégis a roma lakosság körében egy nagyon szűk periódusban, 2011 és 2018 között 40 százalékról 55 százalékra emelkedett a hipertóniások aránya.
Mi változott az életmódjukban?
Valószínűsíthető, hogy megváltozott a táplálkozásuk. A 2018-as vizsgálatunk szerint a magyar általános populáció és a roma populáció táplálkozása között mára nincs szignifikáns különbség. A nemzetközi ajánlások alapján egészségesnek minősíthető táplálkozástól általában nagyon messze állunk és a fiatalok, a 20-34 évesek körében a túlsúly és elhízás gyakorisága is drasztikusan, 45-ről 64 százalékra növekedett a romák körében.
Kidolgoztak egy olyan modellt, aminek segítségével térben behatárolható, hogy hol kell jobban figyelni egyes megbetegedésekre. Mit jelez ez a modellezés?
Egyrészt megmutatja, hogy bizonyos betegségek és az általuk okozott halálozás hol mutat halmozódást Magyarország területén, de ez nem újdonság. Ám azt is elemeztük, hogy az egyes térségekben milyenek a gyógyszerfelírási és kiváltási szokások. Például a szív- érrendszeri betegségek másodlagos megelőzésében nagyon komoly jelentősége van a vér koleszterinszintjének csökkentésére alkalmas sztatin kezeléseknek. Azt várnánk, hogy ahol a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet miatt gyakoribbak ezek a betegségek, ott az orvosok több sztatin tartalmú gyógyszert írnak fel, de kutatásaink épp az ellenkezőjét igazolták. A korszerű vérnyomáscsökkentőket gyakrabban írják fel a jobb élethelyzetben lévőknek. Ezen változtatni kell. A cukorbetegség okozta halálozás vizsgálatakor olyan gócokat lehetett azonosítani az országban, ahol a viszonylag kedvező társadalmi gazdasági viszonyok mellett is nagyon sokan haltak meg cukorbetegségben és szövődményeiben. Ezeken a területeken a cukorbetegség kialakulását és súlyosbodását késleltető metformin kezelést az országos átlagnál sokkal, de sokkal ritkábban használták. Azt még vizsgálni kell, hogy mi ennek az oka.
Kiváltanák a betegek ezeket a gyógyszereket?
Kutatásunk azt mutatta, hogy a korábban feltételezettnél kisebb a ki nem váltott gyógyszerek aránya még az említett két hátrányos régióban is, sőt sok gazdaságilag fejlettebb területen rosszabb a betegek együttműködési hajlandósága az orvossal, vagy más egészségügyi szakemberrel. Ennek okát is vizsgálni kell.
Ez már átvezet az egészségmagatartás területére, amit szintén kutattak.
Ezzel összefüggő nemzetközi kutatásban most is részt veszünk, de a vizsgálataink eddig is igazolták, hogy a magyar lakosság, és különösen a roma népesség egészségügyi tájékoztató szövegeket olvasva jellemzően csak találgat, hogy mit jelent egy-egy kifejezés.
Felvilágosító kampányok kellenének?
A népegészségügyben végzett munka nem kampánytevékenység, itt állandó kormányzati elkötelezettség mellett, kormányzati ciklusokon átívelő munka kellene, össztársadalmi támogatottságú nemzeti népegészségügyi program keretében. Magyarországnak azonban 2012 óta nincs népegészségügyi programja.
A kormány mást állít, amikor arra hivatkozik, hogy működik száznál több egészségfejlesztési iroda, van öt egészségprogram, márciusban hét évre szóló egészségügyi stratégia jelent meg. Mi hiányzik?
A népegészségügy az egészség megőrzését, annak lehetőség szerinti javítását, fejlesztését, a betegségek megelőzését célozza. Amiket most felsorolt, döntően az egészségügyi ellátásszervezést érintő programok, amelyek nagyon fontosak ugyan, de csak kis részben vannak hatással a népegészségügyi helyzetre, a lakosság egészségi állapotáért csak 10-15 százalékban felelős az egészségügyi ellátórendszer. Hozzáteszem, én a betegellátásban az egynapos ellátást és az alapellátást helyezném előre a kórházi ágyszámokhoz való ragaszkodással szemben.
Csakhogy épp a kutatást záró konferencián mondta ki Szentes Tamás egykori országos tisztifőorvos, hogy a hazai alapellátás nem alkalmas népegészségügyi feladatok elvégzésére.
Nem, mert nem a teljesítményt értékelik. Ma a fejkvóta alapú finanszírozási rendszerben a háziorvos ugyanannyi pénzt kap egy ellátott után, ha csak beutalja szakvizsgálatokra, mint ha sok energiával mindent elkövet, hogy a praxisába tartozó ellátottak lehetőleg ne betegedjenek meg. Ráadásul, amíg egy orvos és egy ápoló dolgozik egy praxisban, addig erre nem is marad idejük.
A praxisközösségek létrehozása épp erre kínálna egyfajta megoldást, de nagyon lassan halad a kialakításuk.
Lassan és torzult tartalommal, mert nincs elég népegészségügyi, mentálhigiénés, fizioterápiás és táplálkozási tanácsadó szakember ezekben a csapatokban, holott a magyar felsőoktatás elegendő számban képez ilyen szakembereket. Ez pedig csak részben pénz, sokkal inkább szervezés kérdése. Az alapellátásfejlesztési modellprogram keretében annak idején felmérték az összes ellátott egészségi állapotát, kockázati státuszát, ez alapján meghatározták a feladatokat és folyamatosan nyomon követték az állapotukat, figyeltek arra is, hogy megjelenjenek a szűréseken.
És ezt a folyamatos monitorozást nem tudjuk megcsinálni mindenhol, az ország lakosságának egészére?
Hosszú évtizedekre visszanyúló gond Magyarországon egy olyan, országos lefedettséget biztosító monitoring rendszer hiánya, ami folyamatosan jelzi a megbetegedések, a halálozások, a kockázati tényezők eloszlását és azok változását. Megjegyzem, az egészségfejlesztési irodák is jobban működnének, ha az alapellátással együttműködve egy ilyen monitoring rendszerre támaszkodva dolgozhatnának. A monitoring rendszerre van egy kidolgozott programunk, 2006-ban épp a két legrosszabb mutatókkal rendelkező régióban el is indítottuk, létrehoztuk az adatokat összegyűjtő és elemző „egészség obszervatóriumot”, de folytatni, s országos szintre kiterjeszteni nem sikerült. Pedig az egyetemeken működő epidemiológiai csoportok alkalmasak lennének az adatok feldolgozására és folyamatos értékelésére. A többi népegészségügyi feladathoz azonban további szakemberek kellenének, de a népegészségügyben 2012 táján dolgozó 7500 szakember helyett ma csak nagyjából 700 fő foglalkozik ezekkel a kérdésekkel az egész országban.
Lesz folytatása a kutatásaiknak, marad a Debreceni Egyetem a hazai népegészségügy tudományos központja?
Az egészségfelmérés adatainak egy része még elemzésre vár, ehhez a munkához rendelkezünk kutatási támogatással. A népegészségügyi kutatócsoport folytatja a munkát, ápoljuk hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatainkat, s az eredményeink hasznosulását reméljük.
