oltás;NATO;Szijjártó Péter;lélegeztetőgép;

2021-06-14 07:42:09

Szijjártó mindent megígért a NATO-nak: Koszovóba vakcinát viszünk, délre és keletre lélegeztetőgépet

A külgazdasági és külügyminiszter szerint három év múlva hazánk költségvetésének két százalékát költi majd honvédelemre.

Magyarország a katonai jelenlétét Koszovóban 500 főre növeli, továbbá vállalja a KFOR állományának koronavírus elleni beoltását is. Ezzel párhuzamosan a NATO a járvány enyhítésére létrehozott alapon keresztül több keleti és déli partner számára is lélegeztetőgépeket biztosít – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, fél nappal az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek csúcstalálkozója előtt.

Mint mondta, ezzel hazánk olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor:

A magyar diplomácia vezetője közölte: a 2014-es walesi NATO-csúcson tett kötelezettségvállalásainknak eleget téve, legkésőbb 2024-re költségvetésünk 2 százalékát fordítjuk majd védelmi kiadásokra. Ez idén 1,6 százalék volt, jövőre 1,87 százalék lesz.

Szijjártó Péter szerint a walesi csúcs másik kötelezettségvállalását, amely azt irányozza elő, hogy a védelmi kiadásokon belül 20 százalék a fejlesztésekre vonatkozzon, Magyarország már öt évvel a határidő előtt elkezdte teljesíteni.