korrupció;Ausztria;Heinz-Christian Strache;

Strache kedden állt először bíróság elé

A korábbi alkancellárt korrupciós ügyekkel vádolják.

Két évvel az ibizai videó nyilvánosságra kerülése után Heinz-Christian Strache volt alkancellárnak ma kellett először a bíróság előtt megjelennie- írja a Kronen Zeitung.

Az osztrák lap online kiadása emlékeztet: áprilisban a Gazdasági és Korrupciós Ügyészség vádat emelt ellene vesztegetés miatt. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi vezetője hatalmas médiaérdeklődés mellett érkezett meg a tárgyalóterembe. Az ügyészség azzal vádolja, hogy törvénymódosítást szorgalmazott annak érdekében, hogy egy bécsi magánklinika közpénzekhez jusson. Utóbbi korábban kiemelkedően nagy adománnyal segítette a Szabadságpártot. 

Az intézmény vezetője, Walter Grubmüller és Strache több üzenetet is váltott, amelyek a hatóságok rendelkezésére állnak.  

"Melyik szövetségi törvény lenne fontos önnek, hogy a szépségklinikát végre tisztességesen kezeljék?"- kérdezte tőle egyik alkalommal a politikus.

A vádirat szerint a törvény idevágó passzusai az üzenetet követően születtek meg. Ennek köszönhetően az intézmény bekerült az úgynevezett magánkórház-finanszírozási alapba, amelynek következtében több beavatkozás után is számlázhatott a társadalombiztosítás felé.  

 

Strache és Grubmüller együtt ülnek a vádlottak padján a bécsi regionális bíróságon. Mindketten tagadják az ellenük felhozott vádakat és azt hangoztatják, hogy ártatlanok. A tárgyalássorozat négy napig fog tartani és már pénteken ítéletet hozhatnak. Ha bűnösnek találják mindkettejüket, akkor akár öt év letöltendő szabadságvesztést is kaphatnak. 

Érdekes megemlíteni, hogy Orbán Viktor kiemelt fontossággal kezelte az FPÖ-vel és Strachéval való kapcsolatát. Nem egyszer tartottak külön sajtótájékoztatót, ahol kölcsönösen méltatták egymást. 

A volt osztrák kancellárnak az úgynevezett ibizai videó miatt kellett távoznia hivatalából. Mint lapunk is megírta, 2019 májusában kiszivárgott egy felvétel, amelyen azt rögzítették, hogy egykori pártja akkori frakcióvezetőjével, Johann Gudenussal 2017 nyarán egy ibizai villában közbeszerzéseket ígért egy nőnek, aki egy orosz oligarcha rokonának adta ki magát. Strachéék feltétele az volt, hogy az állítólagos orosz oligarcha segítse pártja választási kampányát, illetve vásárolja meg és formálja az FPÖ propagandalapjává a Kronen Zeitung napilapot. „Olyan médiakörnyezetet szeretnénk kiépíteni, mint az Orbáné” – érvelt Strache a felvételen.

Orbán Viktor egyébként nem sokkal a videó nyilvánosságra kerülése előtt fogadta a politikust a Karmelita kolostorban.